.svg)
Cs. Szabó László emlékére (is)
Föl bírsz-e ébredni, pattanni, kelni,
szikrázó hajnalon, gyémánt reggelen? –
fondorkodik lelkem körül Zoltán Király. –
Ortodox Húsvét: üres várost látni,
zengő napkeltét ígér minden jós.
Születhetne egy-két párjanincs fotó.
Igen! Igen! – támadt föl a
lassan hátráló ifjúi hév, lélek.
Szülőm, fivérem rég halott.
Életem társa – múltak mezején.
Barátaim java: „odaát”
(haraggal szólva: szerte szét).
Gyermekeim felnőtt férfiak.
Serkenek, fekszem – amikor akarok.
Majdnem így szóltam, méghazugabbul:
mikor kedvem tartja…
De jött Z. Úr, s elindultunk – s igaza lett:
egyszál magam – életem
hétszáz-szerelmű szentséges Fő terén…
S a Farkas utcán, Király utcában, hahó!
Egyedes-egyedül, mint egy gyermek-álom.
Ki hinné el csak úgy…?!
Törölhetetlen pecsét.
Tán a Farkas utcán szorongott egy
hangulat-oldó gépkocsi állat,
de már ugatni, nyeríteni nem mert
a szigorún figyelő középkorban.
Szép hajnalt, jobb reggelt,
Magister Apáczai! – –
Én K.L. – barátibban: öreg Dzsó – firkász,
magyar költő (vagy mi ?!) – jó szívvel
tölteném ki a majdani képkeretet
(veletek, nélkületek).
Mathias, Uram-Királyom!
Vitéz Szent György Lovag!
Nagyságos sosemholt Fejedelmek!
Jelentem: én mindig hallom a lódobogást,
erre a földre szorítva fülemet.
Akárhogyan is hiányzik mindenki.
Azazhogy: nincs jelen.
