Fekete fű (regényrészlet)

Lola jól befürdött Rigóval. A fogadást ugyan megnyerte, ám azóta hetente jár hozzá a szögedi, bocsánat, a kolozsvári úr. Fizetni fizet, van miből, ám a borravalóval igencsak fukar. Tetejébe minden alkalommal szerelmet vall Lolának. Mindezzel nem is volna gond, a szerelem mellékhatásaként a vendég vastagabban fizet, sőt, ajándékokkal halmozza el a kedvencét. Ám Lola Rigócsőrű királyfija smucig fajta, és rettenetesen unalmas szerető. Az előjáték rendszerint valami kiselőadás. Lola ugyan imádja a futballt, Rigó azonban vége-hossza nincs beszélyeket tart a labdarúgás metafizikájáról. Lolának a futball szenvedély, a játékosok tudását csodálja, de nem elemzi tudományosan, és végképp nem keveri bele Szűz Máriát és Krisztust. Ráadásul Rigó minden aktus előtt okoskodik. Az aktus maga pedig igazi siralomvölgy. Rigó folyton bocsánatot kér, bocsánat, leesett a vérnyomásom, bocsánat, fölment, bocsánat, fölülne egy kicsit, bocsánat, nem mögy, bocsánat, hány óra van, bocsánat, mögy a vonat vissza Szögedre, bocsánat, Kolozsvárra, bocsánat, maga csudálatos, bocsánat, nem találom a zsebkendőmet, bocsánat, maga engem nem ösmer, és így tovább orrvérzésig. Állandó bűntudat gyötri, és csak úgy tud kielégülni, ha bocsánatért könyörög. A hab a tortán pedig a házassági ajánlat, a tót leány azonban semmi pénzért nem menne oda egy ilyen kotnyeleskedő alakhoz. Akkor inkább visszamegy Dunaszerdahelyre napszámosnak földet túrni a szüleivel. Ilyenkor a féltékenység a legjobb önvédelmi fegyver, javasoltam Lolának.

„Pompás! Díky moc!”, válaszolta lelkesedve. Én épp a körmeimet festegettem a szobámban, ahol összegyűltünk egy kis kupaktanácsra.

Onnantól kezdve nem volt megállás, Lola Rigó jelenlétében kihívóan viselkedett más férfiakkal, sőt, a pincéreknek is gyakrabban osztogatta a puszikat. Rigó feje pedig egyre vörösödött, végül eljött a várva várt pillanat, amikor a birkatürelmű püspök fölrobbant.

„Te büdös ribanc!”, szitkozódott a zsúfolásig telt szalonban.

„Ah!”, játszotta a sértett primadonnát Lola, ekkor az egyik férfi fölkérte táncra. Rigó ki akarta tépni a férfi kezéből az imádottját, végül dulakodni kezdtek. A pincérek választották szét őket, ám ahogy elengedték Rigót, ismét nekiesett Lola udvarlójának, hasba rúgta, ekkor a pincérek, egy-kettő-három!, kihajították a vendéglőből. Épp arra járt egy csendőr, mulatunk, mulatunk?, firtatta, Rigó pedig letörölte magáról a port, majd mélyen meghajolva jelezte, épp indulóban van hazafelé. Azóta sem tette be a lábát a Bárányba.

„Ez volt életem keringője!”, kacagott Lola az asztaltársaságunknál.

„És azóta nem magányos a kisasszony?”, firtatja a tengerész Tomislav, majd a combomba markol. Érzem rajta, megint gruppent akar, hát legyen, legalább nem kell mindent egyedül végeznem, Lolával még úgysem társasoztunk.

„Lárifári…”, sóhajtja Lola, és megharapja Tomislav fülcimpáját. Hát, ez a horvát pupák nem az álmaim hercege. Rajong a magyar cigányzenéért, ezt tudják róla a kávéházak prímásai is. Futótűzként terjedt a híre, hogy a fiumei tengerész megérkezett a városba, a bazseválók a vasútállomástól a Bárányig kísérték hangos muzsikaszóval.

„Joj, svirajte, egy-cica, két cica…”, kiáltja a duhaj dalmát, majd hol Lolát, hol engem csókolgat. A két vézna cigányfiú rázendít, a húrok közé gyűrt bankók csokornyakkendőként virítanak a hegedűn.

Egy cica, két cica, száz cica, jaj!

Kergeti az ici-pici egeret.

Kis Teca, Nagy Teca, Katica haj!

Nem szeret mást, csak egyedül engemet.

Tomislav három pálinkát rendel, majd egy szuszra kiüríti mind. A zenészek begyorsítják a tempót.

Jaj, de szép kis állat a cica, a cica,

Hej, de még szebb lány a kis Teca, Katica.

Egy cica, két cica, száz cica, jaj!

Megfogta az ici-pici egeret.

Tomislavot annyira föltüzeli a nóta, hogy ott az asztalon akar bagzani. Ezt utálom a férfiakban, ha egy kis kóstolót kapnak, azonnal daj, daj, mindent ide! Arrébb húzódom, ám Tomislav elkap, röhögve magasba emel, szinte súlytalan vagyok az óriási karjában, ledob az asztalra, a poharak ripityára törnek a padlón. A szoknyám alá, majd a bugyogóm nyílásába nyúl, fölsikoltok, Lola és Putyi hátulról próbálják leráncigálni rólam. A környező asztaloknál az urak vihognak, bátorítják, maguk is bejelentkeznek egy menetre. Ahogy Tomislav durva tenyere megragadja a csípőmet, összeszorítom a combomat, a férfi erre leken egy pofont, orromból kiserken a vér, a vendégsereg pedig füttyszóval, ovációval biztatja, hadd tanulja meg a szajha, hogyan kell szórakozni! Egy kigombolt ingű úr az egyik zenész háta mögé oson, majd vadul meghúzza a fülét, húzd rá, cigány, kiáltja, te süketen is tudsz cincogni! A prímás fölvisít. Vágjuk le a malacot!, Belezd ki a cigányt!, hahotázik a vendégsereg. Egy Kossuth-szakállú úr fölkapja az asztaláról a kést, és táncolni kezd vele a zenészek előtt. A prímás olyan tempóval hadonászik a vonójával a hegedűn, hogy az ördög is táncra perdülne. Tomislav egy rúgással leveti magáról a hátába csimpaszkodó Lolát és Putyit, kigombolja a nadrágját, fölém hajol. Hiába karmolom az arcát, csak még jobban hergelem.

Joli higgadtan odajön, egy karmesteri mozdulattal leinti a zenét, majd megragadja a lihegő tengerész grabancát.

A kávéházban hirtelen csönd támad. A Kossuth-szakállú úr kezéből kiesik a kés, nagyot csattan a padlón. Joli szúrós szemmel figyeli, az öreg pedig kisdiákként visszacsücsül a székére.

„Mit parancsol az úr?”, kérdezi Joli kimérten.

„Izvinite… bocsánat…”, mondja Tomislav, majd lemászik rólam. Az asztalon maradok, hallom a pulzusomat, a kalapáló szívemet, nem tudok mozdulni, lebénultak a végtagjaim.

Joli int Lolának és Putyinak, akik lesegítenek az asztalról. Tomislav magyarázkodni kezd, a cigányokat okolja, a sátáni zenéjük miatt vadult be ennyire. Ám Jolit ez nem hatja meg, csípőre tett kézzel, szobormereven áll előtte. Mielőtt azonban Tomislav kimenne, a kokott ráförmed.

„Halt!”

A férfi előkotor a zsebéből tíz koronát, Joli markába nyomja, utána szűkölve távozik a Bárányból. Joli a kuplerájok Napóleonja.

„Tessék tovább mulatni”, mondja mosolyogva Madámunk, a cigányok pedig belekezdenek Dankó Pista nótájába:

Szőke kislány, csitt, csitt, csitt.

Hallgass, édes, egy kicsit:

Rózsabimbó pattan,

Három a csók, csattan,

Csitt, csitt, csitt, egy kicsit,

Egy kicsit.

A zene megnyugtat, ám még mindig képtelen vagyok megmozdulni. Joli megfogja a kezemet, kivezet a mosdóba, ahol jó nagy pofont ad.

„Máskor ne engedd így elfajulni a dolgokat!”

Fogom a sajgó bal arcomat, nem merek sírni, mert akkor újabb nyaklevest kapok. Joli megmossa hideg vízzel a nyakamat.

„Engem is többször megbántottak, mégis emelt fővel folytattam!”

Lehajtott fejjel bólogatok.

„Mondtam már párszor, azt a kurvát verik, aki engedi.”

Hüppögök.

„Na, elég az érzelgésből, sok a bukszás férfi odakint, sicc ki!”

Amikor visszamegyek a szalonba, Putyi a nyakamba ugrik, szorosan átölel. A zenészek pedig egy monoklis, kopasz úr kérésére megismétlik a Dankó-nótát. Putyi kézen fogva a férfi asztalához vezet, a prímás pedig a fülembe duruzsolja:

Szőke kislány, csitt, csitt, csitt,

Repüljünk csak egy kicsit,

Fenn vagyunk az égben,

Viseld magad szépen,

Csitt, csitt, csitt, galambom,

Egy kicsit.

A kopasz úr bemutatkozik, Fleisch Oszkár, a korát nem árulja el, negyven körül lehet. Megkínál a cigarettájából, utána két koronát ad a prímásnak. A cigány a mellettünk lévő asztalhoz fordul, épp egy másik nótát kértek tőle.

„Köszönöm, nekem a férfiak cigarettája túl erős”, a sajátomért nyúlok, megnyalogatom a papírját, majd a szipkámba helyezem. Még mindig remeg a kezem.

Az úr a gyufájával meggyújtja a cigarettámat. Jólesik a füst kesernyés íze, kimérten, apránként fújom ki, mint a tisztességes asszonyok.

„Mióta dolgozik itt?”, kérdezi.

„Fél éve.”

Beleszív a cigarettájába.

„És nincs elege?”

Elmosolyodom.

„Kevés itt az olyan mamlasz, mint Tomislav.”

Italt rendel, én Mumm pezsgőt kérek.

„És mi az úr foglalkozása?”

„Business.”

„Ennyi?”

„Kell ennél több?”

„És nem unja?”, kérdem. Megérkezik a pincér a rendeléssel. Belekortyolok a Mummba, közben végig az úr szemét vizslatom.

„A business nem mamlasznak való”, mondja mosolyogva, és megszagolja a vörös borát.

„Még nem láttam Szabadkán az urat.”

„Eztán majd fog”, válaszolja, csuklani kezd a bortól, hirtelen nagyot kortyolt belőle.

„Szívjon mély levegőt, és tartsa bent pár másodpercig.”

„Hogyan?”, játssza a nagyothallót.

„Így!”, kidüllesztem a mellkasom, s pár másodpercig úgy maradok. Az úr tekintete a keblemet tapogatja.

„Mire kíváncsi az úr?”, kérdezem naivan.

Kiissza a borát, a ráncok kisimulnak a homlokán.

„Az ízlésére”, válaszolja nevetve.

„Mi az olyan mókás?”, mondom a vállamat simogatva.

„Eszembe jutott egy pumpvicc”, mondja, és közelebb hajol.

„Nagyon fineszes az úr!”

Átölel, közben leesik a monoklija.

„Így már nem is lát?”, kérdezem mosolyogva.

Elteszi a zsebébe. Jobban kirajzolódik előttem az arca. Tapasztalt róka képe van, és ápolt. A kopaszsága egyáltalán nem zavar. A lányok azt állítják, a kopasz férfiak a legcsiklandóbbak.

„Tudja, mit látok?”

„Mit?”, kérdezem, és beleszívok a cigarettába.

„Hogy a pincér ott áll mögötte.”

Megfordulok, a pincér azonban a pultnál várakozik.

„Maga nagyon hiszékeny!”, mondja nevetve.

‍