.svg)
Korniss Péter: Férfi plakátokkal
Önéletrajzi kérdések
Átírattak-e buzgón jövőd javára más világ, más nyelv
iskolájába?
Várakoztál-e odapottyantva egy bentlakás dobhártyát
robbantó csendjébe?
Émelyegtél-e homályos tekintettel földönkívüliként
körülszimatolva?
Hálás voltál-e nyelvhatáron bögre vizet is átnyújtó
jóindulatért?
Figyeltél-e erőlködéstől bamba ábrázattal hiábavaló
magyarázatra?
Pánikba estél-e sívó szövegek sötéten áradó homok-
buckáin?
Írattak-e át érzelmet/értelmet keresztre feszítve csak
tizenegy évesen?
Megkérdezésed nélkül, a jövő érdekében, a semmi
vákuumába?
Bemagoltattak-e nyelvtankönyvet pirosra ráncigált
fülekkel?
Rühellted-e a zsendülő lelkivilágodat fenyegető
idegenséget?
Felcserélted-e megerőszakolt képzeleted édes anya-
nyelvét?
Perzselt-e lángja utolérhetetlen szűzi szerelemnek
még a jég hátán is?
Takargattad-e mindenki előtt az önérzetedre hurkolt
hegeket?
Megsemmisültél-e szúrós szemek előtt hazautazásért
remegő papírral?
Megmutattad-e, hogyan taszít utolsót eminensek közé
megaláztatás?
Agyonhallgattak-e, mikor kivirágoztak csonttá fagyott
fáid?
Írattak-e, rühellted-e, felcserélted-e, takargattad-e,
megmutattad-e?
Álomkamion
Álmomban kamiont vezettem, utat borzoló, szelet hasító kamion
fülkeajtaját kitárva várta, várja hősét,
s te tiltakozol, személygépkocsit se vezettél eddigelé soha,
de gyermekként traktort sokszor, kuplungot előretolva ballábbal,
kezed a sebességváltón,
aztán a kuplung kiengedésével szinkronban gázpedál előrenyomása,
ahogy tanították, no, de egy ilyen kontinensfaló szörnyeteget…
egy férfi videóra vette, ahogy egy benzinkúton Calais közelében
megrohanják
a kamiont, felvágják a ponyvát, és többen bebújnak a rakomány
közé, mégis ott ülsz, ki tudja, miféle lázálom folyományaként
a malomkőnyi kormány mögött
tán hegylábat is levegőbe röpítő rakománnyal keresztülvágni
múlt és jelen alagútjain, mikor a kamion hosszú hernyótestéből
a másik oldalon szárnybontó lepke bomlik igazságot kémlelő
szurdokok közt röpködni közlekedési szabályok
s a tehetetlenség százéves nehezékei nélkül,
hogy beleremeg a magasság, köpenyéről lavina porzik alá,
se fék, se semmi hatalom félelme
nem állítja meg
többé az emlékeket felszínre dobáló örvénylésében,
visszapillantó tükörben fehér szülőház szalagját
lebbenti meg a léghuzat,
hullámként penderedik égre udvar, istálló, hombár az adószedők
ütéseitől véres arccal kerítésbe kapó apával, látni a leomló
falon túl elhurcolásra váró családok batyuit,
aztán darabig semmi, tótágast álló fák közt
kutya kergeti a héját
hordalékkal keveredő kotlóscsibék fölül,
majd nagy szájat tátva anyanyelvet perelő szakadékok,
meggyalázott sírkert, előtte egy levélfoszlány a Don-kanyarból,
Drága Anyukám!
Nagyon várt válaszlapodat ma kaptam meg kezeimhez.
Nagy sokára jött. Ne várjatok már tőlem levelet és ti se küldjetek…
Az orosz itt valami nagyra készül,
mi meg a végsőkig kitartunk. Erre esküdtünk meg.
Aztán orvosi egyetem fölött dulakodó dögkeselyűk sokasága
állja el az utat,
amerre a sajátos demokrácia élethosszú igazoltatásai:
kérjük a szülők,
nagyszülők, dédszülők, ükapák, istenek genetikai, vagyoni,
lelki, szellemi leltárát,
akit nem megfelelő néven jegyzett a hivatal, álljon ki a sorsból,
miket hord össze, miféle kisebbségi robbanó rakományt?
Mire-víziók ezek a lobogó lobogók, falfestésen átütő feliratok?
Álljon csak útszélre
ezzel a szedett-vedett dübörgő tömegével,
ne kérjen kormányt, gumibotot, autógumit, autonómiát
kalandos életcéljaihoz,
ne játsszon színjátékot, hazárdjátékot, tűzijátékot,
mert az terrorizmus, sic………
S te mégis ott ülsz ragadozókat háziasító bizakodással holnapután is
szédülő sziklák leheletében az álomkamion egyenlítőnyi
kormányát szorongatva, amíg megszületik
szívekből az áthidalhatatlan hídja, ahol ponyva és bőr alá bujkáló
háttérhatalom félelme se büntethet életfogytiglan…
Dobogására mennykövek állnak félre szelíden.
