Egy idő óta már csak a királynő előtti gyaloggal nyitok. Megfontolom. Búsképű lovag ne tétovázzon, de ne is kapkodjon holmi kis előnyért.
Egyszer minden nagyapa fölnéz ámulva az unokára. Az idő elpereg, akár a könny. Hát mégsem éltem át hiába
Mint egy fog a létből Kilazultam végleg Fingom sincs fogok-e Valaha írni egy Jókedvű verset
csacsog a délután, eresz alá ül a mondat, fészket rak.
Öregszel? Ne haragudj, de valamit nem jól csinálsz. Azaz nem csinálsz te semmit! Csak éled az életedet, jó, de hát az is milyen élet?
A kiállítás már ebben a formában is bizonyítja azt a magától értetődő hipotézist, hogy az iskolák felelőssége megkérdőjelezhetetlen egy település kulturális életének alakításában
Szeptemberben a Helikon kiemelt szerzője Mátyus Melinda író, református lelkész. Nem véglegesen című novellájának részletét Román Eszter olvassa fel.
Az este több szempontból is leszámolt az ingben és zakóban, kihúzott háttal merengő költőkről kialakult sztereotípiákkal – mind a szövegek, mind a látvány szintjén.
Kocsiba ültek, és elhagyták a várost, hogy magukban éljenek, távol a rossz nyelvektől, messze a világ zajától, a vadregényes Szászfenesen.
tánccipőben gyertek, lakkozott orrát csodálják az odesszai nagyságák, a mamám barátnői, édes púderpiros pofik, úgy ültetnek az ölükbe, mint bontatlan import lisztet
.svg)
