Lajika egyedül sétál az utcán ő mindig egyedül jár
Ti sem tudjátok, mit cselekedtek, anyagokat kevertek, lelkeket hívtok elő, a diszkó-fényorgona felemeli,
Csak a szemem sarkából látom, amit tulajdonképp próbálnék leírni.
Félszeg kamasz a remény, szégyenlős, mint akit rajtakapnak, aprópénz helyett kabátja utolsó gombját dobja a templom perselyébe, de előtte még
mondjak mesét kér a fiam azután jobb karját vállamra teszi
Öregszel? Ne haragudj, de valamit nem jól csinálsz. Azaz nem csinálsz te semmit! Csak éled az életedet, jó, de hát az is milyen élet?
A kiállítás már ebben a formában is bizonyítja azt a magától értetődő hipotézist, hogy az iskolák felelőssége megkérdőjelezhetetlen egy település kulturális életének alakításában
Szeptemberben a Helikon kiemelt szerzője Mátyus Melinda író, református lelkész. Nem véglegesen című novellájának részletét Román Eszter olvassa fel.
Az este több szempontból is leszámolt az ingben és zakóban, kihúzott háttal merengő költőkről kialakult sztereotípiákkal – mind a szövegek, mind a látvány szintjén.
Kocsiba ültek, és elhagyták a várost, hogy magukban éljenek, távol a rossz nyelvektől, messze a világ zajától, a vadregényes Szászfenesen.
tánccipőben gyertek, lakkozott orrát csodálják az odesszai nagyságák, a mamám barátnői, édes púderpiros pofik, úgy ültetnek az ölükbe, mint bontatlan import lisztet
.svg)
