No items found.

Pártatlan kapcsolódás

XXXIV. ÉVFOLYAM 2023. 1. (855.) SZÁM – JANUÁR 10.

Az egykori megyei tárlatok utóda a Hargitai Szalon, melyet idén tizedik alalommal szervezett meg Botár László művészeti vezetésével a Hargita Megyei Kulturális Központ. A Pártatlanul címmel meghirdetett tárlat első helyszíne a csíkszeredai Megyeháza Galéria volt, ezt követően, még idén, Kézdivásárhelyen és Gyergyóremetén is kiállítják az anyagot.

A Szalon megőrizte a megyei tárlatok seregszemlejellegét, a résztvevők tekintetében viszont megváltozott. Bár a nyitott felhívás elsősorban a megyében élő alkotókat célozza meg, az alkotások jó része máshonnan érkezett, megyén kívüli, illetve magyarországi, ausztriai, svédországi, kanadai, németországi alkotók munkái. Egy olyan baráti, ismeretségi kör rajzolódik ki a kiállítás révén, amely a különböző alkotótáborok, kiemelt módon a csíkszeredai szervezésű Free Campnek köszönhetően alakult, és a mostanihoz hasonló csoportos megmutatkozásoknak köszönhetően válik egyfajta alkotóközösséggé. A Hargitai Szalon továbbra is seregszemle, de egyre több benne az összekapcsolható elem.

Pártatlanul, hirdetik. A téma szokássá vált, de nem teherként nehezedik a kiállított munkákra, sokkal inkább kapaszkodóként, viszonyítási pontként működik, tág teret hagyva az egymástól gyakran távol eső kifejezésmódoknak. Az alkotások egyenként, külön nehezen illeszthetők ebbe a tematikába, a hívószó sokkal inkább a kiállítás egészére vonatkoztatható, a kurátori munkának a mozgásterét jelölheti, lehetőséget teremtve enne a hatalmas anyagnak az összefűzésére, behatárolva egyfajta értelmezési mezőt, a figyelem irányvonalait. Az így kijelölt keretben mozogva alakíthatjuk egyéni útvonalainkat, tehetjük személyessé és közelivé a kiállítás terében formálódó történeteket. A kapcsolódási pontok, a különböző festői, grafikai és fotós technikák, valamint a textilek sajátosságai mellett elsősorban a különböző generációk mentén válnak nyilvánvalóvá. Vannak, akik saját, jól bejáratott dolgaikat művelik, visszatérő alkotói a Szalonnak. Erős hangok, ismerős beszédmódok rendeződnek sajátos egyensúlyba. A gesztus képeit, az ösztönöknek szabad utat engedő, vibráló, tomboló színtörténéseket, a rapszodikus, a figurativitástól gyakran elrugaszkodó vonalvezetéseket a lágyabb, higgadtabb beszédmódok ellensúlyozzák, illetve azok a végtelenbe futó, gyakran homogén felületek, melyek nyugvópontokként működnek a kiállítás pulzáló terében. Vannak, akik először szerepelnek a Szalonban, és akiknek jelenléte üdítően hat ebben a környezetben, ahogy a cianotípiák, a különböző digitális megoldások is. A közös pontok, kapcsolódások keresése természetes késztetés egy ilyen szerteágazó anyag esetében. A technikák és az egymással összecsengő beszédmódok mellett egy másik, nagyobb léptékű történet is kirajzolódik minden alkalommal, egy olyan történet, mely a változó időben nyeri el hangsúlyait, teszi érzékelhetővé a saját belső összefüggéseiből kirajzolódó folytonosságot, egy keskeny, de meghatározó, fontos szeletét a helyi művészet alakulásának.

Változó népszerűsége ellenére a Hargitai Szalon egy jól intézményesült forma, mely viszonylag biztos lehetőséget teremt a be- és megmutatkozásra, visszatérő módon.


X. Hargitai Szalon. Csíkszereda, Megyeháza Galéria, 2022. szeptember 8. – 2022. október 5.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb