Újra legyőzzük az apolitizmust

(Levél a szerkesztőségnek)

‍

Útmutató kezdő és haladó költőkádereknek az igazi, hasznos és minden tekintetben erkölcsös vers megírása végett, tőlem, Lajostól

‍

Miközben korunk, sőt korszakunk megannyi aktuális, égető problémát vet föl – amelyek megoldását hiába várnók a kapitalista mételytől megrészegült és egyben rohadék politikusainktól, kiket rabul ejtett a tőke, valamint a világot a háttérből uraló neoliberalista, kopasz nyakú, karvalykezű sas –, én, Lajos, büszke neomarxista, valamint a világ megjobbításának nemes célja végett létrejött John Lenin Egylet elnöke, nemkülönben egyetlen tagja, szomorúan tapasztalom, hogy a gyakorló költőkáderek manapság nem fordítanak kellő figyelmet a dolgozó nép problémáira, nemkülönben egyéb tetemes és aktuális gondokra sem, mint például, hogy miért nem jár az a busz, amivel én faluról bejönnék. Irodalmunkban tapasztalható nevezett hiányosságok tényálladékát fontolóra véve, hasznos útmutatásaimat alább összefoglalván arra kérem a szerkesztőséget, tegyék közzé irodalmi lapjukban, hogy a jó szóra fogékony költőkáderek láthassák, miként kellene nekifogniuk ama igazi, hasznos és minden tekintetben erkölcsös vers megírásához, amelyet különben mindannyian írandók volnának, és amelyet a maga idejében, a megfelelő politikai és társadalmi fordulatok kieszközölése után számon is kérünk majd rajtuk.

Mert mi is egy vers?

Sok tévelygő erre a pofonegyszerű kérdésre kapásból sok téves, pofonegyszerű választ adna, mint például: a vers pusztán esztétikai célzatú gondolatsor, kétes Musák sugalmazványa, öncélú művészkedés, vagyis afféle pur la’ pur indíttatású kotyvaléka a szavak jelképesen gasztronómikus főzetének. Tévedés! A vers könyörtelen célja nem más, mint kiragadni az olvasót a kapitalista bódulatból, és világosan ráébresztenie, hogy amiben él, abban többé nem élhet. Az igazi vers így nem hiú pávatoll, amely jólesően csiklandozza olvasóját, sokkal inkább ököl, mely móresre és egyéb hasznos dolgokra tanít.

Fentiekből jól látható tehát, hogy az úgynevezett apolitikus vers immár nem járható út a korszak ideges társadalmi rezdüléseit finom idegszálaival feltérképező, valóban elhivatott költőkáderek számára, csak afféle verspótlék, az igazi munka elkerülése végett kieszelt egérút, amely minden körülmények között elítélendő, és amelyet a maga idejében el is fogunk ítélni az úgynevezett szerzőjével együtt. Célunk tehát az igazi, politikus vers újbóli divatba hozatala, amely – mint minden egyéb – egyetlen célt szolgál: az új ember, a szocialista eszménykép létrehozatalát, aki az általunk számára elképzelt új, szocialista világban jó lesz és engedelmes és boldog, ha beledöglik is.

Első lépésben mit is tegyen a költő?

Első lépésben meressze a szemeit, és azokon keresztül vegye észre a valóságot! Először azt a valóságot, ami van – és ami szörnyű! –, majd pedig azt, ami lehetne, és amelyet minden szocialista érzelmű ember, egyelőre legalábbis gondolatban, építeni köteles, azok is, akik szívből teszik, és azok is, akikre majd rákényszerítjük.

Itt vannak például korunk nagytőkései, ezek a nemzetközi kulákok, mint például a Kaufland! Műanyag zöldségeket zabál a nép a kapitalista árleszállítások bűvöletében, miközben falvaink értékes termőtalaja roskadozik a belé nem fektetett munka aranyának terhétől? Meddig tűrhetjük ezt még?! Verseinkben – ezt így többes számban mondhatom, hisz magam is költő volnék –, verseinkben e nagytőkés kizsákmányolásra kell leginkább és elsősorban felhívnunk félrevezetett népünk féltő figyelmét, miként azt a Bezárt már a Kaufland című szocialista versem kezdősoraiban magam is megtettem, a következőképpen:

Bezárt már a Kaufland, nem kell az a népnek,

hisz kimegy a földre, s friss lapikat tépked.

Ha már ekképpen a probléma lényegére ráirányítottuk a nyájas Olvasó figyelmét, és rögvest meg is mutattuk neki a problémából a kivezető utat, még korántsem petyhüdhetünk. Meg kell erősítenünk benne az éledező szocialista elszánást, hogy abból aztán szavak és ábrándok helyett acélos tettek sarjadjanak. Méltó példaképeinktől, szovjet elődeinktől pedig jól tudjuk, hogy a nép szocialista elszántságát mi sem erősíti jobban, mint a félelem. A vers folytatásában tehát ijesszünk is rá rögvest a gyanútlan olvasóra, mégpedig ekképpen:

De mi lesz akkor, elvtárs, ha elfogyott a lapi?!

A gyereknek, a népnek kell a mindennapi!

E ponton az olvasó pillanatnyi rettegését kiaknázva, mi sem egyszerűbb, mint feltárni előtte a reményt és egyben a helyes életvitel egyetlen igazi lehetőségét. A népnek ugyanis, miután a nemzetközi kulákok rabigáját magáról lerázta, vissza kell térnie az egyszerű, paraszti élethez, újra elsajátítva a földművelés ősi tudományát, valamint a micsurinista kertgazdálkodás alapjait. A vers tehát így folytatódjék:

Rohan legény, leány, kapát ragad, ásót,

nem várják a csodát, sem Óz, a nagy varázslót!

Nekifognak, igen, közösen és nagyon,

így a sok munkának nagy hozama vagyon.

Szép, illő és minden tekintetben erkölcsös költeményünk zárlatában immár csak az általunk elképzelt és sitty-sutty fel is épített szép, szocialista világ dicséretét kell magasztos formába öntenünk, mely a fényes jövőképet Lenin elvtárs ragyogó arcához hasonlatos napkorongként helyezi elébünk. Külön figyeljünk oda arra, hogy a zárlatban a nép egyszerű fia, a kulákokat legyőző elvtárs is megkapja méltó jutalmát:

Süt a nap a mezőn, pendül sarló, kasza,

most mondja meg, elvtárs, lehet még panasza?

A munkát a mezőn ha elvégeztük, Népem,

megyünk szórakozni, kulturáltan, szépen.

Marxista népklub a városban van nem egy,

és már jár a busz is, mivel Lajos elvtárs bemegy.

Fentiekben tehát saját példámon keresztül röviden fölvázoltam, miként kellene hozzáfogni ama nagy munkához, ami még javában előttünk áll. Szomorúan tapasztalom azonban, hogy kortárs verseink zöme nem ezen íratlan (illetőleg immár általam leírott) szabályzatnak megfelelően keletkezik. Ez nem jó, elvtársak! – mondaná ama egyenlők legegyenlőbbike, ama elvtársak legelvtársabbika, ha élne, és tudna magyarul, biztos így mondaná, miközben népek nehéz sorsa nyomná a drága vállait. Gondoljunk hát rá, a nagy vezetőre – akinek ugyanúgy L betűvel kezdődik a neve, mint nekem –, engedjük, hogy szelíden megmarkolja pennánkat, és vezesse azt, hiszen az igazi vers is propaganda, és csakis attól lesz jó, hogy mi írjuk.

‍