No items found.

Leoninus, augusztusban

XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 18. (728.) SZÁM – SZEPTEMBER 25.

Kolozsvári ecloga

Jancsó Miklósnak

Kuncz Lajosnak ajánlom

Múlik hús-vér-beli arcod, színész magad végre meghajtod,

Taps ül a víz tükrén, hallgatsz már, s szavalok én,

Rossz voltál, rebellis szókat – szóltál direktor-kaparókat,

Bűnhődtél azután; kispadra űzött a kán.

Kispadon is fellázadtál, izzó paizst kovácsoltál,

Készültél igazán pódium lét nyomorán,

Próbáltál igaz lenni, lélekszavakat szerezni,

Tűz voltál vizek közt, bátor a némák közt.

Farkas utcában járván árnyékod, örök árvám,

Jaj, keresi csöndjét; jaj, leli csak csömörét.

Színész apa voltam időben, helyemet már meglelőben –

S látogatott az Úr, béborult már az azúr

Egem; virágszálom, széttaposott álmom,

Gyönge jövőm árnyék; nem könyörült az ég

Rajtam, írnom kellett, s íróvá lenni amellett,

Hogy fogy a lég s az idő, s érzem, a vég taps jő.

Drága Kolozsvárom, aranyléptű, imádott lányom:

gyertyánk amíg elég: áldott a kezdet s a vég.

A hetedik

Lenni a sorban egyszer: nem lombik, se kémcső, csak vegyszer;

Míg Istenek engedik: légy te csak a hetedik.

Bár hetedik volnál: mindig füstölne az oltár,

József Attila élt – Isten-homlokig ért.

A lego-kakasok imádkoznak a templomban

György Alidának, Sárkány Tímeának

Felragyognak az ajtók – szent terek, új szavú rajkók:

LEGO márka neve (játszani nem lehete).

Nem lehete: kakasok, tyúk- és vallástalanok;

ám ha imára kelők: lesztek ti büszke nyerők!

A dupla szemüvegről

Márkus Barbarossa Jánosnak

Ok-okulár orron: nem hagy biza nyomorognom,

Ékesen már látok! Látlak áldás és átok,

Látlak homály s napfény, s te, csupa rozsda remény,

Látlak, vagy bár nézlek: vén cukor, új méreg!

Ok-oktalan egy éveg: igen sok a bajom te-tevéled!

Egyiket elhagynám, másikkal megkeresnám!

Szép vagyok így véled – nélküled fremde az élet,

Rút vagyok véled is – zenész s poéta is.

Holló márkanév

Holló gyűrűjével, megjegyezlek álom üvegével,

Mondom, nem, sohamár; emberi csapda vár;

Mátyás, szól neked is, nézd, a veréb levelet visz!

Könyvtár: Corvinibus. Kár: historibus.

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája idén is megszervezte a Kolozsvári Magyar Napokon a már hagyományosnak számító helyszíni versírást. A közönség által megadott témákat ez alkalommal leoninusokban szedték versbe a meghívott költők. Egyed Emese, Horváth Benji, Karácsonyi Zsolt, László Noémi és Szálinger Balázs a Bulgakov Kávéház teraszán rögtönzött írásait közöljük lapszámunkban.


Összes hónap szerzője
Legolvasottabb