Rokokó börleszk 2025-ben

Mi sem illik bele inkább egy irodalmi folyóirat jóvoltából üzemeltetett zenei tárcarovatba, mint operáról írni! Alapszövegről (librettóról) és muzsikai felöltöztetéséről amúgy is hálás dolog elemző-értelmező gondolatokra jutni, hiszen a múzsák mindkét budoárban – literatúrában és zenében – mintha szakadatlan egymás felé sandítanának. Amikor Kolozsváron hozzáfogtak Vajda János, Csokonai Vitéz Mihály és Várady Szabolcs Karnyónéját (2002) színre vinni, ennek az irodalom és muzsika közötti szimbiózisnak – illetve a látványosság kiteljesítő többletének – volt már egy megbízható előzetes „próbája”. 2007-ben a Magyar Állami Operaházban történt Vajda negyedik operájának ősbemutatója, akkor Ascher Tamás rendezésében. Ezúttal viszont Kolozsváron Gothár Péter állította színre.

Előrebocsátva, hogy a Karnyóné című kétfelvonásos kamaraopera két konstituáló síkját – a zenéét és a szövegét – természetesen csakis kölcsönös kapcsolatában értékelhetjük méltó módon, mégis érdemes mindkettő legjellemzőbb, legizgalmasabb vonásait számba venni.

A szövegkönyv Csokonai és Várady Szabolcs munkája. Csokonai huszonkét éves volt, amikor (1799 szeptemberében) „rokokó börleszkje”, Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak sebtében elkészült. Másfél hét alatt írta, így hát igen tömör szövegű, prózai-betétverses munka, mégpedig a 18-19. századforduló nyelvét és korstíljét szem előtt tartva meghökkentően modern. A róla megemlékezők többnyire kiemelik, hogy Csokonainak alig volt színpaddal, színpadi szövegírással kapcsolatos tapasztalata, ennek ismeretében pedig különösen is figyelemre méltó (A méla Tempefői mellett) a „legjobb színműveként” értékelt Karnyóné. Csakhogy két és negyed évszázad elteltével – érthető módon – nehezen érthető, különösen énekelt operaszövegként! A Kossuth- és József Attila-díjas Várady Szabolcsnak többrétű feladattal kellett szembenéznie: 1. nyelvileg követhetővé – a 21. századi (lexikális) nyelvállapot fényében érthetővé – kellett tennie Csokonai alapszövegét úgy, hogy minél hívebben megőrizze az ősszerző költői arcát, 2. be kellett tömködnie azokat a logikai-dramaturgiai kátyúkat, amelyek az eredeti darabot is elnehezítik, 3. librettóvá kellett tennie egy zenétlen színpadi produkció számára készült szöveganyagot, vagyis gondosan egyensúlyoznia kellett „lebutítás” és fellazítás, ritmizálttá átírt próza és vers, eredeti Karnyóné-szöveg és más Csokonai-művekből átemelt részletek között. Hogy ez a Vajda-opera színre vitelekor gyakorlati sikerrel járt, azt a színházi technika is elősegítette: az énekelt megformálás és az érthetőség között hidat vert a kivetített szöveg. Mindemellett teljesen igaznak érezhetjük Jászay Tamás mondatát: „A vaskos nyelvezetű, pikánsan örök tematikájú darab – a szemrevaló ifjakra ácsingózó aszott vénasszony és a fogukat a satrafa vagyonára fenő ficsúrok keserédes kálváriája – most Vajda János feltűnően gazdag előtörténettel rendelkező zenéjével, Várady Szabolcs Csokonait értő és értelmező, a mester máshonnan átvett szövegeivel kiegészülő elsőrangú librettójával” meggyőző és élvezetes tragikomédia lett.

Karinthy Frigyes (Barabbás), Thomas Mann (Márió és a varázsló, Kolozsváron: 1991) és Georg Büchner (Leonce és Léna, Kolozsváron: 2003) után Csokonai szövegéhez nyúlni – ez Vajda János számára kétségkívül komoly önkéntes próbatételnek számított. Zenei szerkesztését tekintve posztmodern mű született, sok és változatos parafrázissal, utalással, továbbgondolással. „Az ember óhatatlanul már megírt »csontvázakba« botlik, így a Karnyóné is alapvetően eklektikus zene, amely pofátlanul használja az egész zenetörténetet” – nyilatkozta a szerző. „Ligeti- és Purcell-részletek mellett Kodály-paródiát (Székely fonó és Psalmus), Mozart és Donizetti-áriaparafrázist, továbbá Trisztán-akkordot és a Dies irae gregorián himnuszt is kihallhatjuk a zenéből. S mindenhol valóban a dramaturgia igényei szerint: Karnyóné búcsújelenete alatt halljuk a Dido és Aeneas gyászzenéjét, az ária végén a koloratúr-fordulatot egyenesen a tragikomikus hangulatot pompásan megjelenítő »ha-ha-ha-ha-lál« szövegre” (Végh Dániel). S a játékosság – Csokonaihoz igazán illő – gesztusai is gyakran megjelennek Vajda János operájában, például a prozódia elvét radikálisan lenullázó „Lázár-áriában”, ahol a boltossegéd egyenletes, hosszú és rövid szótagokról tudomást nem vevő, egyenes ritmusú dikcióban beszéli el Lipitlotty tartozásait.

A Karnyóné című opera 2008-ban elnyerte a magyarországi Artisjus (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) Az év komolyzenei műve díját.

‍