Molnár Vilmos, Márton Evelin, György Attila és Karácsonyi Zsolt (balról jobbra)Molnár BenceBálint Tamás (balra) és Gáll Attila (jobbra)Muszka Sándor (balra) és Karácsonyi Zsolt (jobbra)
No items found.

Költő Fészek a Double Rise-on

Molnár Vilmos, Márton Evelin, György Attila és Karácsonyi Zsolt (balról jobbra)Molnár BenceBálint Tamás (balra) és Gáll Attila (jobbra)Muszka Sándor (balra) és Karácsonyi Zsolt (jobbra)

Június 30-július 3 között az első ízben megrendezett erdélyi összművészeti Double Rise fesztiválon jártunk, ahol a számtalan minőségi program és koncert mellett az irodalom is oroszlánmód kivehette a részét a közönség gyönyörködtetéséből. Az irodalmi programok az Erdélyi Magyar Írók Ligája által kerültek megrendezésre, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Balassi Intézet társszervezésében, a slam eseményekért a Slam Poetry Erdély, a színházi produkciókért pedig a Váróterem Projekt felelt.

06.30. Csütörtök
Már nulladik nap sem telt esemény nélkül, a Költő Fészek udvarán a Slam Poetry Erdély egyből a dolgok közepébe vágott Experijam nevű zenés spoken word produkcióval. Kegyetlen vádak és vallomások szálltak a dob, a gitár és billentyű szőtte szárnyakon, s már át is csaptak szívbemarkoló meditációba. De a slam itt nem áll meg, megmutatja, hogy lehet csupa csípős móka és édes-savanyú kacagás. A hangulathullám, mint a szinusz jel járja táncát, mígnem beletérdel az utolsó katarzisba. Just another afternoon in Slam.

07.01. Péntek
Megkezdődött a három napot átölelő slam workshop Horváth Benji és André Ferenc gondos kezei alatt. Családias, már- már Anonim Alkoholisták csoportjára hajazó őszinte kitárulkozással tárgyaltuk, mi a slam, mi a jó benne és hol hibázik. Felolvasó gyakorlat, asszociáció, rímkeresés, szójáték, minden mi slam-szájnak ingere, s az ifjú tanulni vágyók máris új ötletekkel távozhattak.

Muszka Sándor (balra) és Karácsonyi Zsolt (jobbra)

Muszka Sándor (balra) és Karácsonyi Zsolt (jobbra)
Ezt követően egy lírai beszélgetés során Muszka Sándor költővel ismerkedhettünk, Karácsonyi Zsolt moderálásával. Szó esett az szerző életpályájáról, művészetéről, megjelent és megjelenő köteteiről. Most készülő kötete, A viruló tetem, mint címe is mutatja, nem leányregény, lapjaiból dögszag árad és kényszerhelyzet sugárzik az egyszerű ember tehetetlen beletörődésének lyukas szemfedői mögött. A történetek hátterében igazi emberek állnak, akik eljajongják a kizsírozott lejtőn leélt életüket. Ahogy Muszka is fogalmaz, „Itt nincsenek szép történetek, a nyomornak nincs romantikája. Ez maga a pokol előszobája.”
A prózaírók délutánját szintén Karácsonyi Zsolt vezette, ahol György Attila, Márton Evelin és Molnár Vilmos beszélgettek irodalomról, prózáról, humorról. Többek között szó esett az irodalom esetleges haláláról, de minden meghívott egyetértett Molnár Vilmos kijelentésével, miszerint „történetek mindig is lesznek, mert az emberek élik az életüket.”

Molnár Vilmos, Márton Evelin, György Attila és Karácsonyi Zsolt (balról jobbra)

Molnár Vilmos, Márton Evelin, György Attila és Karácsonyi Zsolt (balról jobbra)
Végül Marosán Csaba színművész adta elő Dsida Jenő életét Tarka-barka strófák címen. Játékában megelevenedett a költőgéniusz életpályája, bepillantást nyerhettünk a különböző szakaszokba, megismerhettük a fejlődésére legerélyesebb hatást gyakorló példaképeket.

07.02. Szombat
Bálint Tamás könyvével ismerkedhettünk meg Gáll Atilla közreműködésével. A Láv Sztori egy nagy lélegzetvételű lírai alkotás, mely a klasszikusokból, pontosabban az Anyeginből kiindulva igyekszik egy kortárs, könnyed hangvételt megütni. A szereplőket kis emberek és nagy arcok veszik körül, ez adja az irónia sóját. A főszereplő hajaz a felesleges emberre Puskin művéből, bár a történet végére akad számára néhány kiskapu a költői kegyelemből.

Bálint Tamás (balra) és Gáll Attila (jobbra)

Bálint Tamás (balra) és Gáll Attila (jobbra)
Ezután Kifordulás címen tekinthettük meg Molnár Bence előadását, amely Petőfi Sándor eposzparódiája alapján készült. Könnyezve élhettük át a helység kalapácsa és a kántor „hősies” küzdelmét a szemérmetes Erzsók kegyeiért. A mit sem sejtő közönség bevonásával elevenedett meg az egyszemélyes előadás, mely komikus jellege ellenére nem fukarkodott erkölcsi tanulsággal ereszteni szélnek a végén, ahogy illik.
A költők délutánján Lövétei Lázár László, Karácsonyi Zsolt és László Noémi osztották meg műveiket és gondolataikat a közönséggel. Komoly témáknak lehettünk szem és fültanúi, mint a versírás nemi jellege, az egységes, vagy esetleg regionális magyar irodalom és az e-book témaköre.

Untitled-3

Lövétei Lázár László, László Noémi, Karácsonyi Zsolt és Bálint Tamás (balról jobbra)
A meghívásos slam bajnokságon az erdélyi és magyarországi slammerek megmutatták, hogy az irodalomnak nincsenek határai, a költészet, a szépség, az igaz tisztelete rengeteg formát és árnyalatot ölthet. Rettentő rímárak hozták az ólomsúlyú, betonkemény igazságokat, átmostak, és nem hagytak mást, csak egy-egy érzést. A zsűri szoros versenyben szűkítette a kört az előadók között, mígnem Gábor Tamás 'Indiana' számára ítélték az első, Mészáros Péternek a második és Horváth Benjinek a harmadik helyet.

07.03. Vasárnap
Az utolsó nap sem telt esemény nélkül. A workshopot Marosán Csaba előadása követte, amelyben elődeink szexualitása és huncutsága elevenedett meg előttünk.
A fiatal költők délutánján Horváth Benji beszélgetett André Ferenccel, Kali Ágnessel, Varga László Edgárral és Visky Zsolttal. Az ifjú tehetségek szót ejtettek a költészet alakjáról, az élet és irodalom viszonyáról, valamint a közhelyek szerepéről. Verseikben megelevenedik az új generáció fájdalma és kétsége, de kigyöngyözik a sorok között a még sosem látott bölcsesség és az élet ismerete.
A Költő Fészek programja egy Open Mic versennyel zárult. A slammelni vágyók egy szakmai zsűri előtt mérhették össze a tudásuk, akik egyöntetűen Oláh Mártának ítélték az első díjat, egy egész heti bérletet a jövő évi Double Rise fesztiválra.
Végeredményként kimondhatjuk, hogy bármennyire sok színtéren zajlott a páratlanul színes program, a Költőfészek is komoly közönséget vonzott, színesebbé téve ezt az igen komoly és színvonalas fesztivált.



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb