Mint magyar jaguár a ködben

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című filmjének vetítésére egy jaguármintás kabátban érkeztem, és ez volt az egyetlen jaguár, amit a nézők aznap este láthattak, ugyanis a címszereplő J (ejtsd: Dzsé) nem test, hanem szellem, démon – vagy ahogy a filmben is elhangzik: „nagy, fekete hímenergia”. Mivel ennél röhejesebb szókapcsolatot el sem tudok képzelni 2025-ben, úgy gondoltam, hogy itt muszáj lennie valamiféle humoros szubsztrátumnak, amellyel a misztikus thriller-melodráma-áldokumentumfilm-horror-szatíra önmagán nevet, mert másképp aligha lesz képes megmaradni a teljes agymenés határán innen. Ami biztos, hogy a film nem ad magához használati utasítást. Képzelődni viszont lehet.

Fliegauf két és fél évig forgatott no-budget filmje sötét, sejtelmes látomást tár elénk a mai Magyarországról. Egy alföldi zsákfaluban járunk, ahol Tojás (Major Erik), a mezőgazdasági gépszerelő és Balfi Marci (Peer Krisztián) költő hosszabbítókábellel megkötöznek egy öregembert, csónakba teszik, és leengedik a Tiszán. Tojás kihallgatása közben kiderül, hogy a két elkövető öntudatlan állapotban hajtotta végre a bűncselekményt, mert megszállta őket egy bizonyos Jimmy Jaguár nevű démon. Az eset felrobbantja a közvéleményt, mindenki vizsgálódni kezd, és közben megtudjuk, hogy az áldozat valójában egy Magyarország területén bujkáló szerb háborús bűnös, aki annak idején katonáival együtt több száz nőt erőszakolt meg. Innen szétágazik a cselekmény, és egy tévéstúdióban találjuk magunkat, ahol a kb. önmagát alakító Gulyás Márton egy nyomozónővel (Balla Eszter) és Bánki György pszichiáterrel beszélget az ügyről, mielőtt elindulna az élő adás. Természetesen mindenki elkuncogta magát a sztáraktivista láttán, de ugyanilyen geg Feldmár András pszichoterapeuta, Főzy Vilma antropológus vagy Sik Endre szociológus szerepeltetése, akik pont olyan dolgokat mondanak a filmben, mint amiket a valóságban is elvárnánk tőlük a Jimmy Jaguár-eset kapcsán. A közszereplők, szakemberek felbukkanása sokat dob a film áldokumentum-szerűségén, az viszont már más kérdés, hogy a külföldi közönség mennyit érzékel ebből a ravasz játékból valóság és fikció között.

Jimmy Jaguár nem egy tünékeny jelenség, hiszen egész szekta szerveződik köré, aminek tagjai között testről testre jár, és nem tudni, ki kapja a következő küldetést. A film úgy vezeti be a nézőt ezen csoport életébe, mintha valóban egy dokumentumfilm-forgatáson vennénk részt – a szereplők rengeteget bámulnak kísértetiesen a kamerába, és több olyan pillanat is van, mintha egy-egy jelenet előtt arra várnának, hogy elinduljon a felvétel. Nézőként fogalmunk sincs arról, hogy mit keresünk ott, ki engedett minket oda be, és miféle forgatócsoport lencséjén keresztül követjük az eseményeket. Ha jól tudom, a szektáknak az a lényege, hogy titkosak, erre meg ott vagyunk mindenki arcában. A film részletesen mutat be hajvágós rituálét, hierarchiát, random lovakat, konfliktusokat és kék fürdőköpenyeket, de ezeket a snitteket néhol túl hosszúnak, vontatottnak érzékeltem, és annak ellenére, hogy Jimmy Jaguár működéséhez igyekeztek közelebb vinni, mintha egyre csak távolodtunk volna a nagy titoktól, amely a felütésben sokkal izgalmasabbnak ígérkezik (és amely végül aligha kerül feloldásra). Érteni vélem a sötétség, a ködbe burkolt tájak, a monoton ipari zajok szerepét a kommuna bemutatása közben, mégis Major Erik az egyetlen, aki átengedi magán a film hordozta démoni energiát, és akinek színészi alakítása valóban képes annak a kollektív tébolynak a terébe vezetni minket, ami Dzsé körül kavarog. Vérfagyasztó tekintete, vékony hangja és zavaros beszéde olyan fenyegető kiszámíthatatlanságot kölcsönöz a kisugárzásának, hogy le sem tudjuk venni róla a szemünket, s hozzá képest mindenki kétdimenziós. A névválasztás pedig telitalálat. Tojás, a védtelen, törékeny burok, ami alá nem lehet belátni, viszont bármikor megrepedhet, és kitörhet belőle valami bestiális. Szemei mögött már-már tapintható a felgyülemlett düh és tehetetlenség, de Fliegauf filmje végig a feszült, lüktető, repedés előtti állapotot követi. Odáig talán nem mennék el, hogy Tojás a magyar kollektív tudattalan megtestesülése, viszont a gépszerelő mentális állapota valós társadalmi tünet.

A csónakos incidens után a bosszúdémon, Jimmy Jaguár újabb küldetést tűz ki híveinek. Ezúttal egy gyermekotthon korrupt vezetője, Cecília néni a célpont, akiről kiderül, hogy éveken át szemet hunyt az intézményben élő kiskorúak szexuális bántalmazása fölött. Ismerős? Hát hogyne. A csavar az egészben az, hogy Novák Katalin kegyelmi ügye előtt már jóval megíródott a film vége, sőt, már le is forgatták és meg is vágták az anyagot. Fliegauf Bence egy interjúban azt nyilatkozta, hogy „a Jimmy Jaguárban 2023 augusztusában megírtam a pedofilos jelenetet, leforgattuk októberben, összevágtuk novemberben, és februárban jött a kegyelmi botrány. Igazi dilemma volt, mi legyen vele. Végül úgy döntöttem, hogy benne hagyjuk.”¹ A készítők ijesztően jól beletrafáltak, hogy mi lesz a következő magyar társadalmi tragédia, s ezzel a Jimmy Jaguár akaratlanul is bizarr, profetikus színezetet kap. A jelenség természetesen nem új: a Simpson család és a South Park című animációs sorozatok például rendkívül jók ebben a sportban (olyan dolgokat jósoltak meg, mint Donald Trump elnökké választása, Oszama bin Laden golyó általi halála, Miley Cyrus médiacélponttá válása, a cancel culture előretörése, a SpaceX-mánia stb.), de a sci-fi műfajú filmek is ontják magukból a hasonló jövendőmondásokat. A Vissza a jövőbe második részében a szereplők videóhívásban beszélnek egymással, amikor ez a technológia még sehol sem volt, a 2001: Űrodüsszeiában pedig digitális vezérlőpultok és tabletek mindenhol, ráadásul egy évvel később, 1969 júliusában Buzz Aldrin és Neil Armstrong a Holdra szálltak. Nem lehet hibáztatni azokat az összeesküvés-hívőket, akik teljességgel ráfeszültek ezekre a produkciókra: ki ne szeretné azt hinni, hogy a filmipar egy misztikus köd övezte, méregdrága jósda, ami időről időre megszellőztet valami országos botrányt vagy egy következő nagy innovációt? Oscar Wilde-dal szólva azt is mondhatnánk, hogy tökéletes bizonyítékát látjuk annak, hogy nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet, de jóval prózaibban is megközelíthetjük. Ha résen vagyunk, és észrevesszük az analógiákat, a valóság máris szánalmasan kiszámíthatóvá válik, és nem kell hozzá látnoknak lenni. Ezek a filmek, sorozatok egyszerűen elég ügyesen körvonalazták azt, ami már ott toporzékolt a küszöbön.

De vissza a Jimmy Jaguár fináléjához. Tojás kettesben marad a megkötözött, beragasztott szájú Cecília nénivel, aki miatt (mint kiderült) egész gyerekkorában szenvednie kellett. A balatoni villa kanapéjára ültetett nő szemében rettegés, hiszen Tojásnak minden lehetősége megvan rá, hogy azt tegyen vele, amit csak akar. A hangulat pattanásig feszül, de a fiú végül úgy dönt, hogy egyszerűen megsimítja Cecília néni arcát, és mintha egy nyílvesszőt engedne el, csak ennyit mond: „csókolom!” Hogyan lehet ezt a gesztust értelmezni? Megbocsátás? Feladott harc? A film nem old fel, nem magyaráz. Nyakig belemerít a társadalom legsötétebb bugyraiba, és otthagy, hogy mi magunk találjuk ki, mi ez az egész. Ha jaguármintás kabátban ülnétek be Fliegauf Bence legújabb rendezésére, készüljetek fel, hogy a legvadabb állat, amit látni fogtok, az az ember, aki hatalomhoz jutott.

Jimmy Jaguár, magyar játékfilm, 111 perc, 2025. Rendező, forgatókönyvíró: Fliegauf Bence. Operatőr: Gyuricza Mátyás. Vágó: Zimay András. Szereplők: Peer Krisztián, Major Erik, Jakab Juli, Balla Eszter, Kizlinger Lilla, Sólyom Alíz.

Jegyzet

¹                  Szemere Katalin: Mindenki egyetért abban, hogy beszélni kell a korrupcióról, a pedofíliáról és a gyereksanyargatásról – Interjú Fliegauf Bence rendezővel. https://port.hu/cikk/mozi/mindenki-egyetert-abban-hogy-beszelni-kell-a-korrupciorol-a-pedofiliarol-es-a-gyereksanyargatasrol-interju-fliegauf-bence-rendezovel/article-116691 (letöltés: 2025. 10. 11.)

‍