.svg)
Hajnalban szláv kerítések szakítják fel az eget.
Innen nézve a napfelkelte: terror.
Nem akartam, hogy fény derüljön
kiteregetett szennyesemre,
ezért a falusi házunkig zarándokoltam.
Bár tekeredne szárítókötél
az Én Nagy Szégyenem nyakára!
Itt nincsenek történetek,
csak pletykákat műtenek
az öregasszonyok varrógépei.
Éjfélkor járok teregetni,
ruháim megfagynak és összetörnek,
mint a 200 lejes nippek,
amíg fekete macskám nyalogatja a titkos sebeit.
Hajnalban türelmetlen a tavasz,
szívügyek robbannak fel.
Onnan nézve a napfelkelte: békeháború.
Anyám, teríts már szőnyeget erre a régi
parkettára, nem hallod, úgy ropognak a falécek,
mintha csontokon járkálnék. Hova tűnt
a halál becsülete? Ne dugd homokba a fejed,
mint az a strucc, amelyik most tudja meg,
hogy az állapota: áldott. Ez a parketta tojáshéj,
óvatos vagyok, korán van még, millió őssejt
alussza álmát a fürdőkád langyos vízében.
Gyógyulni jöttem ide. Hallani akarom
vízhólyagok durranását, taposóaknák pittyegését
a tucatnyi szörnyetegem lába alatt.
Nehéz a tüdőm, mint két piszkos trabant.
Csak ezek a kurva traktorok ne zúgnának a mezőn.
Ebéd előtt labdarózsákat terelgetek,
hogy megmutassam, honnan fúj a szél.
Minden gondolatom egy körút,
amit havonta be kell járnom,
hogy biztonságban érezzem magam.
Anyám, bármely nemes ügynek
én legfeljebb a karikatúrája lehetek.
Ne haragudj, evés előtt nem imádkozom,
mert kertünkben a paradicsom úgy néz rám,
mint maga az ördög.
Patikusmérlegen számolom imáim,
mindig éppen annyi szót mondok ki,
amennyit senki nem vesz észre.
Én Nagy Szégyenem, bár fulladnál bele
egy nagy tányér lencselevesbe!
Jaj, néha úgy haragszom másokra,
hogy szarvaim nőnek. Folyton kérdezgetik:
minek mentél el a városból,
miért hagytad ott a várost,
hogyan élsz a város nélkül,
hogyan él a város nélküled.
Magyarázatokra várnak,
de az Én Nagy Szégyenem nem hagy megszólalni.
Mert Őfelsége nyálkahártya és bármikor
rám parancsol. Vízen, földön, levegőben.
Őfelsége dermedt varangy arany fogsorral.
Ragyogó kegytárgy mocsárban, lápon.
Zsarnok-zsarnok-zsarnok,
addig fogom ezt rá mondani,
amíg egyetlen idétlen hang lesz belőle.
A művészek legyenek bűvészek,
a királyok udvari bolondok.
Fekete macskám a ranglétra alatt osonjon át.
Óh, milyen éber tudok lenni ilyen időben is,
mikor őssejtjeim alszanak,
mint a rostok a lekvárban, befőttesüvegben,
pincében, a hideg pincében ábrándjaimmal.
A városban mindenki csak időzítésekről
meg beosztásokról beszél.
Nekem a nyolcadik napom pont olyan,
mint a hetedik.
Naplementekor kamrasötétben kuporgok,
valahonnan nézve a naplemente: nevetséges.
A mai estém amatőr merénylő,
repülőgépen ül, körmét rágja,
el fogja téríteni a holnapot.
A pilóta már rég kiszúrta, talán az utasok is,
nincs pánik, mindenki hátradőlhet,
nem avatkozik bele senki sem
egymásnak a szent, eleve elrendelt dolgába.
Nagy Zalán 2003-ban született Marosvásárhelyen. Jelenleg Kolozsváron él, a BBTE hallgatója. Verseket ír, 2021-ben Látó-nívódíjjal, 2022-ben Communitas Alkotói Ösztöndíjjal jutalmazták.
