Matei Toșa: Objects From My Memories nr. 23: Passerby
No items found.

Nagy Zalán versei

XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 19. (801.) SZÁM – OKTÓBER 10.
Matei Toșa: Objects From My Memories nr. 23: Passerby

Matei Toșa: Objects From My Memories nr. 23: Passerby


rutin

 


kedvenc hazugságaink melegágyában

molyrágta párnára hajtjuk a fejünk

a matrac alatt összebogozódott kígyó

számban takony a kádban békanyál


a reggeli hunyorgást tartom napközben is

sokadjára megvillantom fogam sárgáját

rutinommá válik babrálni a részletekkel


a romlás színe kénsárga levegőre viszem

begombásodott magyarázataimat

pórázon tartom hűségesen sétál mellettem

persze nem piszkít oda ahonnan enni kap

megjelölt területén még egy körért csahol

a kutyaharapás szőrével jut eszembe


mekkora féregjárat köti össze világunk

amiben az igazság nem lehet valóság

amiben bármilyen úton tudlak szeretni


amit újra és újra meg kell teremtenünk

hogy az összebogozódott kígyónak

soha ne legyen ideje kísértésbe vinni



mutatvány


majmokat nyúzunk ösztönöket keresünk

hogyan élhetnénk túl ez a cirkusz illegális

szerintük állatkínzás de mi így szelidítünk

bemegyünk az oroszlánok barlangjaiba


még hány fajta állatot tudsz lufiból tekerni

minden bohóc nevetséges és szomorú

mindig egy újabb eséllyel zsonglőrködsz


a bűvészek is kijátszották lapjaikat

nem csalás nem ámítás ez a mutatvány

vaku és reflektorfény süti ki a szemem


idegeim kötélből vannak rajtuk táncolsz

előre és hátra ülőidegtől bordaközi idegig

ahol a csontok ketrecek a szervek vadak


betörhetetlen lovak hátán nyereg nélkül

mi így szelidítünk sörényekbe tépve

hiú remények szegezik földhöz a sátrat

maradunk a türelem koptatta porondon



szünet


a homokban medúzák párolognak

úgy fekszem mint kiborított jégkockák

itt más ember a jég hátán is megél

nekem kinyílik a szemem újra lélegzek

ahogy szívószálat dugsz le torkomon


mintha lábamon az idő kereke gurulna át

sajnálom a kificamodott heteket de tudod

nem hiányzik az amit sosem tapasztaltam


hány milliót vert egy kolibri szíve mióta

összecsaptak fejünk fölött a hullámok

kerüld el a teknősöket ők emlékeznek

a hajókra amiket egytől egyig lekéstem


ez a sziklás kikötő tehet mindenről

ne varrd nyakamba a bocsánatkéréseket

ismét kövekkel párnázom ki a tarkóm

monszunok lélegeztetnek szájon át


gondolj a tengeri csillagok végtagjaira

visszanövesztik elvesztett testüket

helyettem egy hajótörött falábát keresd

olyan földön ültesd el ahol nem hallod

hogy a part szikláit hány hullám bünteti meg


következő

PG-nek




aggodalomra semmi ok de mégis

ne engedjétek felszínre törni a jég alatti

üres szemmel és szájjal tátogó halakat

egy északi vidéken erdő és tűz vagyok

ágaim befagyott tó fölé hajolnak


várakozásban ficánkol a következmény

azt mondjátok megúszhatjuk mindezt

hogy egy cinkos mosoly megfélemlíti

a melegre és fényre érkező vadakat

nekem nyugtalanság ül ki az arcomra

lábát lógatja a következő hidegfrontig

hiába neveltek a szellőkből szeleket


azzal segítek ha nem teszek semmit

vékony jégen mutatjátok hogyan kell

elterülni mint a legjobb zsákmány


azt mondjátok a világ a gátlástalanoké

magabiztosan kell továbbállni félrelépni

a kitaposott ösvényeken akkor is

ha nem látunk semmit a nyakig érő hóban



Nagy Zalán 2003-ban született Marosvásárhelyen. A miskolci Deákpoézis verseny különdíjasa 2019-ben.







Összes hónap szerzője
Legolvasottabb