Ephemeroterra

Én, akit az egy igaz Isten pecsételt meg az anyám méhében, hogy az Ő igazságának hirdetője legyek e siralmas időkben, üdvözletemet és Krisztus békéjét küldöm néktek. Tudjátok már, miképpen büntette meg az Úr a kevélyeket a mohácsi síkon gőgjükért és bűneikért. Összeomlott hatalmuk, odavesztek, mert nem az Istent, hanem a saját erszényüket imádták. Ti pedig, akik ősidők óta verejtékkel s vérrel mívelitek a földet, láncban és nyomorúságban sínylődtök még mindig, az ő igájuk alatt. Eljött az ideje annak, hogy újra felkeljetek, és seregemmel, mely Isten serege, egyesítve erőtöket, kivívjuk a szabadságunkat! Halljátok szavamat! Ha győzedelmeskedünk, nem fizettek többé kilencedet, és robottal sem tartoztok többé senkinek.

Zabata, 1527, Szent György havában

1.

Jovan, a Nenad tudta, hogy Szapolyai János, az új magyar király hajtóvadászatot indított ellene, és azt is, hogy ha leveleit valamelyik pópánál vagy kisnemesnél elcsípik, úgy azt azonnal karóba húzzák, de legalább megvakítják. Nemesi bandériumok cirkáltak szerte a Temesközben, az Erdélybe vezető utak és gázlók mentén, és minden gyanús vándort megmotoztak. Mivel a Ferdinándnak szánt leveleket leginkább megvesztegetett csavusok hordozták, azok hiánytalanul eljutottak oda, ahova kellett. Nenad serege időről időre megkapta a szabad portya jogát, azzal a feltétellel, hogy amit összezabrálnak, azt Zabata várába behordozzák, és igazságosan elosztják egymás és a várnép között.

Az urak közül leginkább Török Bálint hajkurászta égen-földön, becsületbeli ügyet csinált a kézre kerítéséből, valósággal belesárgult a vérszomjas dühbe, hogy egy senkiházi csak úgy kifüstölte őt Zabata várából. Jovan maga is részt vett egy ilyen akcióban, és remekül szórakozott azon, hogy önmagára vadászik. Soha nem gondolta volna, hogy a hajdúkkal dolgoztató urak kézre keríthetik őt. A zsold sokba fáj nekik a vesztett csata után, alig-alig tudták előteremteni, és a hajdúk amúgy sem hűségesek senkihez, nem szokásuk az ilyesmi.

2.

Jovan nyughatatlan természetet örökölt sajkasi őseitől, de higgadt bölcsességet is szerzett egy olyan kolostorban, ahol sok utazó szállt meg. Uralkodásra termett, és húszas évei végére már tekintélyes kémhálózatot épített ki. A sajkasik klánja feltétel nélkül bízott benne, elismerve stratégai képességeit, illetve azt, hogy Isten által megjelölt ember, akit nem fog az ellenség fegyvere. Kémkedni szeretett a leginkább, burnuszban, csuhában, mikor hogy hozta a sors. A nagy, fekete anyajegy a teste jobb oldalán haladt végig, a homlokától a bokájáig, nem volt könnyű elrejteni. Viszont delejes hatású volt, ha megmutatkozott. Aki valaha látta Jovant, az örökre emlékezett rá, mert nem hasonlított senki emberfiára. Könnyű volt elhinni róla azt, amit hirdetett, hogy Krisztus igazságát hozza el újra az emberek közé.

3.

Az Úr 1526. évében, Szent Jakab havának derekán különös fülledtség ülte meg a Szerémséget. Nappal az izzó láthatáron délibáb játszott, szomjasan bőgtek a marhák, és az oszmanlik nagy serege feszült hömpölygéssel közeledett. A tiszta éjszakákon már egészen közelről hallatszott a zurnák sikítása, a katonai hadsereg csak hajnalban nyugodhatott el pár órára. Jovan a zsivajt hallgatva megérezte, hogy hamarosan eljön az idő, amikor kiválva a birodalomból végre országot alapíthat az övéinek.

Nemrég tért haza a szultán Alba Nandur alatt gyülekező seregéből, ahol pontos adatokat szedett össze arról, merre tartanak, és mi várható, ha Pétervárad elesik. Biztos volt abban, hogy el fog esni, nincs ahogy alig kétezer magyarnak és ezer sajkasinak megvédeni a végvárat, segítségre meg nem számíthatnak. Afelől is biztos volt, hogy a magyarok és várvédő székelyek mindent megtesznek majd mégis azért, hogy feltartsák Ibrahim Pargali hatalmas túlerőben levő seregét, és hogy eközben mind egy szálig elesnek. Azt is tudta, hogy a sajkasik nem ilyen áldozatkészek, mert jobban szeretik önnön életüket, és tudják, hogy van, amikor jobb eltűnni, és akkor lecsapni újra, amikor már senki nem számít erre.

4.

A török felderítők nem bírtak az Óvárad környéki mocsarak legmélyére behatolni. Jó szokásukhoz híven gyorsan feladták a fölösleges erőlködést, és megelégedtek azzal, hogy Vásárosváradot újra lángba boríthatják, bár az eltelt öt esztendőben alig tért magához, és igen gyéren lakták. A jobb parton nagyobb ellenállásba ütköztek, de két hét után megtörték a védőket, és bevették a várat, majd őrségüket hátrahagyva vízre szálltak és akadálytalanul haladtak tovább.

A Dráván könnyűszerrel átkeltek még Szent Bertalan napja előtt, és a keresztények hadi morajlását alig hallva nekifordultak Budának, melyet a dicsőséges szultán végső célként jelölt meg.

Jovan hol a török hadinép, főként az akindzsik vagy a mehterek között, hol előttük járt, de senkivel sem találkozott a védők közül Tomorin kívül, aki éppen az ő sajkasi klánjával próbált tenni valamit, de az előre menekülésen kívül mást nemigen tehetett. A király és Frangepán beígért seregei egyelőre nem mutatkoztak. Jovan megbizonyosodott arról, hogy ismét vesztett csata előtt állnak az övéi a nagy síkságon, és úgy döntött, visszafordul Péterváradra.

5.

Mohácsnál meleg volt, és sok halott. A nagyvezír nem tűrte az engedetlenséget és a gyászolást. A mehterek diadalmi indulókat fújtak, és este a bográcsokban kövér juhok főttek. A gyaurok halottait hátrahagyva a sereg hamarosan újra felkerekedett Buda felé, Jovan naszádosai pedig hazatértek. Jelentették, hogy Tomori elesett, majdnem mindenki elesett, és ismét nem kapták meg a zsoldjukat, mert nincs is, aki kifizesse, és már nem is egy, hanem két király kérné tőlük számon az engedelmességet, melyre a legcsekélyebb szándékot sem érzik.

6.

Szent Mihály havában, miután az oszmanlik hazafele, Sztambul felé elvonultak, Jovan Zabata felé indította a naszádosokat, és a vár megmaradt népét elüldözve nemsokára be is rendezkedett. Papjai az utcákon prédikáltak, a sajkasik pedig engedelmesen szót fogadtak. Ferdinánd király okosan elismerte őt cárnak, hiszen az is volt, csak a magyarok nem adták fel. Eszméit szent eszelősök, vándorló szerzetesek, ártalmatlannak tetsző fűszerárusok továbbra is terjesztették. Hipnotikus leveleit a jobbágysorsban tengődő népnek szánta, lázadásra és Isten nevében való egyesülésre tüzelte őket, de nem maradtak közömbösek azok sem, akik felolvasták ezeket a leveleket a gyülekezetnek.

Az Úr 1514. esztendeje nem volt olyan régen, gondolatai még égő tüzeket szítottak, és az életben maradt urak rettegtek, mi jöhet még, ha Jovan, a Nenad tovább garázdálkodhat. A fejére tűzött díj nem növekedett ugyan, de a vérbosszút kívánók száma egyre nőtt.

7.

Urak!

Én, Jovan, ímé szólok hozzátok. Jártam földjeiteket, éltem közöttetek, szerettem asszonyaitokat, és gyermekeim köztetek fognak járni még hosszú időkig. Az Úr parancsára teszem, amit teszek, és az Ő akarata elkerülhetetlen. Engem talán elpusztíthattok, de azt, ami miatt harcolok, nem tudjátok elpusztítani. Erősebb nálatok, mert bennetek is ugyanúgy ott lakozik, mint énbennem. Minden ember szabad akar lenni.

De jól jegyezzétek meg, szabadság csak egy van, Krisztus szabadsága, őelőtte pedig minden ember egyenlő.

8.

Az Úr 1527. esztendejében, Szent Jakab havában különös hideg szállt alá, és nyúlós, komor eső esett. Szapolyai János remegő kézzel vette át a nehéz faládát a küldönctől, és ő maga nyitotta fel. Enyingi Török Bálint szebb ajándékot nem is küldhetett volna számára, mint ezt.

Csernij Jovan feje hetekig díszelgett a budai várfalra kitűzve. Voltak, akik titokban keresztet vetettek, amikor elmentek alatta, mert olybá tetszett, hogy nem fog rajta az idő, az ég madarai elkerülik, és kimeredt szemei azt figyelik, mi jöhet még ezután.

‍