.svg)
Hibalista
Szeretném,
ha a dolgok, ahogy szeretném,
úgy alakulnának, de egyre-másra
a saját korlátaimba botlom.
Néha zavar a mások hibája,
holott panaszra nincs nagy ok,
semmi nincs foltok nélkül,
én is hófehér dalmata vagyok.
Örökmozgó, mely csak állt ott,
igéret, a be nem váltott,
az adott szó – uzsorakamatra kölcsön –
bár tisztázandó: csapvizet a csorba
pohár mellé ki öntsön.
Egy madárijesztő, melynek
tenyeréből a madarak esznek,
s talán jól is van ez így.
A kökösi hídon kettőezertizenhétben
A kökösi hídon visszafelé halad,
zakatol és izzad szerencsétlen vonat,
csomaggal, küzdéssel jócskán megpakolva,
kapaszkodunk belé s belünk mintha lógna.
Amíg a hídfő s a talpfa el nem rohad,
ringatja lágyan a vendégmunkásokat,
szemükből a fények lassan mind kihúnynak,
olcsó, híg konyakkal nyomtatják a múltat.
Addig tart az út is, míg nem érjük ezt meg,
kiket eddig löktek, önként odébbmennek,
s mintha már a szót is idegen hallanók,
búcsút vesznek tőlünk a tompa harangok.
