Ez az ő szíve?

Paul McCartney zeneszerző. Ezt a kétségbevonhatatlan tényt – és csak ezt – gondolatmenetünk origójának tekintve egy egész sor más, másodlagos tényt kell mégis szemügyre vennünk, miként hatottak (vissza) McCartney kompozícióira, zeneszerzői minőségeire, megítélésére. Hiszen egykori Beatles-tagként a popzene történetének egyik kulcsszemélyisége. II. Erzsébet királynő által lovaggá ütött rendszeres vendég a Buckingham-palotában. Tevékeny közéletformáló, élen járó környezet- és állatvédő. A globális egyenlőség és a béke sokat szereplő nagykövete, nemzetközileg elismert filantróp. De a zeneszerzőt, a „komolyzene” piacán érvényesülő alkotót vajon mindez hogy színezi át? Patina? Beskatulyázó előítélet? Opálosan derengő dicsfény? Dübörgő marketing? Sznobok rajongása? Közönséges csalódás?

Ecce cor meum – vagyis „íme a szívem” – a címe annak a kantátaszerű oratóriumnak, amely pár héttel ezelőtt a kolozsvári zenekedvelőket lázba hozta.¹ Ami a szerzeményéhez vezető inspirációt illeti, az egyfelől egy régi, a korai Beatles idejébe visszavezető történet, viszonylag szerencsés véget ért autós epizód, amely egy jóakaró lélek (Gondviselés?) hite és a merő fatalizmus közötti döntéshelyzetet élesítette McCartney-ban, másfelől a felesége, Linda halála nyomán feltoluló gyász átélése. A négytételes munka címe pedig a New York-i Loyolai Szent Ignác-templomban látott feliratot idézi meg a Jézus Szíve szobor posztamenséről. Amikor az Oxfordi Egyetem Magdalene College énekkara 1997-ben egy koncertterem-avató monumentális kórusmű megírására kérte fel McCartney-t, mintegy összeadódtak a fenti körülmények. És még sok más.

Paul McCartney autodidakta zeneszerző. Munkamódszereivel kapcsolatban sohasem rejtette véka alá, hogy néhány zongoraleckén kívül semmilyen rendszeres zeneszerzési vagy -elméleti képzést nem kapott, így a muzsikálással és a komponálással kapcsolatban a legtöbb konyhatitkot magának kellett felfedeznie. Ezért tartja magát fogékonyabbnak a véletlenszerű ráébredésekre és kritikusabbnak a „jó tanácsokkal” szemben. Amit viszont a zeneszerzés terén mások olykor kerülendőnek tartottak, az esetenként annál inkább érdekelte. Eseményekben dúskáló élete során annyi véletlenszerű felfedezés részese lehetett, hogy az alkotói folyamatot – legalábbis magára vonatkoztatva – misztikusnak mondja. Ez a misztikum természetesen azt is jelenti, hogy McCartney-nk bizonyos szakmai vagy szakmaszerű elvárásokat eleve visszautasít, ugyanakkor talán számít a rajongó empátiára, és mintegy neki kijárónak véli azt a lelkesültséget, amelyet művében feltételez, megformál, kifejez.

De milyen is ez a lelkesültség? A lélek és a vele összekapcsolódó szeretet központi fogalmak az Ecce cor meumban. Bár „a szentség lelke” gyakori vallási kifejezés, McCartneynál nem a Szentlelket nevesíti. A kórus és a szólista – az első, Spiritus című részben – arra kéri a közelebbről meg nem határozott lelket: mutassa meg nekik, hogyan éljenek tiszta szeretetben, tanítsa őket szeretni. Az ismétlődő „vond meg a szeretetet, és elpusztulunk – vond meg a szeretetet, és elveszünk” fordulat egyértelmű elköteleződést fejez ki, és érzelmi-erkölcsi ráhangolódást testesít meg. A lélek működése természetesen összefügg a kegyelem (második rész: Gratia) fogalmával. Az Isten kegyelme általi emberi megigazulás keresztény felfogásával ellentétben a szöveget az a többször ismételt kijelentés teszi jellegzetessé, hogy még a legszomorúbb arcon is megtalálható ennek az áldott állapotnak a nyoma. A leghosszabb tétel (III. Musica) a szeretet és kegyelem által átélhetővé tett harmónia közvetlen megvalósulását azonosítja a zenében. Az ember pedig, mintha párbeszédet folytatna a muzsikával, arra hivatott, hogy felfedezze a belső fényt, a szív magját. A zene missziója, hogy elkísérje az emberiséget a maga szeretet-felfedező, belső fényt kutató útján. Eszmeiségét tekintve a negyedik rész (Ecce cor meum) az előző három még vallomásosabb, még szubjektívebb átismétlése, illetve rendszerbe állítása. A zene felfedi a művész szívét, még ha a jövőben elválás következik is be (amikor majd eltávolodunk, a zene megmutatja neked a szívemet – mondja a szöveg).

McCartney érzelmes, tetszésre alkalmas zenét írni képes, másodvonalbeli zeneszerző. Jól felismerhető a művéből, hogy ami egy dalban, néhány perces dallamgyökben azonnal lángra lobbant és meggyőz, azt nem tudja eposszá bővíteni anélkül, hogy a zene egyféle belső ürességnek adja meg magát, amelyet még a legművészibb pompa sem tud elfedni: közel egyórás mű hol fülbemászással, hol nagy volumenű triumfalizmussal. Könnyűszerrel megérezhető a dallammagok kifejtése után a kidolgozás erőltetése, feltűnő a modulálásra való képtelenség. Halljuk McCartney iparkodását, hogy a műnek koherens, mégis izgalmas drámai szerkezetet adjon.

Jegyzet

¹          A nagy hírveréssel megelőzött koncertre – a mű első hazai bemutatójára – a Szent Mihály-­templomban került sor június 7-én. A Visszhang kórust és zenekart, illetve a Kolozsvári Magyar Gyermekkórust Molnár Botond vezényelte, a szoprán szólót Kele Brigitta énekelte.

‍