Horváth Csaba

interjú
interjú
kizárólag online

„Mindenhol felfedezhető egy kis kapu, ahol meg lehet pihenni” – Interjú Borbé Levente könyvtárossal, biblioterapeutával

Nyolc évig voltam tanár, és – bár szeretem a diákokat – az a kötött és elavult tanítási módszer nekem nem felelt meg, valami mást akartam.

„Megértem a kisebbségi sérelmeket” – Interjú Hadas Miklós szociológussal, egyetemi oktatóval

Máig megvan bennem a késztetés, hogy szembeforduljak vele, ugyanakkor többnyire ezt is úgy teszem, hogy az ő fogalmait használom.

fülszöveg
fülszöveg
kizárólag online

Könyv a kolozsvári kórház történetéről

A Karolina kórház „múltja Kolozsvár történetének egy teljes századát fogja át, mégis keveset írtak róla”

„Miért ne lenne Kossuth ma aktuális?” – Interjú Pajkossy Gábor történésszel, nyugalmazott egyetemi oktatóval

Nem, egyáltalán nem gondolom, hogy fehér holló lennék a szakmámban azzal, hogy a magyar újkor kutatójaként átrándultam a jelenkorba.

„Nincsenek céljaim, munkám, feladatom van” – Interjú Szigethy Gábor irodalom- és színháztörténésszel

Nincsenek céljaim, munkám, feladatom van: mindig keresek és mindig találok magamnak tennivalót.

Könyv a hangzó matematika kolozsvári oktatásának első fél évszázadáról

A kincses város helytörténetének egyik mellőzött szeletét ismerteti dr. Sófalvi Emese könyve, mely az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatában jelent meg 2020-ban.

Eszmék és történések között – Interjú Fehér Andrea történésszel, egyetemi adjunktussal

Néha elveszettnek érzem magam, mivel nagyon felgyorsult a világ. Ma már mindenhez hozzáférünk, s ezért egyfajta harácsolási lázban égünk.

Újragondolni Széchenyit – Interjú Velkey Ferenc történésszel, egyetemi oktatóval

Úgy gondolom, hogy a Széchenyi-központú kutatási pálya nagy lehetőség és nagy csapda is egyben.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb