Fellinger Károly versei

Székely Ian: Varázsló

In memoriam Pilinszky János

‍

Jövőm egy

hosszú, sötét alagút,

de a végén

már ott pislákol

a múlt.

‍

Lepkeháló

‍

Úgy élj, hogy visszanézhess,

hogy Lót feleségeként

visszatekinthess,

nem a múltra,

hanem az emlékeidre.

A tízparancsolat

sorai között,

akár a biztonságos lövészárkokban,

gyengeségeink jól megférnek.

Olvass hát a sorok között,

mintha csak

visszatekintenél a jövőre,

vagy a meg nem történhető

múltra.

‍

Egyhelyben

‍

Nem vagyunk méltók

a halálhoz,

a tükrön is át akarunk látni,

ami az elképzelt

mennyország

hálószobájában fogad.

Nem állunk készen

a feltámadásra,

önzően

ott is a jövőnek szeretnénk

élni.

‍

Olcsó könyvek

‍

Bódis Feri bácsi szememben

bátor, rendíthetetlen

üzletembernek számított

a hetvenes évek közepén.

A kocsma előtt állt az asztala.

Rajta könyvek. és megint csak könyvek.

Tőle vásároltam meg az első Jókai-, Steinbeck-

és Hemingway-köteteimet, a hinták, lövöldék

elvarázsolt rengetegében.

Mert búcsú volt, Ricsinyi, a vándor

cigányzenész házról házra járt,

megadva, ami az ünnepnek dukál.

Bódis Feri bácsinak nem a haszon volt

az elsődleges, hanem hogy menjen az üzlet.

Olcsóbban adta a portékáját,

mint ahogyan vásárolta.

Falunkban, környékünkön máig él a szólás:

Bódis üzletet kötött.

Arra mondják ezt,

ha valaki jól ráfizet valamire.

Akkoriban még gyávaságnak, nagyképűségnek

tartottam nem kiolvasni a becserkészett könyvet.

Hol vannak ezek az évek,

hova tűnik a múlt, Feri bácsi?

Milyen szép is lenne eltévedni újra,

hogy felfedezzük, megtaláljuk egymást.

‍

Visszafelé

‍

Visszamentem a városba,

ahol katona voltam,

kerek harmincnégy éve

történt, hogy leszereltem.

Mostanában gyakran álmodtam

a kaszárnyával,

de nem a régi dolgokat éltem át újra,

ez már egy következő bevonulás volt,

más kalandok vártak rám,

de semmi sem változott körülöttem.

‍

Visszamentem a városba,

ahol katona voltam,

láttam, hogy szinte mindent

átépítettek azóta,

nem fogtam fel,

mint forró szívem a havat,

beettem magam

az éhségbe,

egyszeriben úgy éreztem,

a kaszárnya előtti parkból

egy nyírfa követ,

amibe valaki belevéste

a nevem kezdőbetűit.

‍

2021. február 15.

‍

Minden héten két-három

ismerősöm hal meg

koronavírusban,

ilyenkor visszamenekülnék az égbe,

eszembe jut idős barátom,

akit azért írattak

szlovák iskolába a szülei,

hogy vigye valamire,

ne deportálják Morvaországba,

ne telepítsék ki Magyarországra,

őt, aki gyerekként egy kukkot sem tudott

tótul,

arra a kérdésre meg, hogy

mondják a békát szlovákul,

azt felelte, hogy brekeke.

A csöndnek arról kellene szólnia,

amit a vers elhallgat,

hogy amikor felegyenesedek

és kihúzom magam,

az olyan, mintha méhfullánkot

húznék ki a bőrömből.

‍