(Madárhangok csapatában...)

Madárhangok csapatában

egyetlen szomorú.

Amikor azt meghallod, egy pillanatra mintha elhalkulna a többi.

Ahogy hullám húz hullámot át az óceánon,

úgy boldogulunk mi is test testet támogatva.

Lyuk az almahéjon.

Ha hozzátapasztod a füled

és figyelmesen hallgatod,

a víz és szél hangján túl hallani

a padló sercegését.

Port töröl a pondró.

Tetvek bóbiskolnak

a lombozatban.

Az erdő szívek

dobbanásaival teli.

A fák ágai közt

madárbirodalmak.

A fák telis-tele

erdőkkel, ahol laknak.

Az erdő fala csupán egy zöld ajtó /
Metsan seina on vain vihrea ovi (1971) című kötetből

*

Adnék neked virágot,

de olyan kevés van itt belőlük,

csak madárnak sóska és békának lencse.

Cirpelnek a fák.

Itt ülök és hallgatom,

mit mond a táj –

fűt, fát.

A Vándorveréb / Kulkurivarpunen
(1973) című kötetből

*

Ősz.

Az utcalámpa fényében

szállnak a rovarok

röntgenre.

A partszéli fák

függnek nedvesen.

Eső után

a vízen fekete

felhők közt

a nap tócsái.

A Pszt, most énekel (1974)
című kötetből

Ugron Nóra fordításai

1994, Kézdivásárhely. Kolozsváron él.

‍

Risto Rasa 1954-ben született Helsinkiben, könyvtárosként dolgozik. Miniatűr természetverseiről ismert. A természetközelség, a hétköznapok apró örömei és a szerelem intimitása játékos, haikuszerű verseinek fő témái. Verseskötetei: Metsän seinä on vain vihreä ovi (Az erdő fala csupán egy zöld ajtó, 1971); Kulkurivarpunen (Vándorveréb, 1973); Hiljaa, nyt se laulaa (Pszt, most énekel, 1974), Kaksi seppää (Két kovács, 1976); Rantatiellä (Parti úton, 1980); Laulu ennen muuttomatkaa: Runot 1971-80 (Dal a vándorút előtt: Versek 1971–1980, 1982), Taivasalla (A szabadban, 1987), Tuhat purjetta: Kootut runot (Ezer vitorla: Összegyűjtött versek, 1992). Magyarul eddig nem jelent meg kötete.

‍