.svg)
Meglepetés-előadással készült a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a színház nyolcvanadik évadának alkalmából: 2025. március 10-én láthattuk Radu Afrim Ház a blokkok között című darabjának ősbemutatóját. Az előadás a vásárhelyi színház Afrim-univerzumának harmadik részeként is besorolható: aki ismeri és szereti a Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan, illetve a Grand Hotel Retromadár című korábbi Afrim-rendezéseket (és szerzeményeket), annak kedvére válik majd a Ház a blokkok között is.
Afrim a Both család történetén keresztül nosztalgiázni hívja közönségét. 1983-ba kerülünk. Polgári házban járunk, egy színes szigeten, a szürke kommunista diktatúra világában. Vendéglátóink a Both nővérek: Ida (B. Fülöp Erzsébet) és Etelka (Berekméri Katalin), a Szamos-menti meg nem nevezett városka egyedüli amatőr festői; édesanyjuk, Karola néni (László Csaba) és Misi (Rózsa László) az árva, aki szinte családtag. A színes szigeten nem csak mi, nézők vendégeskedünk. A festőnők otthona valódi közösségi tér, amolyan „safe place”, ahol mindenféle figurák biztonságban érezhetik magukat, ahol mindenkit vár egy tányér Ida-féle krumplisaláta, és ahová mindenki tartozni szeretne. Nehéz sorsú, szeretetre éhes karakterek, a társadalom marginalizált tagjai otthonra lelnek ebben a festményekkel megpakolt, letűnt korokat idéző környezetben. Találkozunk Cornellal, Ida szerelmesével, az érzékeny lelkű román erdésszel (Viola Gábor), az ügyeskedő Horgos Csongorral (Bartha László Zsolt), a „jövőspecialista” Pythiával (Nagy Dorottya), a megviselt Csepel Erikával (Fülöp Bea), a szabadelvű székely leánykával, Kónya Zsófiával (Szabó Fruzsina), a vízkedvelő Karácsony Roccóval (Csíki Szabolcs), a minden lében kanál kisdiákkal, Ádámmal (Csiki Roland-Ádám e. h.) és a pünkösdista Kerekes házaspárral (Szabadi Nóra, Kovács Botond). Ha tehetném, annyiszor nézném újra ezt az előadást, ahány mellékszereplő felbukkan benne. Mindegyik egytől egyig figyelemre méltó jelenség. Ha már festészetről beszélünk, azt mondanám, olyanok, mint Bosch képein a különféle apró lények: mindig felfedez valami meglepőt az ember. Ez a szedett-vedett társaság kíséri a Both nővérek mindennapjait. Mi, nézők pedig Misi szemszögén keresztül szemtanúi lehetünk a három nő élete utolsó meghatározó időszakának.
1983-ban a Both házban megszűnik a profán idő. Egyszerre válik élővé a múlt, a jelen és a jövő is. Karola néni valósága összefolyik emlékezetének és álmainak valóságával. Etelka rálép az önkifejezés ingatag útjára, ráeszmél, hogy jövője mindig kísértetként követte őt. Ida megpróbál kilépni a családi fészek kényelmetlen melegéből. A vágyak valós cselekedetek helyett próbálkozásokká zsugorodnak, a kezdeteket megelőző várakozásban ragad mindenki, s hamar egyértelművé válik számunkra, hogy ebből az ördögi körből csak a halál lehet a kiút.
Az előadás lényege a közösségi múltidézés: a kommunizmust vagy annak utórezgéseit átélt nézők mind kapcsolódni tudnak hozzá. Egyéni és kollektív emlékezetünket szólítja meg, lehetőséget biztosít a saját és a transzgenerációs traumáinkkal történő szembenézésre. A színház mindenkori feladata, hogy tükröt tartson a társadalomnak. Ez a tükör a Ház a blokkok között esetében azt sugallja a nézőknek, hogy nincsenek egyedül: mindig akadnak mások életében is a mieinkhez hasonló történetek és sorsok. A múlt és a nosztalgiázás nem elfojtandó magányos tevékenység, lehet közösségi élmény is. A gyógyulás és a feldolgozási folyamatok jó kiindulási pontját ez a felismerés szolgáltathatja.
A fentebb említett összemosódó időt nem csak a történet biztosítja, hanem a díszlet (Kupás Anna) és a karakterek jelmeze (Moldován Orsolya), a video design (Trucza Samu) és a hangzásvilág (Radu Afrim) is. A díszlet a kornak megfelelő bútorokból és kellékekből áll, a színvilág azonban inkább az Afrim-előadásokat legjobban jellemző esztétikát szolgálja: az előadás díszlete képzőművészeti szépségű, és nem azért, mert a díszek nagy része valóban festményekből áll. A hetedik sorból nem antikolt bútorokat láttam, amelyeken az idő vasfoga nyomot hagyott, hanem újszerű, mai szemmel nézve réginek nevezhető bútorokat. Ez utal a Both család igényességére, szépre való fogékonyságára és múlttal való kapcsolatukra: nagyon is része a jelenüknek. A jelmezek hűek maradnak a korabeli öltözködéshez, kivéve talán a jövőszakértő Pythia ruháinak esetében: az ő ruhái nem tűnnének ki egy 2025-ös utcai forgatagból. A video design kissé eklektikusabb, mint az egységes összkép, reprezentálja a szereplők lelkiállapotát. A hangzásvilág alapvetően atmoszférateremtő funkciót lát el, az előadás végén hangzik el egy lírai dal, ami számomra kissé idegenül hatott, s azt is meg kell jegyeznem, hogy a közönség a negyedik órára már nem figyelt annyira, hogy a dalnak jelentőséget tulajdonítson, így kissé elveszett az üzenete.
A Ház a blokkok között története kevésbé hangsúlyos, mint az előadás célja. Ha a görög „dráma” szó eredeti jelentése „cselekvés”, akkor ez az előadás egy meglehetősen drámaiatlan dráma. Történetmesélés és költészet váltja fel az akciót. A dramaturgia hasonlít az analitikus dráma szerkezetére – ezzel támasztva alá a múltidézést –, a legtöbb dolog már megtörtént a szereplőkkel, vagy esélyes, hogy meg fog történni. Ami pedig megtörténik, jellemző, hogy inkább a színpadon kívül. A szereplők kísérletei a „történjen már valami” miatt lesznek elesettek, és ezért rajzolnak karikatúrákat a karakterekből, a helyzeteket pedig komikussá, olykor melodramatikussá teszik.
Erre az előadásra az mondhatja, hogy nem jó, aki ismeri és nem kedveli Afrim rendezői színházát. Viszont határozottan kijelenteni, hogy jó: ezt csak az teheti, aki képes négy órán át szakadatlanul elmélyülni az előadás világában. Erre minden lehetőség adott: visszatérő, szerethető karakterek, ismerősnek tűnő történetek és helyszínek, a sokat emlegetett látványvilág mind-mind csalogat minket. A Tompa Miklós Társulat színészeinek biztonságos, ám mindig megbízható és ebben az esetben szembetűnően áldozatos munkája tartja fenn a néző figyelmét. De legyen bármennyire briliáns László Csaba, Berekméri Katalin, B. Fülöp Erzsébet és Rózsa László játéka, nem lehet rájuk tenni az előadás sikerének felelősségét. Mert egy dolgot viszont egyértelműen ki lehet jelenteni: a Ház a blokkok között hosszú. A Covid után nehezen színházba visszaédesgetett nézők igényeit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az senkinek sem esik jól, ha már a tapsrend kezdetén szállingóznak hazafelé a nézők, mert elmegy az utolsó buszuk. Persze felmerül itt a kérdés, amelynek szokása amúgy is fel szokott merülni: kinek csinálunk színházat? Afrim ezen előadása megható módon volt rajztanárnőjének emlékére készült. Ez a személyesség pedig érezhető és szívet melengető.
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat. Radu Afrim: Ház a blokkok között (fordította: Sándor László). Rendező: Radu Afrim. Szereplők: Bartha László Zsolt, Berekméri Katalin, B. Fülöp Erzsébet, Csiki Roland-Ádám (e. h.), Csíki Szabolcs, Fülöp Bea, Kovács Botond, László Csaba, Nagy Dorottya, Szabó Fruzsina, Szabadi Nóra, Rózsa László, Varga Balázs, Viola Gábor. Díszlettervező: Kupás Anna, jelmeztervező: Moldován Orsolya, koreográfus: Macaveiu Blanche, ügyelő: Rigmányi Lehel, rendezőasszisztens: Fülöp Bea, video design: Trucza Samu, súgó: Tóth Katalin, hangzásvilág: Radu Afrim, sound design: Oláh Vince, light design: Radu Afrim, Ádám István.
