.svg)
valaki felsír
mind akiket túléltem
ott vannak irgalmatlan messzeségben
míg mi a meggörbült múltat menekítve
egy valósághiányos tükörben
senyvedünk
a roncsok közt összetörve
tereptárgyainkat
bűvkörükbe vonva
kergetőznek az érvek
s elmondják miért nem lehet
görcsös ujjal áldást osztani
tekints vissza
a kifeszített széttárt karokra
a vérrel tapasztott falakra
a hazug félálomvilágra
a buborék-csöndre
ahol most bombatölcsérek nyílnak
boldogtalan árvaságban vedli
gyümölcseit a kertvégi fügebokor is
kóborolásaink
kiütköző vadsága elnémítja
a várakozás örömét
sárgán suhognak az ősz szerelmei
jóravaló vakság sugárzik
az angyalok szeméből
míg valaki fel nem sír bennem is
gyalogösvények
Hamlet épp Lucifert játssza
a színpadon
el nem évülő új alakzat épül
a taps valóságként hat
sírásók adnak gúnynevet
a hajnalból kinőtt éjszakának
megfordul velünk az idő
amikor a múlt szédületéből
a hiány kitekint
ha maradtál volna
már rég nem álmodnék rólad
más kozmoszba szöktél
jobb lett volna ha én is elmegyek
de az elfogyhatatlan emlékek
velünk maradtak
kihalt gyalogösvények vártak vissza
vadon benőtt síroszlopok
s az elpusztíthatatlan
fekete berkenyék
kialkudott diagnózis
másfajta üresség ez
nehezen csillapuló hiányérzet
ami összegyűjti vétlen szereplőit
annak a lidérces hangulatú nyári
délutánnak hogy új mesét komponáljon
nélkülünk
a menekülés illene hozzám
de most is kapaszkodnak belém
a kiszárított emlékek
az ajtót résnyire nyitva hagytuk
haszontalan titkok közt
bűvészkedünk
míg történetünkből el nem
fogyunk
minden élet töredékekre épül
felderítetlen fájdalmak ölik egymást
már nincs idő kihátrálni
s új alkut kötni sem
maradunk boncasztali préda
amit nem kell eltemetni sem
[nem engedtem]
„voltunk-e, ha meghalunk”
(Ágh István)
nem engedtem a szorongásnak
odaképzeltelek
a lázban lüktető térre
a történet befejezhetetlen
mindennap eljövendő
sorsunkat tanuljuk
amiért szó nélkül fizettem
csupa félálom az élet
bolyongás alkalmi sírok között
ahol az emlék
otthontalanul ténfereg
ugyanaz vagy
mégis megunhatatlan
lemondó legyintés
áruvédjegy
ördögszekér-csimpaszkodás
a tükrök hiába hazudnak
merengő dallamok terelik össze
a tegnapok martalócait
egy kölcsönadott test kérdezi
a kirostált emlék hol lakik
s halálunk után vajon leszünk-e még
