Fürdeni veszélyes

‍Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, de nem a víz, hanem a bőr miatt, mert ismeri az érintés igazságát és ezért el kell halnia mondhatnád, de nem mondod, nem szoktál ókori filozófusokra gondolni, ahogy lassan elzárod a csapot, ügyelve hogy jobb felé fordítsd, ahonnan a hideg víz jön, leteszed a gyümölcsöt a kredencre, ujjaidon fürtökbe gyűlnek a cseppek, lassan emeled fel a tenyered, mutatóujjad a homlokomhoz nyomod, felkensz vagy megjelölsz, mindkettőtől félek, óvatosan indul meg a kezed az orromon, ilyen ívben hajlik a hátad is mielőtt suttogod, majd rátérsz a könnyek vonalára, már az állkapcsomnál jársz, ezt tőlem tanultad, hogy hogyan rajzolj térképet az arc szeplőiből, pattanásaiból és ráncaiból, minden alkalommal új csillagképet fedezel fel, számon tartod a kisgöncölt és a nagymedvét, a nagymedvét csak az áll alatti anyajeggyel tudod kirakni, egy vízcsepp már előtted jár, de te nem sietsz, a nyak vénáiba életet írsz az elhasznált levegővel, a te elhasznált levegőddel, a hajszálerekkel kezded, egyre kékebb, ahogy elfogy a lélegzet, már szinte karcolod az indákat, a kulcscsont megakaszt, a mutatóujjad mellé helyezed a többit is, ez elment vadászni, ez megsebezte, ezt megsebezték, ez el akarta hagyni, ez mégis maradt, lefogsz egy c-dúrt, bach első prelűdje kezdődik így, mondod, á helyett a-t ejtesz, a nedves ujjbegyek alatt érzed, az izom miként válik le a csontról, feszíteni kezdi a bőrt, mert a hús hűtlen a csonthoz, hűtlen a bőrhöz, a hús egyedül a húshoz hűséges, ahogy a maradék cseppek tóvá olvadnak a kulcscsont feletti bemélyedésben, fürdeni veszélyes.

Fürdeni veszélyes, tanítja lányait Betsabé, négy- és hatévesek, nem értik, csak figyelnek, mocorognak, a kisebb egy előtte mászó ganajtúrót néz, el akarja kapni, szétmorzsolni, megnézni mi van belül, sár és bűz, amit nem tud lemosni, mert mindig van egy magasabb tető, mindig egy tekintet, mindig egy parancsszó, nem lehet az embernek magában megtisztulni, a vízbe bele lehet fulladni, mindegy, hogy a vérbe vagy az anyaméhbe, a fürdéstől szemek nőnek az épületekre, néznek, tekintetük rárakódik a bőrödre, hiába dörzsölöd, nem jön le, pedig ugyanabból a folyóból mered a fürdővizet, mint amiből valamikor azt az öt követ, de mind óriásokká válnak, túlnőnek, pupillák lesznek, csak tágulnak és tágulnak, amíg nincs más, csak a feketeség, az űr, az űrbe is bele lehet fulladni, hiába a vasárnap és a kád meleg víz.

A vasárnap és a kád melegvíz: ketten ülnek benne, nézik, ahogy fodrozódik, elsőáldozó ruhájának alja, sikongatnak, addig engedhetik a vizet, amíg a függöny ér, még várnak, kicsit pisilni kell, már éri a viaszosvászon alját, már a második sort, majd hirtelen csend, a nagyobb elfordítja a csapot, mindig ő ül a csap oldalán, ott melegebb van, ritkán  engedi oda a húgát, ma nem, eltörte a kedvenc tollát, így bosszulja meg, lepattogzott a festék a kád aljáról, a zománc hozzáér a fenékhez, olyan érzés, mint mikor a csípős túrót veszik, a hab lassan olvad, fél a hullámoktól, ezért csak óvatosan, mennyire lehet közelíteni a tenyerüket, hogy még éppen ne érintse, hát a nyelvüket, nem sikerül, a maradékból cápauszony lesz a fejükön, a nővér mindenképpen látni akarja, hiába mondták, hogy a kagylót ki kell cserélni, ma hozzá ne nyúljanak, eleinte a kagylót is éppen ne érintse, de a tükör túl magasan van, muszáj rátámaszkodni, igazán szép cápa lenne, annyi sok foggal, hogy a fogtündérnek minden héten meg kéne látogatni, akkor egyszer meglesné, és tudná végre a felnőttek titkát, hogy hogyan érintsen úgy, hogy mégse, most még rá kell nehezedni a mosdó peremére, két kézzel belekapaszkodni, olyan, mint mikor eső után keresik a csigát, de néha a ház összeroppan a két ujjbegy között, amikor azt próbálják, hogy mennyire szorosan lehet, amíg még nem törik, a darabkák beleállnak a puha húsba, szilánkok lesznek az aszfalton, a csempén, fehér csigaházdarabok, hirtelen hideg a víz, fázni kezd, közeledő léptek, életében először szégyelli azt, hogy meztelen, nyílik az ajtó, a negyvenes papucs alatt törmelék, ki volt az.