No items found.

Művészettörténeti időutazás

XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 10. (696.) SZÁM – MÁJUS 25.

Az idő a változás mérésére szolgáló fogalom, egyszerre objektív és szubjektív, röpülő vagy múlni nem akaró pillanat. Egy azonban bizonyos: tovatűnő és vissza nem fordítható hérakleitoszi folyó. E törvényszerűségre viszont rácáfolni látszik Árkossy István Nagymesterek – Reneszánsz és barokk festőművészek arcképcsarnoka című, április 26. – május 13. között a Minerva-házban megrendezésre került tárlata. Az alkotó ötven olasz, flamand, francia és német alkotóművészt megidéző sorozata a reneszánsz és barokk világába röpíti a látogatót.
Banner Zoltán művészettörténész, műkritikus a kiállítást megnyitó beszédében kifejtette: „ezzel a kiállítással nemcsak Árkossy István tért újra haza szülővárosába, hanem Dél- és Észak-Európa Nagymesterei is hazalátogatnak a reneszánsz és barokk Kolozsvár falai közé.”
Árkossy István 1943-ban született Kolozsváron. A Ion Andre­escu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán diplomázott 1966-ban, majd húsz éven keresztül az Utunk szerkesztője volt. Az évek során számos rajza jelent meg különböző folyóiratokban, valamint a hazai és világirodalom jeles képviselőinek írásaihoz megannyi illusztrációt és könyvborítót is készített. A nyolcvanas évektől a grafika mellett a festészet is kiemelt szerepet játszik alkotói tevékenységében.
Ennek egyedülálló lenyomata az említett portrésorozat, amely a mesterek arcképét jeleníti meg, egy-két reprezentatív alkotásuk részleteivel kombinálva. Árkossy nem csupán precíz másolóként tiszteleg a művészettörténet nagy mesterei előtt, hanem teremt és újrateremt: saját geometrikus kialakítású kompozíciójába illeszti bele a kivágott elemeket, mintegy festészeti kollázst hozva létre ezzel. A sorozat célja nem csupán az, hogy egy virtuális múzeumot teremtsen a reneszánsz embereszmény és a barokk pompa bemutatására, hanem a művészettörténet remekeit csokorba gyűjtve egyfajta tüntetés is legyen a mindenkori európai művészeti értékek mellett.
A festő nem csak a kiválasztott alkotások reprodukálására vállalkozott, hanem időutazásra is egyben. E játék jó ürügy volt Árkossy számára, hogy mélyrehatóan foglalkozzon az adott mester gondolkodásmódjával, személyiségével és alkotási habitusával. A bőrükbe bújva teremtette újra őket.
E bensőséges hangvétel érezhető ki a tárlat anyagából készült album lapjairól is. A kötet nem csak az ötven alkotás reprodukcióját tartalmazza, hanem minden egyes mesterhez Árkossy szövege is társul, amely nem csak információhalmaz, hanem inkább sajátos elemzés. Így a vászonról visszanéző Giotto nem csupán Cimabue felfedezettje és legtehetségesebb tanítványa, hanem Árkossy nagyra tartott festője, kinek nevéhez füződik a lineáris perspektíva kimunkálása; Michelangelo nem csak képzőművészetben alkotó zseniként jelenik meg, hanem hangsúlyt fektet építészeti, de irodalmi munkásságára is egyaránt; Vermeer nem csak a közismert Lány gyöngy fülbevalóval című kép alkotója, hanem a titokzatosság, a csend, a nyugalom, a béke festője – és a sort még folytathatnánk.
E szubjektív művészettörténeti arcképcsarnokhoz Árkossy önarcképe (Önárnykép címmel) is társul. A művész fejet hajtva a nagy elődök előtt, saját képmásának fekete árnyképét készíti el, mély tiszteletének és csodálatának jeléül.
Összegzésként úgy a kiállításról, mint a megjelent kötetről Németh Júlia műkritikus szavaival elmondhatjuk, hogy: „Értékes csemege: egy kortárs művész vallomása egy korról és önmagáról”.



Canaletto

Canaletto

Velázquez

Velázquez

Arcimboldo

Arcimboldo

Pieter Bruegel

Pieter Bruegel

Holbein

Holbein

Hans Baldung Grien

Hans Baldung Grien

Bosch

Bosch

 Jan van Eyck

Jan van Eyck

Piero della Francesca

Piero della Francesca



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb