Már jó ideje kialudt a szépirodalom iránti érdeklődésem. A valóság minden fantáziát felülmúlt, és kiütött a nyeregből.
De ma valamiért mégsem szeretnék kézre kerülni.
mit mondjak erről a nőről, akiről már annyi mindent elbeszéltél.
végül is az ember az aki és pont
ez az esővárók nagy pillanata!
Ahány költő, annyi mahagóniasztal, biztos ebben hittem legjobban.
Kökényfátyol lobog, fenyők pollene szitál, fák, ég, halk kopácsolás, nyelveken szólnak az expresszvonatok.
Az Asszonyt hazaküldik a kollektívből, domborodó fájásai miatt nem tűrik téblábolását.
Írom ezt Neked, Barátom, ki lézengő ritter vagy, írom lázasan, bármelyik évben, ugyanazon a napon.
A szerelmetes finn nyelvemmel valahogy sosem szabadulunk már egymástól.
ott ülnek és szavakat írnak / gondterhelten az élet nehézségeitől / miközben szinte őrületesen zavarodottak.
A kolozsvári Dacia buszmegállóban az oszlop mögötti ház fehér falára valaki nagy, gyöngybetűkkel írta fel, hogy aștepți degeaba.
Ha háború és háborús irodalom, akkor nekem az Íliász után elég gyorsan Louis-Ferdinand Céline, a magányos francia fasiszta következik.
A zenekar négy tagja – két kopasz és két kopaszodó –, úgy tűnik, a falak repedéseiből, az asztalok alól folyik ki, és pár pillanat alatt egy testté, egy alaktalan formává gyúródik.
.svg)
