itt tudják, merre hány betű, / mi mulandó, mi örök életű / a halódó halomban
Isten a parton mossa a / Bibliát, áztatja hosszan
Jőni fog egy tavaszon az új Gyermek, / nyüsztölve, rúgva, öklelve és makogva.
Egy éve levelet kaptam. Igazi levelet. Igazi, élő postás hozta.
olyan elveszett ez az egész / de valahogy máig álló
(Visszasóvárogjuk a lázat.)
…És örülni, hogy Erdélyben van még Helikon is. Lenni még egy kicsit!
"Múlok. Telek. De gimbelem és gombolom"
Öregszel? Ne haragudj, de valamit nem jól csinálsz. Azaz nem csinálsz te semmit! Csak éled az életedet, jó, de hát az is milyen élet?
A kiállítás már ebben a formában is bizonyítja azt a magától értetődő hipotézist, hogy az iskolák felelőssége megkérdőjelezhetetlen egy település kulturális életének alakításában
Szeptemberben a Helikon kiemelt szerzője Mátyus Melinda író, református lelkész. Nem véglegesen című novellájának részletét Román Eszter olvassa fel.
Az este több szempontból is leszámolt az ingben és zakóban, kihúzott háttal merengő költőkről kialakult sztereotípiákkal – mind a szövegek, mind a látvány szintjén.
Kocsiba ültek, és elhagyták a várost, hogy magukban éljenek, távol a rossz nyelvektől, messze a világ zajától, a vadregényes Szászfenesen.
tánccipőben gyertek, lakkozott orrát csodálják az odesszai nagyságák, a mamám barátnői, édes púderpiros pofik, úgy ültetnek az ölükbe, mint bontatlan import lisztet
.svg)
