Diákvallatás 1838 januárjában Kolozsvárt

Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem, amikor 1581-ben egyetemet alapított Kolozsvárt, az alapítólevélben a tudós címek adományozása mellett azt is megengedte, hogy – nyugati egyetemek példájára – itt is mentesüljön az egyetemi közösség a világi igazságszolgáltatás hatálya alól. A diákok, szolgák, tanárok jogi ügyeit először az intézeten belül vizsgálták ki és büntették, csak nagyon súlyos esetek kerültek a városi tanács elé. A tanintézet működése a reformációt követően hosszasan szünetelt, majd a 18. század végén újra beindult, s eleinte mint egyetem, utóbb mint Királyi Akadémia Líceum működött. Ennek keretében Mária Terézia 250 évvel ezelőtt, 1775-ben egy orvos-sebészi fakultást létesített. Az eddig csak céhes keretek közt képzett sebészmestereknek itt tudományos képzést biztosítottak és országosan elismert diplomát adtak.

Az 1830-as években a sebészképzés már három tanévre terjedt, s a Líceum keretében a bölcsészeti és a jogtudományi karral együtt képviselte a „felsőoktatást”. A tanári kar együttesen alkotta a szenátust, élén a tanárok egyike működött helyettes igazgatóként, a főigazgatói címet pedig maga az erdélyi római katolikus püspök viselte. A főiskolai tagozatra protestáns diákokat is felvettek. A Líceum levéltárában több, a városban rendetlenkedő vagy éppen bűnöző diák kihallgatási jegyzőkönyve is fennmaradt, leggyakrabban a joghallgatók lettek a vádlottak. Minthogy ők latinul hallgatták az előadásokat, a kikérdezésük is e nyelven folyt. A sebészhallgatókat viszont anyanyelven tanították, így az alábbi jegyzőkönyv magyar nyelven maradt fent. Valamennyi megszólaltatott személy szerepel az intézet diáknévsoraiban. Dáné József egy évvel korábban végzett, s már a Guberniumnál töltött be valamiféle kezdő állást, ezért ő nem tartozott a Líceum „jurisdikciója” alá. A többi sebészhallgató az 1840-es években sebészi diplomát szerzett, tehát a szenátus ítélete nem lehetett végleges kicsapásra vonatkozó. Sajnos erre az ítélkező dokumentumra nem találtunk rá. A kihallgatást vezető Banó István helyettes igazgató 1814-ben szerzett Pesten jog- és államtudományi doktorátust, a kolozsvári akadémián a természetjogot és a római jogot adta elő, mindkettőnek a latin nyelvű kézikönyvét is sajtó alá bocsátotta. A vallomások hangulatos képet festenek a 19. század közepének kolozsvári diákéletéről. Az Orvos-sebészi Tanintézet a mai Báthory-líceum földszinti helyiségeiben működött, a Bogdánffy-bástya pedig a közel eső délnyugati sarokbástya, amelynek környékén még a 20. század első felében is örömlányok tanyáztak. A Barompiac elnevezéssel akkoriban a Hunyadi (ma Ştefan cel Mare) teret illették. Ki-ki eldöntheti, hogy a vallomások alapján mennyire volt bűnös a négy sebészhallgató, és mennyire az őket vezető Dáné József, akit csak Dánnak szólítottak. (A kéthasábosan tördelt jegyzőkönyv jobb hasábjában lévő vallomásokat itt dőlt betűvel szedtük.)

11^ik Januariusban 1838. történt Excessusnak kinyomozása Kotzi, Jablonkai, Butsi, Beregszászi chirurgiai tanuló ifjak ellen

Kolosvárt 12^dik Januariusban 1838^dik esztendőben megjelenvén a Királyi Lyceum Directioja előtt, Vadadi András Susánna Iszlai Kodok Sámuelné, mind írásban, mind pedig szóval ilyetén panaszt tészen, hogy tudniilik: ő 11^dik Januariusban egynéhány chirurgiai tanulók által, haramia módra bétörettetvén szobájának ajtaja, éjjeli 11 és 12 órák között kiraboltatott, amidőn a nevezett tanulók egy ezüst óráját és 10 ezüst forintját is ellopták tőle. Sőt ami több, kettőjök által azon tanulók közül, ágyában erőszak tétetett rajta. A tanulók közül egyet esmér, kit Kotzinak hívnak, ez pajtásai közül egyiket Dánnak nevezett, aki összve is káromlotta Kotzit, hogy miért mondja ki nevét. A tanulók lécdarabokkal voltak felfegyverkezve, és gyertyavilág nélkül setétben nagy káromkodások között vivék végbe rablásokat és az erőszakot rajta. Egy vásárhelyi ismerőse, professziójára nézve szakács, volt azon éjjel a szobájában, ettől minden pénzét elvették, mely két ezüst húszasból állott, s mindezek után nagy kurjantgatások és káromkodások után kimentek a házból. – Kéri tehát a Királyi Lyceum igazgatóságát, hogy néki elégtételt adasson, s nevezetesen az ezüst óráját és a 10 ezüst forintját visszaadassa.

‍

I. 1. Ezeknek ily módon való előadása után kérdeztetik a constituta [vallomást tevő], hová való, mikor jött Kolozsvárra, itt hol lakik és mi a foglalatossága? Én marosvásárhelyi születésű vagyok, a férjemtől elválván mintegy 4 hónapok előtt Kolozsvárra jöttem szolgálatot keresni, de azt nem kapván egy szobát fogadtam ki magam számára a piacon lévő Bogdánffy-házban, alolról – s most Kolozsváron mint örömleány keresem kenyeremet.

2. Azt mondja, hogy egy szakács volt a szobájában akkor, amidőn a tanulók bérohantak – mit keresett az ott? Igen is, egy marosvásárhelyi ösmerősöm, most gróf Tholdalaginénál szakács, akit régtől fogva esmérek, jött hozzám éjszakára – és mivel nem volt több egy ágynál házamban, tehát mellém feküdött, s nagy ijedtében ugrott ki mellőlem az ágyból, amidőn a tanulók az szoba ajtaját rám törték, s azután pénzétől is megfosztották.

3. Azt mondja a constituta, hogy egy ezüst óráját és 10 ezüst forintját elvitték a tanulók, hogy lehessen az, midőn maga az ágyban volt? Én, az igaz, hogy az ágyban voltam, de éppen akkor estve váltottam fel a Jakalánnál egy 10 forintos banknotát, s egy keszkenőbe békötve az 30 ezüst húszasokat az órámmal együtt letettem a szobámban lévő kis asztalra, ahonnan azután a tanulók elvették – s erre hitemet is kész vagyok minden órában letenni.

4. Melyik lehessen az a bérohanók közül, aki maga mellé az ágyba lefeküdt? Úgy gondolom, a volt, akit Dánnak szólítottak.

5. Azt mondja, hogy ösmeri Kotzit, hát ha szembeállíttatik vele, megesmérné-e most? Igenis, megesmérném. Egyszer egy korcsmában guberniális of[ficis]ta Timmárral vacsorálván, ahol Kotzi is jelen volt – esmértem meg.

II. Kotzi György 3ⁱ anni chirurgus [harmadéves sebész] , refor[mátus], 28^dik esz[tendős] és a panaszló András Susannával szembe állíttattván, ez által megesmértetik – aki csakugyan azonnal ígéretet tészen, hogy mindeneket meg fog vallani, melyre való nézve, a panaszlónak elmente után, így teszi vallomását: Tegnap estve, azaz 11^dik Januariusban a Barompiacon lévő borbélyműhelybe, ahol én tanulótársaimnak gitároztam, megjelentünk mulatság végett egynéhányan, nevezetesen én, Kotzi, Jablonkai, Beregszászi, Butsi és tavaly oskolát végzett Dáné, most mint hallom, guberniális cancellista, ahol tisztességesen mulatván magunkat egész 11 óráig, ekkor hazafelé indultunk. De Dán azt mondá: hogy ne menjünk haza, ő el fog bennünket egy jó helyre vezetni. Mi engedtünk az ő ígéretének, s így a Bogdánffy sikátorában lévő kis udvarocskába, melynek ajtóját félig nyitva találtuk, onnan pedig Dán az ajtót megrúgván a panaszlónak szobájába bémentünk. Csak holdvilág tűzött a szobába – gyertya nem volt, nem is gyújtottunk –, egy ágyba feküdve találtuk a panaszló személyt egy emberrel, aki azonnal az ágyból kiugrott és a kemence mellé húzta magát. Dán pedig tüstént az asszony mellé lefeküdt, [néhány szó olvashatatlanul kihúzva]. Ezután csakhamar kimentünk az asszony szobájából, és csendesen hazafelé siettünk.

6. Hát azon embertől, aki a szobában volt, nem vettek el valamit? Mi nem vettünk el semmit is, hanem kölcsön kértünk tőle egy kevés pénzt, és adott is 20 ezüst krajcárokat, több nem lévén nála.

8. Hát Dán után nem feküdt még valamelyik a fejérnép mellé? Én akartam lefeküdni, de a többiek nem eresztettek – s így másodszor is Dán feküdött le.

9. Káromkodtak a szobában? Nem káromkodtunk.

10. Ne tagadja, mert a fejérnép szemébe fogja mondani, mily rettentő káromlásokat vittek végbe. Azt nem mondhatja, mert mi nem káromkodtunk.

11. Ekkor előhívattatik a panaszló asszony és szembe mondja Kotzinak, hogy rettentő káromkodásokat vittek végbe, nevezetesen maga Kotzi: Üssed, b…m a kurva Kr…át, B…m a … S még más rettentő káromlásokat is bocsátván ki szájából – nem különben azt is szembe mondja a panaszló asszony, hogy az ezüst óráját és még 10 ezüst forintját az asztaláról elvitték –, de Kotzi mindeneket tagadott.

III.

12. Előhívattatik Jablonkai József, római katolikus, Árva vármegyéből, Magyarországról való, 27 esztendős 3ⁱ anni chirurgus, aki fenn írt excesszusról kérdeztetvén mindeneket úgy vall, mint Kotzi, hogy tudniillik: 11^ik Januariusban délután Bartha nevezetű chirurgusnak officinájába a Baromvásáron összegyülekezvén ő, azaz Jablonkai, Beregszászi, Butsi, Kotzi és Dáné kancellista, minekutána gitár mellett mulatták volna magukat, végre csakugyan mind a 6^an[!] egy társaságban éjjeli 11 és 12 óra között hazafelé indultak, de Dáné őket a Bogdánffy bástyája, vagyis inkább sikátora alatt szállásán egy szobát tartó örömlányhoz bévezette, az utcaajtót és a szobának ajtaját Dáné bétaszítván. A szobában sem tűz, sem gyertyavilág nem lévén, egyedül a hold világosságánál látták, hogy egy asszony mellől az ágyból egy férfi kiugrott és az kemence mellé húzta meg magát. Dáné csakhamar lefeküdött a fejérnép mellé és baját véle elvégezte. Kotzi is azt akarta tenni, de a többiek nem eresztették. Azt tagadja Jablonkai, hogy egy ezüst órát és pénzt vittek volna el a szobából, de azt megvallja: hogy az ágyból kiugrott férfitől egy ezüst húszast kértek, s adott is, nem lévén így is több egy ezüst húszasánál; tagadja azt is, hogy káromkodásokat vitt volna véghez.

IV.

13. Butsi Gedeon, református, szászvárosi születésű, 2^dik esztendőbéli chirurgus előhívatván és a történtekről kikérdeztetvén, mindenben úgy vall, mint Kotzi és Jablonkai.

14. Volt-e valami kezükben? Nem volt semmi.

15. Héjába tagadja, mert a panaszló asszony 3 lécdarabokat hozott elő – amelyeket láthat a constitutus is –, ő arra azt mondja: Hogy ilyen lécdarabokkal voltak felfegyverkezve? Meglehet, hogy mások kezeikben volt ilyen lécdarab, de az én kezemben nem volt: mindnyájan köpönyegben voltunk, s így nem vehettem észre, kinek lett volna bot a kezében.

16. Hát Dáné után valamelyik lefeküdött-e az ágyba a fejérnép mellé? Nem, senki.

17. Hát esmérte-e azelőtt Dánt? Én esmértem őtet kicsibe, de vele soha sem társalkodtam, most a szerencsétlenség hozott egybe véle, ha ő nem hívott volna, most nem volnánk ilyen nyomorúságban.

18. Mondja meg igaz lelkére, hogy káromkodott-e valaki a szobában? Igaz lelkemre vallom, hogy nem káromkodott senki közülünk, mert mi nem mentünk rablás végett, hanem csak Dánt követtük, aki azt ígérte nékünk, hogy egy jó helyre vezet bennünket, csak kövessük őtet.

19. Igaz-e az, hogy az ágyból kiugrott férfitől kértek volna valamit, hogy adjon? Igaz, Jablonkai azt mondá néki, hogy fizessen bort, de arra azt felelé, hogy bora nincs, hanem íme, adok egy ezüst húszast.

20. A házban lévő asztalon volt egy ezüst óra és egy keszkenőbe volt békötve 10 ezüst forint, nem tud ezekről valamit, hová lettek? Én ezekről semmit sem tudok. S igaz lelkemre mondhatom, hogy mi, tanulók, el nem vittük, hogy Dán elvitte-e, vagy nem, arról jót nem állhatok.

21. Nem ittak bort a Bartha műhelyében azon este előtti délután? Ott igenis mindöszve vagy 3 kupát ittunk – italosok egészen nem voltunk, hanem csak jókedvünk volt.

V.

22. Előhívatik Beregszászi Ferenc, református, 22 esztendős, Belső Szolnok vármegyei dési születésű 3^dik esztendőbeli chirurgus, és kérdeztetvén a nevezett excesszusról: Mindeneket úgy vall, mint a többi társai.

23. Kért-e valaki közülök valamit az ágyból kiugrott férfitől? Jablonkai szólította meg azon embert ezen szavakkal: barátom, fizessen egy pohár bort, aki erre azt felelé: íme, adok egy ezüst húszast.

24. Hát még egy óra is elveszett a szobából, és még 10 ezüst forint, nem tud a constitutus ezekről valamit? Én sem az óráról, sem a pénzről nem tudok semmit is – hogy egyik tanuló sem vitte el azokat a szobából, arról jót állok.

25. Hát Dánéról merne-e jót állani, hogy nem vitte el az órát és a pénzt? Én Dánéról jót nem állok. Ő volt a mi vezérünk, ő ment bé először is mind a kapun, mind az ajtón, erőszakkal-e vagy sem, nem tudom, ő jött ki utánunk legutoljára a szobából is – így tehát én őróla jót nem állhatok.

26. Ösmerte-e Dánét ez előtt? Én nem esmértem, csak hírét hallottam. Most az egyszer társalkodtam vele.

26. [!] Dáné után feküdött-e még le valaki az ágyba a fejérnép mellé? Csak Dáné egyedül, éspedig kétszer egymás után.

27. Mondja meg a constitutus, volt-e bor valamelyiknek a kezében? Nálam volt egy potera [kupa], a többieknél nem láttam, mert hozzám, aki Baricz Károly úrnál lakom, potera nélkül jöttek.

28. Ne tagadja, íme itt vannak azon lécdarabok, melyeket a panaszló asszonynak szobájában hagytak. Látom, hogy itt vagynak, de nem tudom, ki kezében lehettek volna.

VI.

29. Guberniális kancellista Dáné József nem tartozik a Királyi Lyceum jurisdikciója alá, mégis megkérdeztetett, hogy ha akarna-e a múlt 11^ik Januariusnak napján véle és társaival történt éjjeli dolgokról vallomást tenni, mely megszólításra ő maga tette e következendőkben feleletét: Én 11^dik Januariusban, azaz a múlt csütörtökön délután fél 7 órakor kimentem Bartha chirurgusnak officinájába, ahová egy Császár nevezetű feleséges chirurgus, 2^dik esztendőbeli tanuló gitáromat elvitte, hogy a felesége gitározzon vele. Ott rátaláltam Kotzira, Beregszászira, későbben pedig odajött Jablonkai és Butzi. Ezen officinában, minthogy mellette korcsma is van, gitár mellett jól mulattuk magunkat, bort is ittunk, mintegy 3 kupányit. Fél 12 órára kiindultunk az officinából, hogy hazamenjünk. Kiindultunk pedig mind az öten. Én haza akarván menni, de Kotzi társaival együtt azt mondá, hogy menjünk a Redutba: no, nem bánom, azt feleltem nékik. De ők nem a Redutba vezettek engemet, hanem a Bogdánffy sikátorában lévő udvarba, melynek ajtaját Jablonkai és Beregszászi bélökték. Innen pedig az udvarban lévő szoba ajtójára rohantak, és Jablonkai és Beregszászi csakhamar azt is bényomták. Így tehát csak látom, hogy egy szobában vagyunk, ahol sem gyertyavilág, sem tűz nem volt, a szobában egy ágy volt helyeztetve, melyben egy asszony és egy férfi volt; ez felugrott ijedtében az ágyból és a kemencéhez ment, s kereste ruháját, hogy felöltözzék és elmehessen. Butzi csakhamar lefeküdt az asszony mellé, s jelenlétünkben meg is dolgozta. Jablonkai pénzt kért az ágyból kiugrott embertől, s kapott is egy ezüst húszast tőle, melyre mindnyájan a szobából kimentünk, és ki-ki hazasietett.

In fidem hujus Investigationis ex parte Regii Lycei Claudiopolitani Directionis die 12^a et 13^a Januarii 1838 peracto subscribo. Claudiopoli, die 14^a Jan. 1838. Stephanus Banó, m. p. Regii Lycei Claudiopolitani Director interimalis. [A kolozsvári Királyi Líceum Igazgatósága ezen 1838. január 12-én és 13-án történt kivizsgálásának hitelességét aláírásommal igazolom. Kolozsvárt, 1838. január 14-én, Banó István, s. k., a kolozsvári Királyi Líceum helyettes igazgatója.]

‍