harmadik típusú találkozás (versek)

harmadik típusú találkozás

‍

Tata félt az idegenektől. Nem a vendégektől,

akik untalan kosornyáztak át az udvarunkon.

Egy alkalommal meg is jegyezte Eska mamának,

hogy a nyugdíjad kávéra költöd el, addig ülteted

az embereket. Rájuk csak haragudott tata.

Tata a földönkívüliektől fél, akiket úgy nevezett,

hogy a pufajkások. Akkoriban is sokat tanakodtak,

hogy kell lennie életnek ezen a nyomorúságon

kívül, mert így hívták a földi életet, nyomorúság.

S hogy miért pont pufajkások, talán mert

az űrlények is vastag ruhákban jártak, hisz

annyit már tatáék is tudtak, hogy az űr,

az kint van, és ami kint van, az hideg.

Ott pedig jó istenesen fel kell öltözni.

Nem állandó félelem volt ez, periodikus.

Főként akkor tört rá, amikor ivott.

Ilyenkor megannyi kalandban volt része,

ezáltal biztosítva másnak is szórakozást.

Tata félt és kalandozott, így hiába nehéz

a nyomorúság, legalább nem unalmas.

Egy alkalommal aztán beigazolódni látszott

minden félelme, miután pár pohárral már jóval

közelebb került a világegyetem megismeréséhez,

elaludt. Álmában pedig a pufajkások kaptak

a lehetőségen, s úgy döntöttek, hogy tatát

magukkal viszik. Szegényt készületlen érte

a megkeresés, és riadtan ült fel az ágyból.

Mellette mama hitébe kapaszkodva imádkozott

talán épp a nagyapámért. Ő nem félt, mert

számára a pufajka alatt is csak az Isten lehetett.

Ezt sejtve nagyapám csak annyit kiáltott, hogy

vigyétek Eskát, ő legalább sokat imádkozik.

oltalom 

‍

De volt olyan is, hogy elfogyott a szeretet.

Hisz annak ellenére, hogy egyik a másik 

után halt meg, mondták, nagy volt a ragaszkodás,

nem minden volt ilyen ragaszkodós, nem 

minden nap ragyogott az Isten szeretetteljes 

napja az égen, mert az a nap, ha fel is kelt,

félig-meddig eltakarták a keserűség felhői.

S ilyen szürke, már-már döglött bárányok 

alatt az udvarra is csak a baj jutott, a szeszbe

forgatott agy tompa villanásai, amikor 

tata már nem bírta tovább a ragaszkodást, és 

a belső zsebéből előhúzta a haragot, mert 

amennyire szerette Eska mamát pajtika 

nagyapám, olyan nagyon tudott is haragudni rá, 

de valójában hiszem, hogy benne 

csak a vodka volt irigy, hisz mit képzel 

tata, hogy rajta kívül mást is szeret. 

Ilyenkor pedig mama menekült, ahova 

csak érte, mert tata fogta a kést, amivel 

olyan jóízűen szelte a kenyeret, szalonnát, 

s kergette mamát, kergette, hogy megöli,

pedig valójában csak a haragot kergette,

ami benne maradt, főtt és bugyogott, a haragot, 

amit a bevonuló katonák iránt érzett 

gyermekkora óta, hogy lelőtték az öccsét

menekülés közben a szekérről, a haragot, 

amit elnöki posztja elvételekor kapott cserébe, 

a haragot, amit sajnált kitölteni Szellő lován, 

a haragot, amit az Isten talán direkt 

hagyott rá, hogy tessék, Pista, ha ezt elbírod,

akkor béjöhetsz hozzám es a mennyekbe.

S tata küzdött is vele, csak szegény Eska

mama itta meg a levét, ilyenkor pedig 

volt, hogy a kamrába bújt, a zsírosbödön 

és a fazekak mellé, mert csendesebb óráiban

talán oltalmat is dugott a borkánok közé.

búcsújárás

‍

Búcsúkor az ember nem bonyolítja

túl a dolgokat. Hátára veszi táskáját.

Szendvics, víz, sör, sör és sör.

Falvanként változik, ilyenkor szerencsére

a sok zarándok nyugalmáért feltöltik a hűtőket

az útba eső üzletek. A sorból a legfürgébbet,

mint a nyulat a bokorból, kiugrasztják,

menj gyorsan, hozz egy hatost, siettetik.

Így haladnak a keresztények, habosan, mígnem

kiérnek a hegyre, a kegyhelyre, a nyereg

tetejébe, ahol a szentléleken túl az árnyék

vadászata a legfontosabb. Hazajöttünk,

megáldott a Csíksomlyói Szűz Mária.

Mialatt köszöntik a népeket, a nagy

áhítat közepette csodaként éri

a híveket, hogy egyik-másik

hozott magával pálinkát.

Nagy öröm ez az egybegyűlteknek, hisz

a napba öltözött asszony így enyhíti

a távolról és közelről érkezett gyermekei

fáradtságát. S azok szétterítik szépen

esőkabátjaikat, kinyújtják fáradt lábaik,

s amint kezdetét veszi a liturgia, a szent

énekeken túl recsegnek az alufóliák,

sercegnek a zacskók, piknikre áll az óra.

Maroknyi székely majszol vígan,

tengernyi népek arcán morzsás fél imák.

Miután elhangzanak

a könnyes himnuszok,

S omlik a nép a hegyről,

a hangosbemondón értetlenül

kérdezi egy türelmetlen plébános,

hogy idén is csak ezért jöttetek?

‍