.svg)
Oana Coșug: Bubbles in the Forest
Volt nekem egy naplóm…
Bálint Márta színművésznőnek,
áttelepedési naplóm előadójának
Volt nekem egy naplóm,
egyszerű, szürke dossziéba
csomagolva, másfél év apró-cseprő
eseményei sorjáztak benne,
a dosszié tetején egy
nagy E betű díszelgett.
A megpakolt vasúti konténer,
talán legkevésbé szembeötlő,
legbéketűrőbb darabja volt ez,
mégis úgy féltettem,
mintha egy apróra szétszerelt
pokolgépet rejtettek volna
a betűk, egy szerethető
kis pokolgépet, amely
ugyan feldúlja majd a lelket,
de idilli nyugalomban
hagyja a lelkiismeretét
mindazon szeretteinknek,
akik elítéltek minket.
Mint mondtam:
a dosszié tetején egyetlen
nagy E betű díszelgett.
Ám azt nem mondtam,
micsoda próbatételen mentem át,
míg a magyar nyelv e leggyakrabban
használt jelét
rá mertem írni, golyóstollal,
becsomagolás előtt
a dossziéra.
Ezt a nagy E betűt mondta,
súgta, sírta, sóhajtotta,
kiáltotta, zúgta, üvöltötte, zokogta
Márti, ötven percen át.
Ez az egyetlen betű
volt az előadás.
Nagyszalontai lakodalmas
Édesanyám majdnem „szó szerinti”
levele, 1986-ból
Kedves kisfiam,
most visszakanyarodok a
Péter esküvőjére, és az azt követő
hetedhét országra szóló lakodalomra.
Május 24-én volt a mesebeli parádé,
mi csak a templomi esküvőre kaptunk
meghívót, még erre sem számítottunk,
hiszen a másik két fiú esküvőjére sem
voltunk meghíva, igaz, azok csak a
legszűkebb körben, 15-18 személyes
ebéd vagy vacsorával voltak megtartva,
de most úgy Péter, mint a menyasszonyék
másként akarták, a vacsora fent,
a kávéház termeiben volt, és ott
153 személyre terítettek, de a vacsorát
a két család főzte, illetve fogadott
szakácsnőkkel főzette. A vacsorás
vendégek a Cseperegi, a Vedres és
az Imrédi Miskájék, vagyis a menyasszony
familiájából és a Péter baráti köréből
lettek meghíva. Margit kért, hogyha
tudok, a lakodalom hetében menjek
segíteni, úgyhogy odaát is voltam,
kedden, szerdán, péntek délután és
szombat délelőtt, de nemcsak én
voltam, hanem még vagy 8-10 személy.
Azt nem lehet elmondani, ami ott volt.
Hat kemence kalácsot süttettek,
mindent ők adtak hozzá, Péter
szociális összeköttetései révén
több mint 100 kiló disznó és növendék
húst kapott, ebből lett a kolbász
és a pecsenye. A vacsorára hívott
vendégektől vagy 60 darab tyúkot
kaptak, és még ők is sokat vettek,
15 tortát és vagy 10 kiló aprósüteményt
csináltak, ott kilószámra volt a kakaó,
a mazsola, citrom, a vaj és a szemes kávé.
Ezeken a segítő napokon is állandóan
az asztalon voltak a különféle italok,
kisüsti, likőr, lengyel vodka, sör,
a fiúk lépten-nyomon főzték a
finom kávét (hála Istennek, mert szinte
szörnyű volt ezt a sok ennivalót látni),
állandóan szólt a magnó a leghangosabb
módon (ez iszonyú volt nekem),
péntek este a tyúkbontás után, mikor
minden készen volt, a szakácsnő
a tyúkok véréből, májából és a kiszedett
tojásból rengeteg paprikást készített,
azt mondta, hogy ezt így szokás,
a segítségeket megvendégelik,
az udvaron terítettek, a három
Vedres-fiúnak nem lehetett a jókedvével bírni,
én az első csoporttal vacsoráztam,
a menyasszonnyal és a szüleivel,
és már fél kilencre itthon is voltam,
de még éjfélkor is hallatszott át
tőlük a zene és a nótaszó.
Szombat reggel már 7 órára átmentem,
úgy beszéltük meg Margittal, hogy
a szombati ebédhez sütök egy mazsolás,
habos túrós lepényt.
Margit kivételével még mindenki aludt,
majd jöttek a szakácsnék zöldséget
pucolni. Aztán felkeltek Pistiék, Péter,
jöttek a magyarországi vendégek,
és kezdődött a mulatozás előlről.
12 órakor elmentek a polgári esküvőre,
vagy hat autóval. 1 órakor jöttek néhányan
vissza, a vőlegény és a násznagyok
a menyasszonyhoz mentek ebédre.
Akkor én is hazajöttem és
6 órakor mentünk fel a templomba.
Percek alatt megérkezett a násznép,
12 virággal beborított autóval.
Százával volt a nép, de volt is ott mit nézni,
az a túlpazar virágos autósor,
a templom, a bejárattól az oltárig és az
úrasztala fehér rózsával, szegfűvel,
kálával volt díszitve, az orgona búgott,
de ami az általános csodálkozást
(sokunkban az elképpedést) kiváltotta,
az a jegyespár öltözete volt.
A menyasszony földig érő, halvány
rózsaszín, átlátszó csipkeruhában volt,
vállig érő rózsaszín fátyollal, a vőlegényen
fehér cipő, fehér nadrág és ing,
meggypiros bársony zakó,
s ugyanolyan színű csokornyakkendő volt,
esketés után átment az autókaraván
a főtér túloldalára, a kávéházba,
ahol aztán reggel 7 óráig tartott
az úrimuri. Margittal már beszéltem
azóta vagy háromszor, éppen tegnap is,
még mindig a lakodalom bűvöletében él,
roppant boldog, hogy mennyien
gratulálnak, s mondják, hogy
ilyen még nem volt Szalontán.
Igaz is, de szerintem ilyen inséges
időben nem is lett volna szabad.
Kisfiam, ezt a levelet csak nektek
írtam, ha nővéredékkel találkoztok,
ők elolvashatják, azonban nem kell
nagydobra verni.
Tépjétek el, ha elolvastátok.
nehogy kellemetlenség legyen belőle.
Tépjétek el!
Számtalanszor csókolunk,
édesanya, édesapa.
Amundsen útján
Kortársaimnak, akik közé Dsida Jenőt
is odaszámítom
Néha úgy érzem:
én a világot
ötven év alatt
Amundsen útján próbáltam
méterről méterre
végigjárni.
Megvolt minden szükséges
eszközöm az úthoz
Kellékeim közül
mára csak a
zászlóm maradt.
Egymásnak dőlünk
a hóban.
Csak így maradhatunk
mindketten
talpon.
