RADAR

Ez nem kiállításkritika. Nem azért, mert a kurátor törvényszerűen elfogult saját munkájával szemben – sőt, valószínűleg mindenki másnál kritikusabb –, hanem mert a kiállítási anyag hónapokon át formálja a tudatunkat és tudatalattinkat. Lehetetlen úgy belépni a térbe, hogy pusztán az ott szerzett tapasztalatok alapján alkossunk véleményt. Ez az írás egy kísérlet jegyzőkönyve: a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum RADAR című kiállításának kurátori lenyomata.

Technológiai szempontból a radar egy olyan rendszer, amely elektromágneses hullámokat használ a tárgyak azonosítására és helyzetük meghatározására. A kortárs művészet kontextusában ez egy metaforikus detektor, melynek célja, hogy észlelje és láthatóvá tegye a kulturális fókusz perifériáján történő eseményeket. A Haáz Rezső Múzeum 2026 januárjában RADAR címmel hirdetett pályázatot helyi kötődésű, feltörekvő alkotók számára. Mint minden mérőeszköz, a radar is akkor ad értékelhető eredményt, ha bizonyos paraméterek mentén szűkítjük a vizsgált tartományt. Éppen ezért a 35 év alatti, szakirányú végzettséggel rendelkező alkotói kör jelentkezését várták. A pályázatra jelentkezők közül a szakmai zsűri 16 alkotónak tudott kiállítási lehetőséget biztosítani a múzeum Képtárában, legtöbbjüknek első alkalommal.

A pályájuk elején járó művészeket többféle hatás éri. Tanulmányaik miatt más környezetbe kerülnek, ahol kénytelenek megfigyelni saját magukat, újjáépíteni az identitásukat. Ennek jegyében az alkotások három fogalom mentén csoportosíthatók.

Az út a ZÓNA területén indul, ahol a „jelzaj” még erős: az ingerek, textúrák és médiumok változatossága a külvilágra adott reflexiók és a kutatás dinamikáját érzékelteti. Éppen ezért kapott itt helyet Antal Anita-Vivien Redva alkotása, amely a nagyvárosi létet vizsgálja a csúfság esztétikáján keresztül, vagy Sándor Andrea Corps libre ruhakollekciója, amely történelmi távlatból szemléli a női divat és az identitás egyébként ma is aktuális összefonódását. Itt van tér a tiszta kísérletezésre, legyen szó Sztojka Melissza SURYA kísérleti tipográfiájáról vagy Vass Aranka-Adelina Tekere közösségi használatra szánt hangszeréről, de forma és mozgás tanulmányozására is, hogy Petrás-Antal Andrea Tanulmányrajzát vagy Bálint Hunor animációit említsük.

Ezt követi a BÁZIS, a rögzített viszonyítási pont, amelyhez mérten a közös emlékezet körvonalait tapogathatjuk le. Míg a Zóna képlékeny és érzékeny a tágabb környezet hatásaira, addig a második térben helyet kapott alkotásokban van valami konkrét és közös. Mivel az alkotók éppen abban az életszakaszban vannak, amikor megtörténik a szülőhelyhez, gyökerekhez, kollektív identitáshoz fűződő viszony újraértelmezése, itt olyan művek kaptak helyet, amelyek ezekhez a folyamatokhoz kapcsolódnak. Legyen az a közvetlen környezet dokumentálása például Tóth Hunor A templom és a szakadék között fotókönyvében, a megörökölt múlt feldolgozása Páll Adél Ez az erdő művészkönyvében. A helyi valóság felismerhető motívumaival való játék tapasztalati analógiák keresésére késztet Pap Éva Székely rózsám munkájában, Antal Anita-Vivien Zsebibe alkotásán vagy Vass Aranka-Adelina Eltűnő vonalak divatkollekcióján. Lőrinczi Inez és Fülöp Laura-Lilongó fényképei, bár fotográfiai kísérletnek is tekinthetők, a megjelenő részletek ismerősnek tűnnek, mintha láttuk volna már őket valahol, akárcsak a Geréb Zsuzsánna festményein feltűnő alakok.

A terepszemle végpontja a MAG, a radar legélesebb fókusza: az itt látható alkotások olyan tapasztalatokat, kérdéseket dolgoznak fel, amelyek elmélyülést igényelnek, mentális munkára ösztönzik a látogatót. Ez a tér az identitás legbelsőbb rétegeibe vezet. Önreflexióról, mély lélektani folyamatokról szólnak Páll Adél Virágvége és OKAY, valamint Fülöp Laura-Lilongó AYA animációi. Ezzel szemben Bálint Norbert László festményei és Boca Bíborka szobrai könyörtelenül fosztanak meg azoktól az illúzióktól, amelyek az emberi lényhez tapadnak, lecsupaszítva azt csontig és húsig. Gábor Zoltán Lidércek sorozata és Siklódi Fruzsina-­Erzsébet festményei a kollektív és a kulturálisan meghatározott tudat mélyrétegeibe merészkednek, elfeledett mitikus lények és kiüresedő fogalmak jelentései után kutatva. A tárlat megtekintésével tehát három koncentrikus kör mentén haladhatunk végig egy, a radartechnológiához hasonló, belső megismerési folyamaton.

Az alkotások közti interferenciák hatására a RADAR több lett egyszerű pásztánál: a Z generáció helymeghatározási kísérletévé vált. A globális, digitálisan átszőtt világban szocializálódva nehéz idealizálni a környezetet. Épp ezért a kulturális, kollektív és személyes örökség már nem mozdíthatatlan origó a művészek számára. Nem kritikátlanul, hanem a jelenhez adaptálva használják elemeit. A terepszemle talán legfőbb eredménye, hogy láthattuk: a fiatal művészgeneráció bátor, kritikus, nyitott, kísérletező, és keresi a kapcsolódást. Vajon igaz ez a városra is? Képes ezen értékek mentén fogadni a jeleket, hazavárni alkotóit?

‍

RADAR. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, 2026. március 26. – május 5.

‍