Versek

(Forgószínpad?)

Ilyenkor csak lefele nőnek a fűszálak. Elágazik a homály.

Alagutak. Vérerek. Csobog a hosszú folyosó.

Kanyarok, villanások. Hol dereng még láthatár?

Föllélegzik a talaj. Páracsend. Moccan a gyökér.

Tovább, tovább. Visz a láb. Merre süllyedtek a távlatok?

A hegyek völgyekké lettek. Merre téved a tekintet?

Színek szakadnak, hasadnak. Szivárvány-híd romja.

Fölvánszorogna a tekintet a legmagasabb pontra.

Becsomagolt távol. Dülöngél az idő fölötted.

Becsapódnak az ajtók. Lépcsőforduló.

Valaki erre járt. Nyomok szétfolynak, érintések kövülnek.

Kifordulnak a falak. Ferdén állnak a képek.

Merre nézel? Könnyedén hajítod a távlatokat.

Forgószínpad? Csak saját tengelyed közül forogsz.

És mégis mozog az alapzat. Éled a hang.

Kapcsold le az időt. Beszüremlik a fény.

Csöpög a csend. Elállt a tárgyak körforgása.

Karcolások, hegek. Tapogatsz belső falaidon.

Lüktet a mész. Minden élő, magában vacogó.

Feketeruhások vermeket, sáncokat ásnak.

Már megérkeztél. Lenne még tovább

valaki másnak…

*

(Léptek, lélegeztek)

Falak. Ledőlnek a pillanatok. A lap szélét egér rágja.

Morzsák hullnak a csillagos égből. Nem tudom,

merre nézzek. Szúrnak a fények hosszú lándzsái.

Törékeny pirkadat. Homályba öltözik a távol.

Közeledik és távolodik a határ. Gondolat-kupolák.

Dallam-szilánkok. Repedezett föld, töredezett évszak.

Kúszik a fény a romok alatt. Léptek, lélegzetek, holt lelkek.

Dőlnek a kerítések. Vagyok, vagy már nem én vagyok.

Csalánlevelek bújnak elő a sziklatömb alól.

Lendül az ötlet. Koccanások, karcolások. Koppan az idő,

elhallgat. Az égtájak elmozdulnak. Sarkcsillag hűlt helye.

Visszanézne az eltávozó. Békabőr-királyfi. Serken a szó.

Vízcseppek csüngnek. Baglyok ülnek. Rád alkonyodik az ég.

Csalnak a képek. Émelyítő mámorba ringatnak.

Tükörszilánkok őrzik volt arcainkat. Vár a jövendő.

Tudja mi a tapintat…

‍