Sokan vagyunk mátrixokban sokféleképpen

Kiütközik a magány, ha egy negyvenhárom alkotó műveiből válogatott csoportos kiállítást teljesen egyedül sikerül megnézni. Kalauz híján mi az, ami bevezet közéjük? Az alkotások sokfélék, a bejárattal szinte szemben pedig Bocskay Vince Európa című agyagszobra: fej és karok nélküli töredezett torzó, willendorfi Vénusz a maga paleolitikumi időtlenségéből kiemelve. Ő maradt nekünk a huszadik század brutalitása és a huszonegyedik appendixei nyomán, tehetetlenségén és töredezettségén még az agyag finoman munkálhatósága sem segített, sőt pont azért lehet ennyire töredezett, mert agyagból van. „Ce-ți pasă ție, chip de lut”?

Szombat dél körül jártam az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK), legalábbis a sepsiszentgyörgyi nyugalom és az, hogy aznap csak késő délután mentem ki a városszéli Sepsibook könyvfesztiválra, így szilárdította meg az időpontot emlékeimben. Azért kell ez a lokalizálás, mert a MAMŰ Mátrix című kiállítás másképp könnyen hozzáférhetetlen maradhatna: azon az axiómán túl, hogy a MAMŰ (Marosvásárhelyi Műhely) mint szervezet fontos, nehéz motivációt találni a sűrű és sokféle kiállítási anyag figyelmes (s ha éppen olyan a szombat, elmélyült) nézegetésére. Végiglapozni könnyű, utánajárni mindenkinek, s megadni a műveknek azt, hogy ne egymással összevetve próbáljam elhelyezni őket valamiféle értékítéleteken alapuló rendszerben, nehezebb.

A kiállítás kurátorai, Zakariás István és Ferencz S. Apor pont elég információt tüntettek fel a kiállítás elején elhelyezett táblán ahhoz, hogy ne váljon az élmény enciklopedikussá, de meg is értsem, miért látok már az első teremben ennyi különböző nevet. Kiderül, hogy a MAMŰ Mátrix nem a közösség széleskörű bemutatására vállalkozik, így az alkotások bősége és sokfélesége egy még határtalanabb és művészileg heterogénebb mátrix létezését engedi feltételezni, ami biztató.

Minél több ilyen volumenű kiállítás jön létre, minél több ehhez hasonló mátrix mutatkozik meg, annál biztosabb, hogy vannak, akik tudnak és akarnak együtt gondolkodni emberi és állati testekről (Gulyás Andrea Katalin Vadhajtás című triptichonja például agancstrófeák anatómiai tökéletességét esztétizálja át), az analóg és digitál feszültségeiről (Elekes Károly Alteregó című munkáiban nem létezhet még a Ceaușescu házaspár emléke sem QR-kód nélkül), a jelen radikálisan új szeméttípusairól (a műanyag vissza-visszatérő motívum több kiállított műben), az uralkodók szerepéről (a kortárs román politikai helyzetből nézve beszédes Sánta Csaba A Király című, leginkább az üres trónszéket megidéző bronzszobra), nagyon tágan értelmezve pedig a világban betöltött helyünkről. 

Az irodalmi antológiák, rövidfilm-maratonok, csoportos kiállítások stb. mentén könnyebb elhinni, hogy vannak közös tendenciák a művészetekben. A MAMŰ Mátrix kiállítási anyagán azt láttam, hogy sok embert sokféleképpen zavar a klasszikus médiumok szűkössége – ezt egyeseknek sikerül invenciózusan kifejezni, például Berze Imre One Day című videoinstallációja egy folyóparti látszólag értelmetlen cselekvéssorozat köré szervezi a keretként történetileg igencsak tőketermelésre átértelmezett napot. Az így kapott munka alig-videó alig-cselekvésről egy alig-építmény körül (csak irigykedve lehet nézni, ahogy átadja magát nagyrészt fából készült építményének a feltételezhető madárcsicsergésben). Másoknak viszont nem biztos, hogy sikerül bivalykoponyából aranyat csinálniuk. Illetve: elég-e, ha nagyon jól le tudjuk festeni a műanyagot? Láttam egy pólyába csavart Gagarint is, s az életem nem változott meg, pedig ez tematika szintjén olyan vállalkozás, ami újra leleplezhetné az űr utópikus potenciálját.

Sem a pozitív, sem a semleges befogadói élmények mentén nem akarok következtetéseket levonni az egyes művészek munkásságával kapcsolatban: a MAMŰ Mátrix heterogenitása fenomenológiai hozzáállást követel, azaz elsősorban a művekkel való találkozáskor alakulgató viszonyra figyelek, és nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy milyen reményeim vannak a jelennel és a jövővel, illetve ezek művészetével kapcsolatban (legyen jobb, ösztönözzön arra, hogy többet tudjak, jobban ismerjek, mindenek ellenére szeressek stb.). Az alkotások magukon kívül nem igazán szolgálhattak semmivel, a legtöbb esetben pedig ez pont elég volt, a maradéknak pedig, ami egy-egy életmű beható ismerete híján nehezen volt feltörhető, maradt a saját tájékozatlanságomnak szóló hümmögés. Az EMŰK a Facebookon részletesen bemutatta a kiállított művészeket, így ott lehetőség adódik az alkotások mögött álló személyek megismerésére. Mindenesetre egy ilyen térben akarva-akaratlanul jelentéktelenné válik, hogy ki az alkotó – ilyen módon pedig az is, hogy pont a MAMŰ köré való csoportosulás köti össze a művészeket ezen a tárlaton –, az egyes munkák egyéni erejének ellenére is.

MAMŰ Mátrix. Erdélyi Művészeti Központ, Sepsiszentgyörgy. Alkotók: 43 MAMŰ köré csoportosuló művész. Kurátor: Zakariás István, Ferencz S. Apor. Megnyitó: 2025. május 14.

‍