Igen, ez a vers Fekete Vincéről szól

Előszó

Az iskolák táborokat rendeznek,

hogy könnyebb legyen megtalálni az élet értelmét.

Én magyar táborban voltam,

így hívták, mert az irodalom,

amit ott olvastunk, magyar volt,

arról beszélgettünk a benedekmezői

lovarda rendezvénysátrában,

ami minden odagyűlő 5–8-as és 9–12-es ellenére

mai napig lószagú maradt.

Mint a táborokban általában,

ott is voltak kunyhók,

de a hatodikosok (akik közé valamikor én is tartoztam)

egy nagy tetőszobában alhattak csak.

Tulajdonképpeni szövegtest

Táborban voltunk,

a Rév Fülöpöt olvastuk asszem,

egy történetet a nádasokból,

amikor jött egy költő.

Nem volt köze Rév Fülöphöz.

Tenyerén kényelmesen ült az arca,

sokat támaszkodott a költő,

a tankönyvek képein szoktak hasonlóképpen,

fél arcuk tenyérben, esetleg derekukat

mahagóniasztalnak vagy tóparti nyaraló

különféle csónakjainak dőltik.

Bizony, ő is úgy tartja tenyerén a fejét,

főleg, amikor beszél, dolgokról, érzésekről,

az irodalom fontosságáról 5–8-asok életében,

vagy verset ír a mahagóniasztalok egyikénél,

de ezt nem tudhatom, akkor ezt nem volt lehetősége megmutatni.

Ahány költő, annyi mahagóniasztal,

biztos ebben hittem legjobban.

Egy költő eljár táborokba, a mi saját táborainkba,

ahol fotbalozni volna jó, s elmondja, hogy: éljünk,

a többi közben kiderül.

De akkoriban még nem igazán voltam szerelmes.

Később viszont ott lettem először halálosan az,

Benedekmezőn tudtam meg, hogy a lányok

hosszúra növesztik körmüket, s szeretőikkel könnyebb

Nietzschéről beszélni, mint verekedni,

s ez líceumban életmentő felismerés lehet.

Ha valahol, akkor ott biztos kellett volna írjak egy szerelmes verset.

Ott láttam először, a lovarda rendezvénysátrában az egyik költőt,

aki elég sok szerelmes verset írt,

de hogy ezt pont Benedekmezőn tette-e, nem tudom.

Ha jól emlékszem, szemüvege már akkor megvolt,

s jaj, miért nem kérdeztem meg, hogy

tényleg gondolhat az ember ilyen sokat szerelemre s halálra?

Utószó

A mahagóniasztalok egyikénél egy költő sem ül,

a többinél is csak olyanok, akik a költészetet

mint a gyönyörök perifériájának egy biztos pontját elvárják,

de valóságát nem képviselik.

Appendix

Igazából nem tudom,

ülnek-e manapság mahagóniasztalhoz költők,

s ez lehet, jobb így.

‍