Zaj, üresség, újrakezdés

Amikor egy művészeti kiállítás címe egy billentyűkombináció, talán először visszahőkölünk, de mindenképp meglepődünk. Ctrl+Alt+Del? Egyfajta „vészhelyzeti” vagy rendszerkezelő parancs, amely segít a rendszer működésének helyreállításában vagy az aktuális állapot kezelésében, lehetővé teszi az újrakezdést. De miért? Mert vannak időszakok, amikor alkotói közegek nem finomhangolást, hanem teljes újraindítást követelnek. Ezzel a címmel nyílt meg tehát a III. Erdélyi Kortárs Képzőművészeti Seregszemle Sepsiszentgyörgyön, melynek keretein belül a friss kezdet gesztusa természetesen nem pusztán formai kérdés, hanem szemléleti állásfoglalás: a korábbi megoldások, beidegződések és biztonságos rutinok tudatos felszámolására irányul annak érdekében, hogy valódi megújulás történhessen.

Számos alkotó munkáit követhetjük végig a kiállítás két szintjén, s ugyan tematikailag és technikailag is nagy változatosságot tapasztalhatunk, mégiscsak érzünk közös rezdüléseket bennük. Mind a három-, mind a kétdimenziós alkotások a fizikai és szellemi mélység keresését, a művészet értelmét, az időben levést, a régi-új egymást kiegészítő ellentétpárját, az ember és természet kapcsolatát veszik górcső alá. Olyan kérdéseket vetnek fel, hogy miként válik az anyag gondolattá, a struktúra tapasztalattá.

Tamás Atilla Párhuzamos világai, mint Berze Imre Szimpatikus szerkezetei vagy Horváth Levente Csűr legyezője a forma világán túl annak jelentésteremtő erejét, az egymás mellett létező valóságok rétegzettségét vizsgálják. A hagyományos, régi világból merítenek ihletet, de teljesen új, absztrakt vagy majdnem absztrakt formában tárják elénk. Akárcsak Dan Vezentan fémből „szőtt” kosara (Wea­ving Basket) s a hozzá társuló rövidfilm, melyek talán az egyre művibbé váló társadalom különös hagyományőrző törekvéseire világítanak rá. A hagyományosnak tűnő, de mégis attól eltérő kosarat viselő művész a filmben napjaink megszokott világán masíroz végig, zsúfolt piacoktól kezdve a víztározók ürességéig, de nem olvadhat bele a környezetébe, hiszen a kosárra akasztott kolompok folyton jelzik lépteit. A zajkeltés, hang és mozgás összjátékának művészetbe való beemelése megjelenik Ștefan Radu Crețu két alkotásában, a Selfish Mermaid és Black Seahorse című installációkban is, amelyek a nézők mozgását érzékelve „kelnek életre”, de ezáltal meg is ijeszthetik az óvatlan nézőt, hiszen fémes mozdulataik erős hangokkal társulnak. Egyszerre idézik a tengeri élővilág organikusságát és az ipari formák ridegségét. Az önmagukba visszaforduló, farkukba harapó alakzatok az örök körforgás, ugyanakkor a bezártság és frusztráció érzetét is keltik.

Különös iróniával reflektál az alkotói lét helyzetére Orbán Előd Bored Muse című márványszobra. A mű életszerű pontossággal mintáz egy buborékos csomagolópapírba csavart mellszobrot, amely nem klasszikus talapzaton, hanem egy egyszerű dobozon áll. A nemes anyag és a csomagolóanyag közti feszültség első pillantásra is zavarba ejtő, a márvány időtlensége és a csomagolás ideiglenessége találkozik benne. A mű mintha azt kérdezné, vajon a kortárs művészet múzsája ma még leleplezésre vár, vagy épp ellenkezőleg, védelemre szorul? A „becsomagolt” ihlet a halogatás, a bizonytalanság, netán az alkotói kiüresedés metaforájaként is értelmezhető?

A festmények és rajzok szintén erőteljes gondolati teret nyitottak. Miholcsa Dávid Lehel Űr 5 című, fotorealisztikus igényű szénrajza egy összecsavart kötéltekercset ábrázol, ám a precízen kidolgozott, spirálisan rendeződő forma egyszerre idéz fel egy szemet – a figyelem, a megfigyelés, az önreflexió jelképét – és egy fekete lyukat, amely magába szippantja a fényt és az anyagot. Ez a kettősség az érzékelés és az eltűnés paradoxonát hordozza, azt hangsúlyozva, hogy amit nézünk, az visszanéz ránk, amit meg akarunk ragadni, az elnyel bennünket. Az „űr” itt nem pusztán kozmikus tér, hanem belső hiány, koncentrált sűrűség, amely egyszerre fenyegető és vonzó. Miklós Hajnal festményei ezzel szemben erőteljes, vibráló színekkel teremtenek intenzív vizuális élményt. A ragyogó színek azonban nem fedik el teljesen a háttérben meghúzódó fehérséget, az üresség tágasságát. Sőt, éppen a színek ereje emeli ki a hiányt, a kompozíciók nagy részét áthatja a nyers, érintetlen felület, mintha sosem akarna teljesen bezárulni.

A kiállításon jelen voltak Szász-Bányász Anna Már a jövő sem a régi fotósorozatának darabjai is, amely a háziállatvilágot egy szokatlan, már-már intim perspektívából mutatja meg – abból a nézőpontból, amelyhez a hétköznapokban ritkán férünk hozzá. Ezek a munkák nem idealizált, antropomorfizált képet kínálnak, hanem az állatok testi közelségét, anyagszerűségét, olykor nyers jelenlétét hangsúlyozzák. A cím ironikus állítása itt különös jelentéssel telítődik, mintha arra figyelmeztetne, hogy a megszokott viszonyaink is átalakulóban vannak. A ritkán látott perspektíva arra késztet, hogy kilépjünk saját nézőpontunkból, és egy másik létező pozíciójából szemléljük a világot.

A kiállításon még számos alkotó vett részt műveivel, amely a seregszemlét valódi közösségi eseménnyé emelte. A bemutatott válogatás csupán részleteiben érzékeltetheti azt a tágabb alkotói közösséget, amelyben a kortárs erdélyi képzőművészet sokfélesége és vitalitása egyaránt megmutatkozott.

‍

Ctrl+Alt+Del. EMŰK, Sepsiszentgyörgy. Kurátorok: Madaras Péter és Hosszú Zoltán szobrászművészek. Koordinátor: Sipos Gaudi Tünde grafikusművész. Megnyitó: 2025. december 12.

‍