.svg)
Juhos Sándor: Suspended 1 (Shrine for the Hider)
Helyette néz
Amikor horpadt sátorban laktam
egy széllelbélelt, böjtös tavaszban,
mindenki szeme láttára írtam,
és nem szégyelltem magam,
hiú és szemérmetlen voltam.
Végül fekete kendőt kötöttem
szememre, hogy elforduljatok
tőlem, én meg befele lássak.
Még egy lerombolt vár lépcsőjén is
legurultam képzeletben, s egy fortyogó
mocsárba csobbantam, nádszálon át
szívtam a mohó levegőt, és gondolatban át-
meg újraírtam mindent, mi eszembe jutott,
s hogy eszembe jusson, nem kellett semmit
tennem, csak hallgatni az ősforrásból
bugyogó zajokat, a mindenség morzejeleit,
a recsegő filmet, mely alá
istenek zongoráznak fekete
billentyűkre írt fényes dallamokat.
Amikor levettem a kendőt, rájöttem,
lényem egy része hunyorgó agyagkatona,
akit vissza kell temetni a mélybe,
másik felem majd helyette néz a fénybe,
míg ő a föld alatt bejárja végtelen birtokait.
Tea és zsömle
Van, aki láb nélkül próbál
lábadozni fekve és mozdulatlanul,
protézisek és implantátumok
között a folyékony sivatagban,
míg odalenn ömlengő zászlók alatt
dagályos ünnepek vonulnak,
és jöttmentek verik be a kirakatokat.
Itt fönn a nővérek kiszellőztetik az
ébredések jajszavát, lázat mérnek
és reggelit osztanak, én csak teát
s egy újságot kérek, csupán a Zöld
Vadon rovatra vagyok kíváncsi,
meg a tőzsdei hírekre.
Azt mondják, tea nincs, csak
párizsis zsömlével együtt,
a zsömléhez jó étvágyat
kívánnak, az újságot pedig
felejtsem el, még fölzaklatnám
magam a vezércikkel, vagy
a sporthírekkel vagy bármivel.
Mondtam, ez jó, a halálozási
rovatot úgyse olvasnám el,
azok szerepelnek benne, akik
tegnap még mellettem feküdtek.
Ami tenger is lehetne
A mozdulatlanság szorít,
de egy pillanatra tévedésből
elengedi a kezed, s te belegázolsz
abba, ami tenger is lehetne, gyorsan
úszni kezdesz, mint egy triatlonista,
aki tudja, hogy ez csak a kezdet,
utána még tekerni is kell, végül futni,
miközben minden izmod szenvedve
könyörög, hagyd abba végre,
s a mozdulatok úgy beléd ragadtak,
hogy nem válik külön semmi, amit
teszel, annyira egy veled, mint egy
versben a valóság és a képzelet.
Kontrasztanyag
A kiléptető kaput még szerelik, de
nemsokára állni fog, mint egy kis
diadalív, mely büszkén hirdeti:
fegyvertelen, aki itt átjutott.
Nagy a tülekedés, hátulról nyomnak,
nagyon feltorlódtunk a várócsarnokban,
de az utcák labirintusa felszívja
majd a megkönnyebbült tömeget.
S ahogy kiválok, belevetem magam,
és indulok egyszerre több irányba,
mint a kontrasztanyag… Én láthatatlanná
válok, hogy látszódjanak az utak.
A győzelem után
A meghívás fennáll, a részleteket
még ki kell dolgozni, de azért
tudd: ravasz vallomásokkal
készülök a veled való találkozásra.
Jelszavam: a baglyok se
azok, aminek látszanak.
Lesz párnacsata és számháború,
perbeszédverseny, hogy a lángokat
mentsük-e vagy inkább az erdőt.
A megérdemelt győzelem után
a fényes ösvényen indulok
haza a puha avarba.
A tiszta forrásból egy
kortynyit a számhoz emelek.
Engem a szomjúságom éltet.
