„Itt már mindenki Petőfi Sándor” – élménybeszámoló a 2024-es Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyversenyről

‍Az ötvenegyedik Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakasza Sepsiszentgyörgyön került megerendezésre, amelyen tizenhét megye száznyolcvan diákja vehetett részt és mérhette össze irodalmi tudását.

Pénteken kora reggel, a kolozsvári vonatállomáson találkoztam csapatommal, a Kolozs-megyeiekkel. Hatalmas csomagok, kómás jóreggeltek kíséretében ültünk fel a vonatra, azzal a tudattal, hogy egy brassói átszálással, röpke nyolc óra múlva már Háromszék szívében vagyunk. El-el szenderedtünk, barkochbáztunk – amit pár kör után abba kellett hagyni, mert nem sikerült eldönteni, hogy fogalom-e a lyuk szó –, és mikor már azt hittük, sose lesz vége a monoton zötykölődésnek, megérkeztünk Sepsiszentgyörgyre.

‍

‍

– Hol az iskola? – kérdezte egy félénk kislány, és ekkor vettük észre, hogy se vörös szőnyeg, se limuzin, se öltönyös férfi sincs Kolozs megye táblát tartva. Elindultunk hát nagy buzgón a központ fele.

Félórás séta után, izzadtan estünk be a Székely Mikó Kollégium tornatermébe, ahol aláírnivalókkal és kürtőskaláccsal vártak minket. Innen a Park Hotelbe küldtek. A szálloda udvarán ketrec állt, benne visítozó páva. A szoba átvétele után szóba elegyedtem a tulajdonossal (?), egy modern, szürke bújkát viselő, huncut mosolyú, kalapos úrral, aki egy vendégtől tanult, székely bölcselettel gazdagított: Sepsiszentgyörgyön virágzik a kulturális élet, de nincs pénz; Udvarhelyen van pénz, de kultúra nemigen; Csíkszeredán se pénz, se kultúra; Gyergyószentmiklóson meg csak köd van – ez lenne röviden Székelyföld.

A verseny ünnepélyes megnyitója a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében zajlott. A kórus Bárdos Lajost, Kodályt zengett, a Százlábacskák néptáncegyüttes vajdaszentiványit járt, és a házigazda iskola diákjai Király László Halljátok-e a dalt versét adták elő. Az igazgató, és a megyei főtanfelügyelő beszéde után Markó Attila politikus, aki valaha résztvevő volt, a nyelvújítás szépségeiről mesélt. Nyolcvanötben, a román diákokkal közösen tartott versenyen nem volt mit csinálni, ezért bárdéziket látogattak naphosszat – a bárdézi a román bar de zi fordítása. Farmati Anna, a versenybizottság elnöke hivatalosan megnyitotta a vetélkedőt, és mindenki vacsorázni indult.

Szombaton a vesztesek nyugalmával reggeliztem. A hatodikos Mártika húsz perccel a verseny kezdése előtt titokzatosan azt súgta, hogy állítólag egy négy számjegyű összeg a nyeremény – ezt pár napra rá tanúsította is. Kitöltöttük, leragasztottuk adatainkat, anonimmé téve dolgozatunkat. A tételek átolvasásakor szobatársam, aki a vesztesek még nagyobb nyugalmával indult, rám pillantott és hangos nevetés tört ki belőle. Írni kezdtünk, a felügyelő tanár meg egy Skorpió-dalt fütyült a padok között sétálva.

Kisült aggyal, pirosló arccal ebédeltünk, és ki sem fújhattuk magunkat, mert már tereltek is minket a gyönyörű Református Vártemplomhoz. Itt gyorsan körbevezettek minket, de rohanni kellett tovább, mert érkezett a díszes násznép. A mesebeli, Kós Károly által tervezett Székely Nemzeti Múzeumban egy termetes, szégyenlős férfi hebegett a gyűjtemény történetéről. El is indultunk volna körbenézni, de szóltak, hogy kifutottunk az időből, és sietni kell a Bod Péter Megyei Könyvtárba, mert milyen dolog üres teremmel fogadni a meghívottakat.

Dragomán György és Szabó T. Anna tényleg nem igényelnek moderátort, látszik rajtuk, hogy nem csak írni szoktak, hanem beszélgetni is. Kiültették őket a pódiumra, egy-egy mikrofont nyomtak kezükbe, és a megszabott egy óra után még mindig szívesen anekdotáztak volna. Szó esett találkozásuk történetéről, kétszemélyes műhelymunkájukról, és arról, hogy milyen nehéz íróval, költővel egy fedél alatt lakni. Szabó T. Anna arról az alkalomról mesélt, mikor Dragomán szobájából ijedtére hangos, ismétlődő puffanások hallatszottak. Kiderült, hogy férjére nem a vakolat szakadt rá, hanem első, A pusztítás könyve című regényéhez gyakorolta a verekedős jeleneteket egy bábun, mivel részletesen csak így lehetett leírni a dulakodásokat.

‍

‍

Szabó T. Annát T. Szabó Levente követte. A Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én, Petőfi erdélyi tartózkodásáról szóló dokumentumfilm megtekintése után a film forgatókönyvírója és szakmai konzulense, T. Szabó Levente számolt be a munkafolyamatról a Művész Mozi lelkes közönségének.

Vasárnap Dr. Farmati Anna egyetemi adjunktus, a versenybizottság elnökének előadásával indítottuk a reggelt. A Meglepetések a középkorból izgalmas és tanulságos volt úgy a diákoknak, mint az őket kísérő magyartanároknak. Autóbuszra szálltunk és meglátogattuk a zágoni Mikes-Szentkereszty kastélyt, a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakképző Líceum étkezdéjét, és az Incze László Céhtörténeti Múzeumot. Csernátonban beszalasztottak minket a Haszmann Pál Múzeumba, ahol csoportkép készült (szinte) minden résztvevővel.

‍

‍

A versenyzők az eredményhirdetés után örömükben vagy bánatukban sírtak, majd a díszvacsorán Stefánia-szeletet, kacsacombot majszolva mulattak, mintha mi sem történt volna. Étel után össznépi dáridó kerekedett: moldvai, felcsíki táncot járt a diákság apraja-nagyja.

‍

‍

Vasárnap ismét összegyűltünk a konferenciateremben. A Plugor Sándor Művészeti Líceum Arpeggio gitárzenekara hangolt rá minket a díjkiosztóra. Beszédet mondott Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke, Beke Mihály András, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának első konzulja, Benedek Zakariás parlamenti képviselő, Vargha Fruzsina sepsiszentgyörgyi alpolgármester, Váradi Izabella, az Országos Oktatáspolitikai és Értékelési Központ tanácsosa és Antal Annamária, a Székely Mikó Kollégium mellett a verseny társszervező iskolájának, a helyi Református Kollégiumnak az igazgatója, aki egy kortárstól is idézett: Itt már mindenki Petőfi Sándor, / Lopják a rímet a Wiz Khalifától.

A visszaút hosszabbnak és fárasztóbbnak tűnt. A végállomáson csapatunk könnyes búcsút vett egymástól, majd megköszönte Cziple Hanna-Gerda és Szallós Kis Hanga tanárnők odaadó társaságát. Kimerülten és csordultig tele élményekkel indultunk haza Kolozsvárra, Györgyfalvára, és Aranyosegerbegyre.

Végezetül, tisztelettel jelentem, Kolozs megye nem üres kézzel jött haza: első, második, és harmadik díjat, valamint két dicséretet, és négy különdíjat zsebelt be!

‍