.svg)
Nagyszamos utca, kilencvenes évek eleje, szerkesztőség,
cigaretta- és pipafüst, szinte vágni lehet, majdnem dél,
Mózes lép be, nagy fagylalttal a kezében, és egy dobozos
Scandic vodka lóg ki a felső zsebéből, zaklatott, másnapos,
hátrasimítja, nagyon jellegzetesen, jobb kezével a haját,
kiveszi a dobozkát, hm, kevés van, nem kaptok, mondja,
csak keveset. Az ablakkal szemben, előtte „olvasásra”
váró kéziratok, „trónol” Király, érik a ház előtt a kékszőlő,
K. Jakab hümmög, bólogat Király jobb oldalán, hirtelen
felderül mindenki, megérkezett Mózes, oda a csend,
a nyugalmas kéziratolvasás, de van viszont vodka, no,
kérdezi, kinek tölthetek, nem is kérdés, tudja, inkább
csak költői, jön Szilágyi is bentről, fürkésző tekintettel,
vajon meddig dolgoztathatók a fiúk, vastag bőrszivar
a kezében, Mózes, mit szólsz, felcsillan a fagylalt fölött
a szem, bazmeg, Szilágyi, mert vastag kéziratcsomó is
jön az asztalára a bőrszivarhoz, Katica néni szalad a
kávéval, Mózes úr, cukrot nem tettem belé, maga egy
tündér, mondja Mózes úr, Isten-Isten, mondjad, Mózes,
nevet Király, mit hoztál, van egy új viccem, mondja,
erre Szilágyi is visszafordul, azt a jóleső érzést, azt a
felvillanyozódást, amikor a csúnya üvegpoharakba
beletölti a vodkákat, azt a kegyelmi pillanatot, Mózes
sztentori hangját, Trelleborg felé fut egy fél fekete eb /
köd zabálja a fákat, egyre nehezebb…, nagy költészet,
mit idézzek még tőled, Király, én adtam a vers címét, ugye,
Király, akarjátok, hogy olvassak nektek verseket, kérdezi
Laci bácsi, olvassál, harsogják együtt, és tudják, hogy
mi következik, két vaskos kötet, aranyat ér ilyenkor,
Amerikába szakadt dilettáns költő versei, nagy röhögések,
bekiabálások, ilyet te sohasem tudnál, Király, és lassan
elfogy a vodka, ki a legfiatalabb, kérdezi Mózes,
és a legfiatalabb, ha nem jön kintről hirtelen ifjú, ifjabb
szerző, vagyis felmentő segítség, szalad is Prodvinalco
nevű rettenetes, tetűporízű vodkáért az álimentárába,
közben folyik a szó, a kávé, fújják a füstöt is, megjön
Lászlóffy is Gyöngyikével, kivánszorog Sigmond is
pár percre, hülye alkoholista, mondja Lászlóffy Ali
kedvesen Mózesre, hülye párttitkár, vág vissza Mózes,
jönnek-mennek az emberek, Bustya Endre, Palocsay,
Miklós bácsi, az Utunk egykori sofőrje, Heim Andris
a Korunktól, néha Kántor is, de őt nem szeressük, recsegi
Mózes, novellákkal kezdte, de aztán visszacsesztem neki
őket, mindenki kap kávét, mindenki cigarettázhat, vodkát
is, kérdezik, tudják, hogy kitől, Heim például igen,
Kántor nem, Sigmond nem, Rákossy Tibi igen, jön
Benczédi bácsi, hideg vízben fürdik minden reggel,
nem halsz meg soha, mondja Mózes, aztán azt a derült
égből pottyanó, rettenetes örömöt, azt a semmivel fel nem
érő boldogságot, hirtelen megjelenik Svédországból Veress
Magda, mindannyiuk egykori barátja, kezében, ajándékként
hoz egy hatalmas üvegnyi konyakot, Atyaúristen, szinte
szentté avatják helyben, ölelik, csókolják, udvarolnak neki,
és így telik el a délelőtt, bocsánat, déltől kettőig, háromig
az idő, fogy a konyak is, fogynak az emberek, végül csak
Mózes, Király, K. Jakab, Rákossy marad, és a legfiatalabb,
és a vastag füst a szerkesztőségben, végül csak ez, mert
felkászálódnak, haza kell menni, öltözködnek, sapka, kabát,
amikor hirtelen kikap a zsebéből Mózes egy nyúlfarkat,
lesz derültség, kacagás, cseszegetés, stb., most a társakon a
sor, most Mózes hallgat és elmélkedik, hogy vajon honnan,
mikor került a zsebébe ez a küzsdég nyúlfarok, zavarban
van, gondolkodik, habog, próbálja elütni valamivel, amit
sehogy sem lehet, indulnak aztán, lassan csak, hova sietni,
mert előbb még meg kell állni a piac mellett, ahol az egyik
távoli sarokasztalnál, hátul, a félhomályban, a világot
szinte teljesen kizárva Bálint Tibike iszik, menjünk innen,
mondja Mózes, leülünk kint, átható miccs- és budiszagban,
eredeti Solingen késkészletet vesznek az egyik „megbízható”
árustól, majd elosztják háromfelé testvériesen, három
nap múlva mindenik megrozsdásodik, de ennyi baj legyen,
mert fel kell kerekedni újra, menni tovább, benéznek a
Porbafingóhoz nevű helyre, csak ők hívják így, a kicsi,
zömök pincérnőről, aki nagyon kedves, és tudja, kikre
számíthat, aztán a Decanatul, a Dékánátus következik,
itt még a filharmónia zenésze is hozzájuk csatlakozik,
de onnan is menni kell tovább, lassan csak, nem sietve,
nem is lehetne most sietni, mennek végig a Sétatéren,
micsoda szép név, milyen igaz is most nekik, mennek,
ballagnak hazafelé, el egészen a Garibaldi-hídig, egy
Király-vers hídjáig, ott el is válna az útjuk, de ott van
még az Ancora, a Horgony, a kék bádog épület, a kékre
mázolt asztalokkal, megállnak még egy-egy szusszanatra,
ki ezt, ki azt, de többnyire Ezt isznak, aztán elindul Király,
Laci bácsi a Lama G felé, elindulnak ők is a Monostor
irányába, de visszafordulnak még, látják, ahogy ballag
az elmaradhatatlan válltáskájával, őszes hajával át a
Szamos fölött, még csak alig ötvenéves, de már kortalan,
látják, ahogy ballag, majd felemelkedik hirtelen, felszáll,
nem is hisznek a szemüknek, fel a Szamos, fel Kolozsvár,
fel Erdély, fel a gyönyörűen pompázó, illatozó, tarka és
sokszínű világ fölé…
Fekete Vince és Márton Evelin laudációi a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány által támogatott Méhes György-díjak budapesti, a Petőfi Irodalmi Múzeumban lezajlott ünnepi átadásán, illetve az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten a Méhes György-díjasok tiszteletére, a kolozsvári Bulgakov Kávéházban szervezett eseményen hangzottak el. Király László Temesi Ferenccel megosztva részesült a frissen alapított Méhes György Életműdíjban, Borsodi L. László az Erdélyi Magyar Írók Ligája Méhes György-díját vehette át Estére megöregszel című kötetéért. A Méhes György-debütdíjat megosztva a kolozsvári Bréda Kör és az ugyancsak kolozsvári Hervay Klub képviselői, Nagy Zalán és Péter Blanka vehették át Budapesten.
