A fiókéletből száműzve lenni vagy nem lenni?

A Bréda-körös hadbíróság figyelmébe az elkövetkező bájcsevejre

‍

„Provincia”, „Népvédelmi Alakulat”, „pártpartik”, „elvtárs” – a késztetően zavarba ejtő szövegtöredékek csupán egynéhánya. Használatukban nincs ködösítés, sem félrevezetés; a befogadó zavarba ejtését éppen hozzájuk kapcsolódó társadalmi berendezkedés, ideológia író általi kényelmetlenül alapos ismerete okozza. Ezt a megdöbbenést azonban megelőzi egy sokkal korábbi, méghozzá a szöveg előtti (esemény)cím élménye. Így hangzik: Szerény Eszter: Részletek a Kikelet című regényből. A hozzám hasonló névfanatikusok már valószínűleg a meghívott orcátlanul szépen csengő nevénél is megtorpannak gondolatban. Felesleges áltatni bárkit is, ez a család- és keresztnév-párosítás ártatlanul ígéretes és beszédes önmagában. A legfigyelemfelkeltőbb egyediségről – hiszem, nemcsak a Bréda-körök szintjén – mégis a cím utolsó szava árulkodik.

Amikor egy tizenkilenc éves elsőéves bölcsész szerényen megosztja magáról, hogy „hobbiszinten írogat”, kövezzetek meg, de nem a regényírásra gondol először az ember – legalábbis nem a másik tizenkilenc éves – Eszter egykori esetében. A műfaj kiderülésének pillanatát a legőszintébb, leglecsupaszítottabb döbbenet érzése követte, majd a(z) – önkéntelenül is egzotizáló – kíváncsiság. Az első oldal tetején ékeskedő szerző–cím–műfaj hármasának látványa, valahogy érezni, általánosan mindegyikünket meglep, és újdonsága miatt izgatóan, már-már provokatívan ráfűt az elolvasás igényére. Annyi szent, hogy húszéves regényíróról nem gyakran hallani. Eszter szövegeinek létjogosultságát azonban közel sem érdemes efféle külsőséges, önjelleget kizáró paraméterekben mérni. Meghívottunk, tudniillik, a számok látványát is kerüli: laptopképernyőjének bal alsó sarkán mosómedvés matricák díszelegnek, amik éppen a Word-dokumentum szószámláló funkcióját kívánják eltakarni.

A tét itt nem a terjedelem, hanem a koncepció. A megvalósítás és az átadhatóság. Nincs felesleges szóáradat, minden szövegelemnek jelentősen árnyaló szerepe van. A szövegtestre nézve Eszter számára a nyelv nem egy kopár váz; sokkal inkább egy forró vérkeringés, ami maradéktalanul táplálja, duzzasztja a regény szövetét, annak minden sejtjét. Az elevenségtől lüktetnek a mondatok. Itt hullámzik a földszinti tér a festett hajszínektől; gondolatokat felkarcoló buja dal csikorog a gramofonból; sekély lélegzetvétel, céltudatos léptek és olvasztott cinező gyantaillat ingerlik az érszékszerveket; szemeink csak úgy úszkálnak a látványkényeztető tördelésben.

A regényvilág ideológiájának terminus technicusai, a szláv szereplőnevek és a részleteiben kifejtett helyzetleírások, bemutatott társadalmi normarendszerek egyértelműen tükröt mutatnak a keleti blokk múltjáról. A hozott részletek mégis többet tartogatnak ennél. Ami biztos, a Kikeletben minden apró részletnek mögöttes magyarázata és összefüggésbeli kulcsszerepe van. Hogy számunkra mindezekből mennyi válik egyértelművé, rajtunk áll, Eszteren kívül mindezekre talán csak a vaskos kikeletes kéziratos jegyzettömbje adhat válasz.

„És Eszter, ki a célközönséged?” „A fiókos szekrényem” – hangzott a válasz a még tizenkilenc éves hobbiírótól. Jó hír, hogy az utóbbi egy évben a Kikelet fiókélete már egyáltalán nem releváns. Kolozsvár bölcsész- és egyéb irodalmi köreiben már többször bemutatkozott, ahogy a Helikon folyóiratban is. Ez alkalommal is más részletével debütál. Most így kész szerzőjével, „regényírogatójával” együtt a Bréda-­kör hadbírósága elé kiállni, és a bájcsevej tárgyává lenni. A kérdés pedig: milyen úton halad a Kikelet? lehetséges-e a fiókéletből való örök száműzetés és a szabadon érvényesülés?

Elhangzott a 48. Bréda Ferenc Irodalmi Körön.

‍