.svg)
Szépen gyarapszik Wirth Imre életműve, ami egyáltalán nem egy szokványos életpályát takar. A korai indulást egy huszonnégy évig tartó elhallgatás követte, majd sorjázni kezdtek a művek, több műfajban is, hiszen több verseskötet, egy prózakötet és egy Takács Zsuzsával készített beszélgetéskönyv is megjelent az utóbbi néhány évben Wirth Imre neve alatt. Ezt a berobbanó, kései termékenységet nem lehet nem észrevenni, akár alkotáslélektani szempontból is érdekes lehet. Másrészt, hiába a többműfajúság, a korai prózai indulás, Wirth Imre vérbeli költő. Ki lehet ezt mondani. Lírikus, elégikus kiszerelésben – így régimódian, minden maradiság nélkül. Hiszen Wirth Imre, amellett, hogy tudja, mi egy metafora, a modern költészet eszközkészletét is magas fokon használja: a sűrítést, a kihagyást, a soráthajlást, tudja, miből állnak össze a merész költői képek, hol van a helye a költői túlzásnak. Általában rövidre fogott versei megannyi irodalmi etűd, amelyek, hasonlóan a zenei művekhez, egyszerre tesznek tanúbizonyságot a líratechnikai eszközök magas szintű tudatos használatáról, és, főleg merészségük révén, újfajta érzékenységek, gondolatiságok átadását is lehetővé teszik. Néhol talán túl sok, amit belezsúfol Wirth Imre egy-egy körömversébe, hiszen a halmozás, az érzelmi túltelítettség néha eltakarják a lírai logikát. Azt hiszem, ez olvasói érzékenység kérdése is. De a nagy gondolati, képi távolságok felszabadítóan is tudnak hatni, hiszen köteteinek mindegyik versében a mélyen átélt és kifejezett világ komplexitása tükröződik vissza, magának az emberi létezésnek a drámája.
Az új verseskötet ugyanezt a lírai beállítódást viszi tovább, ezúttal újszerű keretek közé helyezve. Akár konceptkötetként is tekinthetünk rá, amit maga a kötetcím is anticipál. A Falkland cím ugyanis különös viszonyban van a kötet verseivel, a könyv metaforikus hálójának az egyik legfontosabb csomópontját képezi meg. Erről a hálóról még lesz szó, hisz ez adja meg a kötet értelmezhetőségének a lehetőségét, most azonban még maradnék a címnél, ami legtöbbünkben valószínűleg a falklandi háborút idézi meg, különösen pedig Falkland brit bombázását. Sajátos helyzet, egy apró szigetcsoport neve, ami a kollektív emlékezetben a háború képzetét idézi meg újra és újra. Megnyugtatom az olvasót, ennyi elég is a kötet olvasásához, nem kell mélyebben ismernünk a falklandi háború történetét ahhoz, hogy befogadjuk a kötet verseit. Valószínűleg a költő is ezt ismerte fel, amikor szövegeiben megpróbálta metaforává lényegíteni a helynevet. Mert ez a költői feladat, kimozdítani, átemelni a bevált jelentéseket, hogy valami több és egészen más metaforájaként szerepelhessenek. Úgy gondolom, kell ez a felismerés, hogy beléphessünk a kötet világába, amiben ezeknek a kimozdításoknak, átemeléseknek, átírásoknak, végső soron metaforizációknak a láncolatait követhetjük végig. Ha pedig Falkland egy toposz, minek is lesz a metaforája? – a kötet horizontjában ez lesz a vezérlő kérdésünk. A válaszhoz a kötet többi csomópontját is figyelembe kell vennünk.
A verseken kívül létezik még egy eligazító nyom a kötetben. Ez a borítón szereplő festmény, amely Szűcs Attila festőművész munkája. Ha elvesznénk a kötet anyagában, elég visszatérnünk a festményhez, hogy biztosabb talajra akadjunk. Felkészülés a sötétségre a címe ennek a festménynek, amelyen három ember, az öltözékükből ítélve, három katona látható, amint egy kopár, villódzó síkságon állnak. Egyikük pálcával mutat a síkság mögött, előtt, fölött álló hatalmas fekete négyzetre (eldönthetetlen a térbeli elhelyezkedés), mintha annak jelentését magyarázná. Különös feszültség hatja át a festményt, amelynek értelmezése egyértelműen a kötet verseinek az értelmezési horizontja felé terel. Ha fekete négyzetről, síkidomról akarunk beszélni, a magyar kultúrában Földényi F. László munkássága nyújt leginkább fogódzót a számunkra. Maga a testet öltött baljós metafizika – így írja le Földényi a festményen látható fekete négyzetet.1 Rámutatni a sötétségre, megmagyarázni azt, egy olyan helyzetben, ahol a háború mindenek atyja és mindenek királya, ahogy Hérakleitosz ókori görög filozófus mondta – ez lehetne a verseskönyv értelmezésének egy másik nyomvonala.
Mert továbbra is ez ennek a recenziónak a feladata, felfejteni és összekapcsolni a könyv értelmezésének lehetséges irányait. Ugyanis a kötet vonatkozásában a háború értelme válik központivá. De pontosan milyen, a kötetborító festménye és a Falkland név által megidézett háborúról is beszélhetünk?
A következő értelmezési gócpontot Borges, a híres argentin író képezi. A kötetben ugyanis nemcsak versek, hanem prózai betétek is találhatók. Ezek közül a nyitószöveg idézi meg Borges alakját, elsősorban egyik novelláját, az Asztérion házát, amely egy labirintusba zárt szörnyről, Minósz bikájáról szól. Még egy lehetőség a metaforizációra. A prózai betét „Minótaurusz-szerep”-ről beszél, amely rákövült a lírai elbeszélőre. A labirintus mint emberi szituáció ugyanis Minótaurusz szemszögéből is átélhető. Minótaurusz, ez a félig emberi szörny mi magunk vagyunk, a háború pedig annak az útvesztőnek az elviselése, ami az életünk – zárhatnám rövidre a kötet csomópontjainak felfejtését.
Pedig a versekről még nem is szóltam semmit.
Azokat olvasni kell, úszhatnám meg ennyivel a feladatot. A megúszni szóban azonban benne van az úszás, elvégre a kritikus is metaforizálhat. Az úszás pedig a víz elemének megszelídítését, a közegellenállás leküzdését, esetleg uralását jelenti. Hogy ne legyen teljesen önkényes ez a metaforám, a kötet is a segítségemre siet, amely a nyitó és a záró versben is megidézi a néma óceán képzetét. Nem teszek úgy, mintha teljesen sikerült volna átszelni nekem ezt az óceánt, mintha valóban sikerült volna uralni a kötet egészét. Ahhoz túl széttartó a könyv, az említett értelmezési lehetőségeken kívül még számtalan megidéződik, néhol túlfeszítve a kötet értelmezhetőségének a kereteit. Hogy mégis megidézzek valamit ebből a gazdagságból, teszek azért néhány karcsapást. Talán abból kirajzolódhat, hogyan is íródik szét Minótaurusz háborúja a kötetben.
Különben sem csak egy megúszós kijelentés, hogy ezek a versek elsősorban az olvasás közegében tudnak leginkább létezni. Annyira finom a szövetük, annyira szerteágazó a mintázatuk, hogy leginkább egy dalhoz hasonlítanak, amit ugyebár nem értelmezni, hanem elsősorban énekelni kell. Mégis ezekből a dalokból kiválnak olyan sorok, szókapcsolatok, amelyek kérik az elidőzést, mert valami esszenciálist idéznek meg. Így válik ki a kötet három ciklusa közül az elsőből a sziget metafora. Amelyen, ha élsz, „tanulnod kell a felhőkkel a reményt” (22.). De szigetté válhat bármi, akár Budapest is, amely „a sziget irgalmát írja a falklandi, kiégett gyepre” (15.). A szigeten nem szeretik a verset, mégis „Falkland csak egy verssor” (20.). Bármi elfér ezen a szigeten, Bakony, eszkimók, Sitting Bull (23.). „A szigeten csak meghalni lehet”, ami aztán mégis felülíródik„ „hiszen Falkland végtelennek tűnik” (29.). Lehet, ezért van az, hogy csak a „vers lépcsőfokain tudunk majd eltűnni a szigetről” (24.).
És így tudunk áthaladni a kötet egészén, újabb és újabb rétegeket fejtve fel. A kötet második fele különben is kinyílik, és sokkal személyesebb vonatkozásoknak ad teret. A második és a harmadik ciklusban a költő életéből kiemelt momentumok idéződnek meg, a gyereke születése, az írás kínja, ami lehetősége is annak, hogy kiderüljön, miben hibázik az ember. Ott vannak továbbá az élő és a halott költő- és írótársakhoz írt versek, a közelség izzó sorai, amelyek felvillantanak valamit Takács Zsuzsa, Szkárosi Endre vagy Mózes Attila emberi jelentőségéből. De az egész köteten a szeretet mélységes igényének a vízjele sejlik át, ami hasonlít ahhoz, mint amikor valaki lekaparja az égről a Holdat és belehajítja a naplevesbe (45.). Vagy mire másra vonatkozhatna az esztelen remény, mint arra, hogy Ariadné nyomába eredve, a szerelem „csillogó, hóvirág meggyvirágait” követve eltévedjünk az útvesztőben, mindezt azért, hogy megváltoztathassuk a veszteségemlékekkel borított terét a képzeletnek? (53.)
Ilyen és hasonló meredek képzettársításokat is el kell viselnie annak, aki betéved Wirth Imre labirintusába. Amely legyen bármennyire szerteágazó, mégis azt az egyszerű igazságot tükrözi vissza (ezzel mintegy megsokszorozva azt), hogy az igazi háború bennünk, az életünkben zajlik. Ennek a háborúnak a csataterei a reménykedés, a sóvárgás, a szeretet, a rácsodálkozás, az elveszettség, a sejtelem, a szerelem. De azt sem szabadna elfelejteni, hogy Falkland se nem Normandia, se nem Waterloo, de még Thermopüla sem. Lehet, Falkland éppen a háború kicsúfolása. Azonban a kis jelentőségek képesek leginkább a nagy egzisztenciális tétek megjelenítésére.
Az ilyen jellegű végletek összekapcsolása a kötet egyik legnagyobb tétje.
Wirth Imre: Falkland. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2025.
Jegyzet
1 Földényi F. László: A közelítő sötétség, In. Szivárványbaleset – Kortárs szépírók találkozása Szűcs Attila képeivel (szerk. Bazsányi Sándor), Jelenkor Kiadó, 2016.
