Az egymásból építkező szövegek mintha szabad rendszertelenséggel követnék egymást, bár már az előszószerű első részből kiderül, hogy a kötet felépítése nagyon tudatos.
Miért olyan könnyű fiatalon bonyolult helyzetekbe keveredni?
Világunkat tágító felismeréseknek ered nyomába Egyed Emese legújabb, Francia iskola című munkájában, mely az Erdélyi Tudományos Füzetek 300. köteteként jelent meg.
A sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház idén 5. alkalommal szervezte meg a Flow Nemzetközi Táncfesztivált június 17– 23. között.
2024-es kiadás fókuszában ugyanis Japán áll, klasszikus és kortárs filmekkel egyaránt, sőt más szekciókban is előfordulnak a távol-keleti ország filmtermését gazdagító alkotások...
szeretem a harmadik emeletet, a komódnál összeszűkül a tér, finom hajlongással ott halad el a soros gondozónő is...
Míg kék irónnal írod / derűd égre, dombra, / tar Terra terén sírok / vermét vájja bomba,
Többféle értelmezésnek ad teret a kötet, olvasatomban mégis a magány, szeretet (vagy „szeretés”) és önállósodás feltérképezése emlékezetes.