.svg)
Árkossy Mester
(elmaradt) köszöntője
Idén nem volt
felköszöntés,
most pótolom,
reformmódra:
nyakunkon a
libaszezon,
hadd jöjjön egy
libanóta.
Érintettek
számát nyomban
emelem két
libanyakkal,
hisz előttünk
pár kanyarral
két barátunk
is lúdtalpal:
Köntös-Szabó
s Szabó Pista,
hízik ám a
szárnyas-lista,
(hisz egyik sem
Massza-Pista!),
egyként billent
libaszárnyunk,
szíre-szóra
ha megálltunk,
s nem is lőrébb
egy se nálunk,
„egyforma’”a
libamájunk!
Büszkélkedtünk
szárnyas óllal,
ám csak írtunk
libatollal,
csak írtunk és
nem repültünk,
zajt vertünk, ha
jött az ellen,
gágogtunk a
vihar ellen,
elpennáztunk
a hazával,
ki-ki saját
lúdtollával.
Ám egyszercsak,
gigágá,
elszöktünk mi
világgá,
ha nem talál-
ja föl magát,
elvágják a
liba nyakát,
ha nem repül
ki a rétre,
lesz a napok
papi étke.
Így hát szóltunk
gigá-gigá,
s repültünk
is világgá,
(Ólban lenni
fájt a lába,
égbe menni
nem fájt semmi,)
Nekiszálltunk
a határnak,
álma volt ez
sok libának,
szálltunk tillel,
szálltunk tollal,
mende-mondás
kanyarokkal,
s szólt a nóta:
gigágá,
eljöttünk mi
világgá.
Az ám, csakhogy
nagy galiba:
beütött a
gigahiba,
megszólalt a
libagiga:
azt az ólat,
régi mezőt,
piros lábost,
piros tetőt,
elfeledni
lehetetlen.
Állunk hát az
utak mentén,
átfú a szél
gatyán-mentén,
ráncba szedi
cókmókunkat,
vöröslik már
minden kórlap,
s meglehet, a
legvégére
senki sem jut
el az égbe,
s felgágogunk:
gigágá,
Uram, tömjél
hibává,
közönséges
libává!
2021
