.svg)
Matei Toșa: Long Way Away III
Ébredés
A csillag birodalmi hadifotonflottája
harmadik, legkedvesebb gyermeke horizontját
görgeti maga előtt, téridő pajzsként tartva
azt, ered a menekülő sötétség nyomába.
Hullámokat kelt, homokos emberi arcokon
száll partra, zászlókat tűz, szemhéjakat rohamoz
meg, egyik elsöprő győzelmet a másik után
aratva. A legyőzöttek álmaik hűlt helyét
találva masíroznak a börtönvalóságba.
Cafeteria
Frissítettem az önéletrajzom.
Lábam vezényszóra gázpedálon,
az ülő létformát preferálom.
Gyökereim miatt nem kell félni,
elvesztettem mind, ezért nem írtam
vezetéknevet, rég nem használom.
Egy ideig megpróbáltam élni,
de hibáimtól megszabadultam.
Eleinte szolgaként dolgoztam,
a pályám íve szépen ívelt fel,
négy évre rá kineveztek rabnak,
aztán fogolynak, próbaidővel,
a lehetőségtől meghatódtam.
Első szabadságomon adóztam:
munkával mind a három műszaknak,
tengerentúli birodalmaknak.
Nyelvtudásom passzív, sokat javult.
Csapat vagy egyéni kontribútor?
Kereslet szerint megvételezve,
plusz feladatok elvégzésére
töretlenül hajt a belső motor,
a stressz nekem a vágyott katapult.
Szakmai evolúcióm gyorsult,
fejlődésem mára állandósult.
Munka és magánélet egyensúly?
A felvetést értem, a záróra
rugalmas, hajlamos vagyok róla
megfeledkezni, s ha jön három új
projekt, abba belefeledkezni.
Véresen komolyan a pihenést
úgysem szabad venni, elég nehéz
ajánlani rosszabb befektetést.
Retró, házilagos és divatos
fotóm hétéves s bukósisakos.
Képesítésem, tapasztalatom
aranyat ér, le sem tagadhatom,
a piacon. Célom, hogy belőlem
képezzék ki a fejvadászokat.
Ma azon tűnődtem, érthetően,
miért nem kapom az ajánlatokat.
Pozim kiszervezték, szabad lettem,
szigorúan átvitt értelemben.
Aktívan most nem keresek, hetven
oldalon éles csak a friss cévé,
nem válok megismételhetetlen
karrierem kerékkötőjévé.
Jó ajánlatra (nem fűvel-fával!)
igent mondok, cafeteriával.
Csak egy szó
Kaptam egy flotta birodalmi csillagrombolót,
legénységgel együtt, s száz kisuvickolt, lemosott
repülőgép-anyahajót: garázsomban őrzött
bérelhető csecsebecsék, vadászrepülőktől,
lopakodóktól roskadozók. Eladnám neked
egy viharvert vitorlásért, fedélzetén veled.
Adtak telkeket, villákat és fenyőerdőket,
dekoratív domboldalakba vájva, zöldellő
ligetek, szilaj szőlőtövek közé, a kellő
számban dísznövények társaságában. Szökellő,
szélben hullámzó rétet virágból. De a szálat,
mit neked adtam volna, kitépték a kezemből.
Udvaromban fából faragott szobrok, távolság-
üveggolyók, égig érő piramisok fonják
körül a mennybe futó csigalépcső fokait.
Kereslek fent, de gyorsan távolodó árnyaid
a horizonton látom meg. Zuhanok, s míg földet
érek, még hallani akarok egy hangot tőled,
egy utolsó vágyat, amit csak nekem tartogatsz:
ahogy szavad repül felém, elérsz s megsimogatsz.
Önvédelmi eső
Ma is esett és szerettem minden
cseppjét. Az eső a pityergésem,
a zivatar a sírásom. A menny-
dörgéssel és villámlással járó
özönvíz a napi zokogásom.
A saját lelkiállapotommal
való tegnapi szembesülésem,
szemlesütő tükörbe nézésem.
Így hát azt akarom, hogy mindig
essen és szakadjon! Tenyérnyi
esőernyőm alatt szárazon
csodálnám a meteorrajok
mindent elsöprő támadását.
A kezem újra kinyújtanám
a közeledő függönyön át.
Nézném, hogy erekké, folyókká
változnak-áradnak bőrömön.
És a számhoz emelném a kezem,
hogy megízleljem az égi forrást,
és messzire dobnám az esernyőt,
hogy szemben álló idegenek
esőtől valóaknak tartsák
arcomon patakzó könnyeim!
