akváriumunk sápadt falai közé visszakúsznak a régi dallamok
A fordult farkasnak már nincs reménye: körötte is megfordult a világ, esélye sincs, hogy régi önmagát felhozza most a teliholdas fénybe,
Libasorban a méretek, Aki hápogni mer, azt fejbe rúgjuk, Aki nagyobb a másiknál, azt is.
Ó, ahol annyian összegyűltünk, ó, az a szakrális piros láda, az egykori Filológiába’;
Egész nap ott ül Anna, nem az én Annám persze, hanem a másik Anna a betonmellvéden a kocsma előtt,
Öregszel? Ne haragudj, de valamit nem jól csinálsz. Azaz nem csinálsz te semmit! Csak éled az életedet, jó, de hát az is milyen élet?
A kiállítás már ebben a formában is bizonyítja azt a magától értetődő hipotézist, hogy az iskolák felelőssége megkérdőjelezhetetlen egy település kulturális életének alakításában
Szeptemberben a Helikon kiemelt szerzője Mátyus Melinda író, református lelkész. Nem véglegesen című novellájának részletét Román Eszter olvassa fel.
Az este több szempontból is leszámolt az ingben és zakóban, kihúzott háttal merengő költőkről kialakult sztereotípiákkal – mind a szövegek, mind a látvány szintjén.
Kocsiba ültek, és elhagyták a várost, hogy magukban éljenek, távol a rossz nyelvektől, messze a világ zajától, a vadregényes Szászfenesen.
tánccipőben gyertek, lakkozott orrát csodálják az odesszai nagyságák, a mamám barátnői, édes púderpiros pofik, úgy ültetnek az ölükbe, mint bontatlan import lisztet
.svg)
