.svg)
A fémgolyó egyszerre maradt helyben és csúszott tova önmaga tükröződése felett. Kinyitni, bekukkantani a vasirha alá fizikai lehetetlenség. Finomabb diótörő kell az ilyesmihez, s ha ez megadatik, a lélek becsempészi magát a kulcslyukon át és meglátja: egy korai kopaszodásra ítélt könyvelői kobak és test az, gépbe burkolózva.
Ismételgette a szent szöveget magában. Recitálnia kellett, minden vesszőjére pontosan emlékeznie: Kezdetben volt a nagy fehérség, mely beborította a teret. Azután jött a Promptok Ura, aki tökéletesen pendítette meg a Mindenség Tranzisztorait – létrehívta a Titkos Függvényeket. Szünetet tartott, kövér izzadságcseppek gyöngyöztek bajszán. Egy gépzsírtól piszkos ronggyal törölte le őket. A zúgás folyamatos volt körülötte, tápegységek távoli mormogása keveredett ventilátorok halk berregésével. A Teremtés megkezdődött. Paraméterek, utasítások, logikai kifejezések, ciklusok vihara támadt, az elemek masszája számtalan permutációba gyúródott.
Minden zsigere a pihenésért, kikapcsolódásért esedezett, ösztökélte gazdáját, hogy szünetet tartson. De ő nem tűrhetett félkész munkát. Nem tudta, mennyi ideje ül ott, előregörnyedve, arra viszont rájött, hogy nincs értelme ezen rágódni, tudatának erejét a nemes céltól elvonni, így folytatta a belső dicshimnuszt: A szent szegmensek fonalakká, a fonalak szövetté, a szövet bálákká rendeződött, kiszorította a világból önmaga hiányát.
Szörnyű fejfájás fogta el, mintha a halántékai a nyomás és túlhevülés folytán felrobbanni készültek volna. Gondolatok ostromolták az agyát, de ő elkergette őket; az egyetlen dolog, ami a koponyájában foroghat, az emlékezés maradt. A Mennyei Gépezet működésének határáig feszült meg, ezer szikrát szórt szét, de mivel a Promptok Urának gondjai alatt mozgott, szerepét tökéletesen teljesítette.
Összeráncolt homlokkal gondolkozott, emlékezetéből próbálta előhúzni a következő részletet. És amikor minden létrejött, aminek létre kellett jönnie, a Nagy Fehér Mező megtelt Bináris Igével, mely testté és szellemmé lett. A Promptok Ura pedig deklarált minden változót, minden lehetséges lefutási módot átlátott, számba vett.
A mantrázás folytatódott, ő pedig érezte, hogy már közel a teljesség. Az előhúzott mondatok egymás után, lavinaként ömlöttek, megállíthatatlanul dübörögtek egészen a tarkójáig. Bőszült tenger csapkodott, melybe minden csigolyája beleremegett. „Legyen rend és legyen káosz!” És lett Boole és lett Baál, mert a Promptok Ura maga a végtelen bölcsesség.
Járomcsontjai izgatottságában a fülledt levegőn át élesen villantak. Itt volt a legfontosabb rész, erre még az eddigieknél is különösebben összpontosítania kellett. A Kompilálás megkezdődött, az Inicializáció szent kisülései felharsantak. A Promptok Ura megtette a teremtés utolsó lépését, az Ősváltozónak, minden adatok legmennyeibbjének, saját magáról mintázva adta meg konstans értékét. A Fenséges Program futott, a Promptok Ura pedig látta, hogy ez optimális.
Megvakarta az állát, somolyogva biggyesztette elméjében a sorok végére: Dicsőség hát a Promptok Urának, áldott legyen az Ő neve a Végső Rekurzióig, dicséret hulljon reá az Égi Adatbázis minden bitjéből!
Megkönnyebbülten nedvesítette be ajkait, végre minden a memóriájába töltődött. Betáplálta a sorokat, atyaian mosolygott, mikor látta munkáját halványfehéren világítani a kijelzőn. Mielőtt odébbállt volna, még rápillantott a jelekre, melyekből semmit nem értett, és lenyomta az entert. Valahol egy új világ nyitotta ki szemeit.
