.svg)
I.
Az utóbbi hetek déjà vu-be folytak,
apró rezdülések méla, ismert
kúszása minden jelenet,
a határok egymásba kulcsolódott ujjak.
II.
Álmomban régi álmot láttam –
észrevétlen évek vájtak homlokomra mélyedéseket,
esténként nyugovóra térhetnek ott.
Mégis minden mozdulat mint
azúr csermely alpesi hegyekben.
Magába hurkolódott az idő.
III.
Ma éjjel régi álom mutatta be
új felvonását,
mikor hagyhatta magát félbe,
harmadik-e avagy sem.
Valahogy mindig, mint olvasott
könyvet
– fejezetről fejezetre.
Reggel a fény szaggatja, miként remegő
ujjak az anyagot, délre derengés
marad belőle vállgödörben.
Még egy megkezdett könyv a polcon.
IV.
A végtagok mozdulatlanságának
puszta akarata – a szekrény sarkának
kacagása bántóan éles –, amikor
karomat erőszakolnám mozdulásra.
V.
Tornateremszag, vajszín falak,
hálók, narancs vonalak.
Hogy mit kerestem ott,
negyven láb magasban,
ott, a jobb sarokban,
zuhanáskor értettem meg,
Így repültem először.
VI.
Mintha leváltak volna rólam
eddigi éveim
Idegen mind mint feledésbe vetett
fehér selyemblúz
Néha rácsodálkozni poros
emlékcsempékre mint >> mintha
ismerném valahonnan <<
a kiváló ugyanazt
VII.
Régi kor régi ruháiban,
ahol kaput fontak a virágok két
szénakazal
közt összemosódtak a valóságok.
Két lépésnyi kiszakadást
engedélyeznek
néha, hogy egy időre megzavarjon.
Időnek előtti kapuzárás.
VIII.
nem érkezik soha semmi
a beton között beszökő zajjal
fülemben sűrű fémes levegő
vagy Léthé hajol pilláim fölé
ezért e szándéktalan összerezzenés
mielőtt alakot ölthetne magára
a szoba hogy ugyanolyanná váljon
amiképp minden ébredésnél
berendezi önmagát
