Werner Nikolett versei

Párduc-átirat

Belső-külső-belső-külső

rúd körül szédül a test.

Ereje teljében elájul.

Belső-külső-belső-külső

egyik láb a másik után.

Fizikai teljében fárad.

Belső-külső-belső-külső

karok feszesen fognak.

Szellemi teljében kimerül.

Belső-külső-belső-külső

minden izom szorításban.

Szépsége teljében fakul.

Belső-külső-belső-külső

spicc, pipa, lábak feszesen.

Tartása teljében összeomlik.

Belső-külső-belső-külső

ciklikusan, tempósan.

Ember volt teljében, életé.

My Land

Vági Bencéhez

Így megtanított az alázatra.

Nem árulok el titkot – mondta.

Artisták, balettosok lépnek be.

Kéz a kézhez, fej a fejhez,

rosszkor érkező tapsvihar,

megfeszített, kitartott öröm.

Az emberi testnél nincs szebb!

Ezt azok tudják, akik használják.

Erre teremtette, igen, a nőit is.

Odaadás alkalmas pillanatban,

amikor közel az esés, elhiszed.

És akkor a fegyelem megtart.

Élettel játszik, színpadra rendez.

Kamasz-ima

Az üresség előtt gondoltam,

ami csordultig van, nem apad.

Rosszul hittem, pesti anyám

Babitsot idézett: illúzióval

kevesebb, tapasztalattal több.

A fiatal lány meg csak vitázott,

kavicsot dobott rá, összevesztek,

ez adott új erőt a szeretethez.

Igen, kimondott minden sérelmet,

a corpushoz vágta: nesze neked,

semmi vagy! – két nap mantrázta.

A harmadikon egy padon hallotta:

vitatkozz csak vele, tudod, mit,

bátran! Ő még ezt is szomjazza.

Szeptemberi Hërka

Megfordítja a lapot,

és kockás füzetbe 

illő kört ír, karikát!

Hogy ezt is levette.

Szinte üres hátizsák,

felszabadult vállak,

indulni akaró lábak.

Szenvedő szerkezet.

Érthető érthetetlen,

mert a fájdalomról,

vagy így, vagy úgy,

mind hallottunk

ezt-azt-ezt-azt-ezt.

Kapualjban álló Hërka

Pontosan egy éve koppant gyűrű a térkőn.

Én hajítottam, te nyúltál utána. Tévedés.

Egyszer ez szakít, máskor az. Sorminta.

És akkor elkezdenek felkavarni az illatok.

Szent közömbösségből megtartó közömbösség.

Üvölteni, hogy azt hiszik, nőnek könnyebb.

Sosem volt ilyen nehéz beírni négy számot.

Hërka gyerekkoráról

És kiderül: a tűztől nem pisil be

éjszaka senki; és kiderül: magtól

nem nő pici dinnye a hasban.

Gyereklélek, csalódás, illúzió, hit.

Apró szívet tépázó felismerések,

utánuk nem akarunk hátranézni, 

vágyunk vissza néhány lépéssel.

Mástól folynak a könnyek,

mástól szorul ökölbe a gyomor.

Mennyire vártuk, hogy felnőjünk, 

erre mindennél jobban szeretnénk

kicsik maradni, csak egy napra.

Utoljára, boldog tudatlanságban

szeretni a felismert rosszat.

Hërka és a végkimerülés

Mókuskerekem Dalí tervezte,

fejemben dodekafónikus hangok,

cipőmet Elon Musk tervezte,

hajamat angyalok fonják,

ruhámat gyurgyalagok szövik.

Hërka vár

Mindentől megkülönböztethető.

Megállóban felejtett gondolattól,

ott hagyott pulóver kereséstől,

lemondott rémálomfejtésről,

fodrásznál elejtett szavaktól,

homokozóba ásott vödröktől.

Mégis mindennel azonos.

Ökölbe szorított vizsgákkal,

ölelés alá bújtatott nemmel,

sétának álcázott faggatással,

szőnyeg alatti konfliktussal,

rózsaszínre festett végekkel,

áltató „minden jobb lesz”-szel.

Ez nem szerelmes vers

A nem mindig kihúzható,

vagy át – ízlés dolga.

Az igen nem helyettesíthető,

legalábbis nem mindenhol.

Negatív verset nem írunk, 

szerelemről pláne nem!

Arról írjunk szépen,

keszekuszát szóközökkel.

De nem írhatunk rosszat

nem igazi dolgokról.

Hirtelen

Hirtelen türelmetlenül akarok

minden sort nyomtatásban,

összes ölelést szorításban.

Szerencsétlen végrím.

Ijesztő nagysággal várok

valami irigy kicsinyességre.

Így van ez minden nőben,

kódolt kérés, érti, aki érti.

Werner Nikolett 1994-ben született Pécsett. 2017-ben a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció- és médiatudomány szakán szerzett diplomát. 2018-ban és 2019-ben Petri György-díjra jelölték. Prevenciós célú mesekönyve, a Leo Gekkó és a Padló világ 2018-ban jelent meg az Üveghegy Kiadó gondozásában.

‍