rázártad a kocsiajtót a kezemre így kezdődött a legszebb kirándulásunk a jobb kezem napokig használhatatlanná vált simogatni sem tudtam vele
Folyik a tér, kerékbe tör- te már a szél- tében szálló-
Téglavörös délután ólomsúlyú fénymázak agyagsötét kezek
Izgulok vagy félek, nem tudom. Testetlenül csúszom az éhségbe. Afázia, igen.
„nyár tüze kísért minket, érleli tiltott gyümölcseinket”
Még hallasz? Még hallak. Még hallasz? Még hallak. Még hallasz?
Öregszel? Ne haragudj, de valamit nem jól csinálsz. Azaz nem csinálsz te semmit! Csak éled az életedet, jó, de hát az is milyen élet?
A kiállítás már ebben a formában is bizonyítja azt a magától értetődő hipotézist, hogy az iskolák felelőssége megkérdőjelezhetetlen egy település kulturális életének alakításában
Szeptemberben a Helikon kiemelt szerzője Mátyus Melinda író, református lelkész. Nem véglegesen című novellájának részletét Román Eszter olvassa fel.
Az este több szempontból is leszámolt az ingben és zakóban, kihúzott háttal merengő költőkről kialakult sztereotípiákkal – mind a szövegek, mind a látvány szintjén.
Kocsiba ültek, és elhagyták a várost, hogy magukban éljenek, távol a rossz nyelvektől, messze a világ zajától, a vadregényes Szászfenesen.
tánccipőben gyertek, lakkozott orrát csodálják az odesszai nagyságák, a mamám barátnői, édes púderpiros pofik, úgy ültetnek az ölükbe, mint bontatlan import lisztet
.svg)
