.svg)
Mégiscsak jobb, amíg
megmondják neked,hogy hogy kellene, Emese. Mert amikor már te tudod, hogy kell, akkor bizony el van telve az idő. Addig akarod jól csinálni, hogy egyszer csak azt veszed észre, hogy jól csinálod. De legalábbis nem mondja neked senki, hogy rosszul, sőt, tőled várják, hogy hogy van a jól. Bár lehet, hogy inkább csak azt hiszed, hogy várják. Na, amikor úgy is tűnik, hogy várják, Emese, akkor már nézheted meg magad. De jobb, ha nem, mert az, akit a tükörben fogsz látni, mintha nem is te lennél.
Ha már évek óta nemrontottál úgy istenigazából egy ebédet, nem égett oda, nem lett túl édes vagytúl sós semmi, vagy ha az lett, helyre tudtad hozni, rossz hírem van:
elég rég kezdted.
Amikor már recept nélkül csinálod a bejglit, amit egyébként csak évente egyszer szoktál, hát mit mondjak? Nem biztatlak semmi jóval. Ha úgy gondolsz a lekvárfőzésre, Emese, mint mellékes tevékenységre holnap a sok egyéb mellett, hát na. Az van…ami van. Amikor már tudod, hogy a dévérkeszeget aprólékosan be kell irdalni, és nagyon ropogósra sütni, hát akkor már nem úgy élsz, ahogy előtte. Igaz, amikor felismered a dévérkeszeget, már akkor se. Nem azt mondom, hogy rosszabbul, dehogy. Csak más, ahogy akkor élsz, amikor már tudod, hogy milyen a dévérkeszeg.
Mennyit idegeskedsz, hogy mindenki más mennyire tudja, hogy te. Hogy neked hogy kellene, hogy lenne jobb. De később aztán azért kell idegeskedjél, hogy mások nem tudják. Látod, hogy mennyivel egyszerűbb úgy, ahogy te tudod, s csodálkozol, hogy mások csak tapogatóznak a vaksötétben. Hogy próbálgatják, s így se megy, úgy se megy. Pedig milyen könnyű lenne úgy, ahogy te, ahogy mindenki, ahogy tudvalevő…na, mindegy.
Emese, drága,amikor már tudod, hogy ki hol kell üljön a ravatalozóban egy temetésen, hát az biza elég baj. Bemész, és egy pillantásra megállapítod, hogy bentről kifele,elölről hátrafele milyen fokú hozzátartozók azok, akik ott ülnek, ismeretlenül is. Rutinosan leteszed a virágot a megfelelő helyre, s tudod, kinek mit kell mondani.
Na, akkor már eléggé fel vagy nőve.
S akkor is, amikor elmész egy esküvőre, s úgy tűnik, hogy nem olyan a zene, amilyen kellene legyen, valahogy nem következnek azok a számok, amik szoktak. Vagy elmész egy ballagásra, s nézed, hogy sokan nem úgy vannak felöltözve, ahogy erre a ballagásra fel kellene öltözni. Ott vannak sokan azokban a kivágott, vékony, rövid ruhákban, szvetter nélkül, tízcentis sarkú körömcipőben egyensúlyozva, miközben tudvalevő, hogy mennyit kell állni, és eléggé hűvös az idő. Amikor már nem kell előre gondolkodjál, Emese, hogy mit veszel fel egy eseményre, mert azt mondod, úgyis kerül valami, és amikor ott vagy, áldod magad, hogy pont azokban a praktikus ruhákban jöttél, amikben, hát akkor sajnos kezdhetsz el gyanakodni.
Vagy amikor már tudod, hogy melyik munkafázis után pontosan melyik munkafázis kell közvetkezzék, hogy hatékonyan lehessen egyszerre többféle házimunkát elvégezni meghatározott idő alatt,
és utána ezért még csak meg sem dicsér senki.
Te elmondod ugyan, hogy amíg várakoztál a hajfestékkel a fejeden, kitakarítottad a fürdőt, vagy hogy lehúztad, kimostad, megszárítottad és visszahúztad az ágyneműt egyetlen délelőtt, és közben be is vásároltál, vagy hogy függönyvasalás közben főzni is sikerült, de nem észleled a különösebb hatást, a végtelen csodálkozást, a mérhetetlen elhűlést ezen. Annyira nem, hogy aztán elkezded természetesnek érezni ezt az egyáltalán nem kicsi megvalósítást. Amikor már természetesnek érzed, és furcsállod, hogy van, aki ezt nem tudja utánad csinálni, feltétlenül gyanakodjál, Emese.
Az se nagyon jó,amikor már teljesen világosan látod, hogy a szomszéd szülőknek mit kellene tenni a gyerekekkel. Amikor úgy tűnik, hogy azért ezt így mégsem lehet, ahogy ezek a gyerekek. Akik jobban ordítoznak, követelnek, rohangásznak mint a korábbi gyerekek. És persze nem köszönnek, vérlázító. Hidd el, Emese, addig jó, amíg fel se tűnik, hogy kinek a gyereke köszön és kié nem. Amikor már úgy tűnik, a te gyermeked sose tett olyant, amit ezek a gyerekek…ott lehet, hogy fel vagy nőve rendesen.
Amikor már nyilvánvaló,
hogy kell jól becsukni, kinyitni, felvágni, becsavarni, megkötni, odatenni, elvenni, beletenni, kihagyni azt, amit. Amikor már tudod, mennyiből lesz annyi. Amikor már tudod, hogy milyen a jó étel, és csak az a jó. Akkor meg pláné, amikor már tudod, hogy milyen élet a jó. És azt, hogy ki hova kell üljön, ki hova kell álljon benne. Ki mit kell mondjon, és ki miről kell hallgasson benne. Ki mikor kell beszéljen, és mikor kell csendben legyen benne. Hogy mit kell eltűrni, és mit kell elkerülni benne. Hogy mi mihez vezet benne.
Na, amikor már ott vagy a nagy tudással, mind nézhetsz szét, Emese.
Most nem azt mondom, hogy tűrjed el, hogy mindegyre megmondják neked, hogy mit kellene másképp, Emese. Nem azt mondom, hogy örülj neki, vagy valami. Csak mégiscsak jobb addig, amíg megmondják, mint amikor már nem.
