.svg)
Válogatáskötet – az eddigi jók legjava és a majdani jók hiánya? Megállóhely, szusszanásnyi levegő, irodalmi lehetőség – egy létra következő foka? Milyen rostán kell szitálni kötetnyi szövegeket, ha a cél egy tartós ismeretség kötése a szerzővel? Talán jogosan merül fel a kérdés, hogy egy viszonylag fiatal, aktívan közlő szerzőnél mi vetette fel a válogatás szükségességét. Többletélménnyel gazdagodik-e az olvasó, ha az új kiadást forgatja, vagy végezze el mindenki szépen saját szelekcióját az előbbi négyből külön-külön. Képesek-e párbeszédbe lépni egymással ezek a versek, és új alakzattá rendeződni – eddigi és friss olvasók számára egyaránt?
Farkas Wellmann Éva Ide siettél hát kötete 2025-ben a Fekete Sas Kiadó jubiláns könyveként, Elek Tibor szerkesztésében – pontosabban válogatásában – jelent meg. Az eddig napvilágot látott Itten ma donna választ (2002), Az itt az ottal (2011), Parancsolatok (2018), Magaddá rendeződni (2020) négyeséből összesen hatvannyolc vers került beemelésre, a művek megjelenési sorrendjét a fejezetekben is követve. Figyelmünkre érdemes az egységek terjedelme, hiszen míg az első három részben tíz, húsz és ismét tíz verset olvasunk, addig az utolsóból ennél jóval több, huszonnyolc vers sorakozik. Mintha ebben a válogatásban is hangsúlyos lenne a rendeződés folyamata, jóllehet az időben közeli versekhez talán csak jobban ragaszkodott a szerző. Mindenesetre Farkas Wellmann nemcsak a transzcendenssel, a kulturális toposzokkal vagy a múlttal, hanem saját megszólalásának érvényességével is képes reflektív vitát folytatni. Korai verseinek lázadó hangjától, ironikus maszkabáljától eljut a közel hat éve kiadott szövegek szikár, csontig hatoló csendjéig. Közben pedig külön figyelmet szentel tíz intelem (újra)értelmezésének is. Nem kérdés: tág befogadási horizonttal állunk szemben.
A kötet címe a Parancsolatok fejezetzáró versének kezdősora. Első ránézésre mintha ebből a szerkezetből csupán az ige volna hangsúlyos. Állandó sietségünket, mindennapi rohanásainkat, a folytonos le- és kimaradásunktól való félelmet idézi, minden jelenben élést a hallható háttérzaj ellenére is. Sietség talán a válogatás maga is, hiszen élete őszén lévő költőktől szokás párlatot olvasni. Egyik beszélgetésében el is mondta, hogy a kötet megjelenésének apropója többek között egy kiadói pályázat ötletéből született. Ez az apró motiváció és az egyértelmű szervezőelv olvasás közben nem vesz el a válogatás érvényességéből, ami nagyban köszönhető a fejezetek párbeszédességének. Az ilyetén egymásra olvasható összjáték emeli a címadó ide mutatószót figyelmünk valódi középpontjába. Hangsúlyt ad a szónak a vágy, hiszen vágyunk a helyre, a folytonosságra, az ismerősre, ami után egész életünkben kutatunk, ahová egy pusztai vándorlás után érkezhetünk meg. Kívánjuk a megérkezés ízét, a saját vég- vagy pontosabban állomáspontjainkra való (ide) érkezésünket, sietésünket. Kutatjuk a helyünket, az utunkat és a célunkat is ebben a sietésben, ahogy kutatja a versek megszólalója is a sajátját. Hogy ez az ide valójában inkább egy hely, esetleg személy, netalán a költészet maga, azt nem dönti el helyettünk sem a Csak tiednek lássék versbeszélője, sem a kötet más darabja. Mindenesetre a szerző a rohanásból az úton levés állapotába érkezett, s erre invitálja a befogadót is.
Az első fejezet, az Itten ma donna választ versek beszélője izgatott keresésben van: keresi a kimondás formáját és lehetőségét, mindezt kiforrott hangon, kidolgozott szövegekben. Versfelütései, mondatszerkezetei technikailag és formailag is fegyelmezettek, karakteresek. Noha a megszólaló ebben a fejezetben csak részletekben mutatja meg magát, és gyakran nem merészkedik túl a megfigyelői pozíción, van néhány darab, amely egészen egyedi módon ás le a mélyre. Természet és ember, ember és ember érintkezései mutatkoznak központi témaként, de helyet kap az istenkeresés perlekedő, kérő motívuma is. A szövegek formája nagyrészt kötött, szonettben, jambusokban mozog. Farkas Wellmann korai szövegeiben nem mesterkélt vagy terhes ez a keret, ahogy a későbbiekben kimondásra szentelt témáinak is különösen jót tesz a feszes játék. A Madame Bovary hangján írt levélváltás, az Ezért fordulok önhöz és a költőtársa domináns szerenádjára írt Válasz Donkihótnak című versek szintén a könnyed, de komolyan vett játékról árulkodnak. Egyik sem fél felrúgni hagyományos női szerepek, hanghordozások mintáit. Friss, kellően fanyar és ugyanakkor elegánsan pimasz ez az első fejezet.
Most ő csak ő, a vers csak vers – s a távlat: / véglegesebben nincs itt, mint ki elment (25.). A második fejezet bátrabban közelít rétegekhez, természet és lélek dolgaihoz, de a nagyobb merítés enged némi kiejthetnivalót is a rostából. A párbeszédet épp azzal kezdeményezi, hogy elhatárolja magát az előző fejezet megszólalójától, a mélyebb látás érdekében az ismét útra kelés bizonytalanságát választja. Bár érzelemvilágában jóval visszafogottabb az előző fejezethez képest, nem adja föl a töménységre, a sűrítésre tett kísérletét sem. Hogy mely darabok nem képesek kilépni a panaszversek keretéből, azt az olvasóra bízom. A kezdeti hang továbbírása, szókincsünk klasszikus formai keretben történő, de újító virágzása azért maradandóvá teszik a fejezetet.
A Parancsolatok kötet felkérésre született 2018-ban, a darabokat az Evilági együttes zenésítette meg, és egész egységben került bele a mostani válogatásba. Hagyományos protestáns tízparancsolat-felosztás mentén próbál asszociációkat társítani valamennyi vers az Istennel való kapcsolat határaihoz. Nem moralizál erőltetetten, visszafogott, tartózkodó, de egyenes versekkel találkozunk, melyek megidézik a tízparancsolat alapvető hangfelütéseit. Vallomásos versek ezek, de nem túlértelmezőek. Az isteni megértés kettős vállalkozás, a szerző felerősíti megszólító és megszólított viszonyát. A megnevezhetetlen hang nem távolról oktat, hanem közel akar lépni, bele az élet sűrűjébe, megmutatni a valódi közelséget, ami folytonosság és jelenlét tüze. Az olykori hétköznapiság pedig mindinkább közel hozza a verseket. Az ember itt úgy egyedi, hogy Istenben van, állandó alperesként vált lakást nála, ugyanakkor magányában keresésre kárhoztatott, s csak önmagát találhatja meg újra és újra. A teremtményi esendőséggel szolidáris a teremtő, de felelősséget és egyenességet megszólítottjától vár egyedül: szűkmarkún s habozva mérd a lelkedet: // elcsábítja ezernyi ócska holmi, / és ízekre szednek. Én felmentelek: / nem a te dolgod mindezt megtorolni.
Úgy tetszik, a Magaddá rendeződni folytonosságában összpontosul a három előző fejezet anyaga. Egy végeláthatatlan illesztési gesztusként mutatkozik az élet, tele kíméletlen kérdésekkel: Mit csináltál, miközben mások éltek? (66.) Bár hajlandó párbeszédbe lépni az előző fejezetekkel, finom jelzésekben tetten érjük a költői irányváltást és valamilyen újonnani pályaszakasz kezdetét. A történelmi és irodalmi horizonton is igyekszik helyezkedni a beszélő, saját versvilágokat teremt többek között Villon, Shakespeare, Dante, Tamási és Dávid Ferenc megidézésével, vagy épp a rendszerváltás emléktöredékeivel. Népdalszerű kísérleteket, szapphói strófákat, a már ismerős szonettet és szabadverset, is olvashatunk ebben a fejezetben, s bár néhol úgy tűnhet, hogy egyes darabok megmaradnak az egyszerű gondolatvezetésnél, egy-egy félmondat vagy szókapcsolat vissza tudja rántani az egész verset az élet megválaszolandó kérdéseinek sorába. Hogyan jutunk vissza magunkhoz? Ha az olvasó nem ismeri az eredeti kötetek szervezőelvét, talán ebben a fejezetben kerül a legnagyobb bajba, hiszen a kötet végére kissé zavarossá válik az ütemes paradigmaváltás, témák sorjázása, és az ív is. A ciklus záróversében azonban nem csupán a kimondás, hanem a megértés felelősségét is egy majdani ők-nek ítéli a vers beszélője: melyik válasz a kérdést rejtő, / hogy elkezdődött-e már a lejtő? / Megmászni: ott a penge éle. / Majd ők megmondják: túlél-e, él-e. (101.)
Farkas Wellmann Éva: Ide siettél hát. Válogatott versek. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2025.
