.svg)
Birtalan Zsolt munkája.
Beszélő bálna
Új életedben legyél nefelejcs
derűbe mentett utolsó kék bálna,
mindenséget hátad féltve dobálna,
nehogy egy planktont, porszemet elejts,
követné kedved hófehér fodor
csipkékbe fűzve szűz revüt, ha jó,
bámulna tűzre fürge űrhajó,
ha pezsgőt lövellve szórakozol,
kihányod a gyomor világi förtelmét
Ninive jelképes partjainál
szánva száz Jónást, kínokba tört elmét,
melynek árnyékot töklevél csinál,
s lennél már talmi szót nem korrumpálva
magadtól is védett beszélő bálna.
Mint kínai nagy fal
Mint kínai nagy fal, hegytetőn, völgyön,
nyelverőd se óv szótégláival,
elomló bástyáin a szívbe nyilall,
tenger gazon túl mit is örököljön,
tatáros századok után más nációk
gyűlnek nyüzsögve sáncon, faltörésen
krokodilszájjal nyelni le egészben
az örvénylő ár ellen úszó rációt,
maradék kockákból haramia hangyák
hevenyésznek új bolyt, feldarabolt kövek
elferdítik rendre viadalok nagyját,
tán csak űrből látszik a valódi szöveg
védőfalának düledező romja,
míg be nem növi futó mendemonda.
Jerikó rózsája
Összeszorított ököllel véded
a csöpp vized, ó, Jerikó rózsája,
az élet leghűségesebb szolgája,
ha akarja, még feltámaszthat, éltet,
hogy örömmel öleld napodat újra
homoktengeren széltében-hosszában
összefirkált végzetes glosszában,
magokat hintsél ágbogas ujjal,
miként a csillagát emelő ember
birkózik sorsát meghurcoló vésszel,
tornyot felállít, hitet, gyökeret ver
országló szívvel, remélni merészel,
tenyérvonalán sivatag dűnéje
szomjából sajtolt vízcseppnyi Dunája.
Koboldmaki
Reggeli stresszek koboldmakija
szorong a szívedben óriás szemmel
figyelve bokor bogaraira,
tán pókfonalnyi lélekneszt is tesztel
selyem erezetű radarfülével
kevély vadonba vissza is, hol egykor
halált megvető lesen várt ügyével
más szélességi fokon, másik vektor
szúrópróbáin mamutcsordára,
ám most beéri szúnyoggal, fél léggyel
összehúzódva nagyobb félsz okára,
hol elvétett szó is tőrpengét ékel
lélegzetvételbe s koboldmaki
szemű pánikot dobál valaki.
Hölgy a balkonon
A langyos utca ablakai tárva
lenyugvó napot elejtő templomra,
egy hölgy áll a balkonon, est roma
sötét hajára hulló fényt szitál a
macskaköveken szétterülő szállal,
ahol ifjú zenéjére gyűlnek
rajongói ördöngös hegedűnek,
szonátát játszik elragadó bájjal
a szerenádot adó Paganini,
szívet pezsdítő hangközű oktávok
bíbor borából, aki akar inni,
ahol műértő századok, kontárok
sétálnak el, s daloló alkonyon
csillagot gyújt egy hölgy a balkonon.
A nemzés palotái
Palotát építünk millió éve,
akár japán gömbhal nyomtatott szegfű
alakút mélyreható eskü
utáni nász bizalmas ünnepére,
s kínálja kedvesét kedvcsinálóra
pezsgő hűséget ígérő nyitánnyal,
vágyat serkentő korall-liánnal
ittasuljon, ó, a gyönyöróra,
keringőzik koncentrikus körön
közelítve hő baldachinos ágyhoz,
míg pikkelyekről opál színözön
tengermély szerelmet szertesugároz,
s hamvas uszony homályt kavar,
hol nemzés
palotáit ledöntené elemzés.
