Horváth Florencia versei

Mircea But: A méregfa

Nem

Akarod, persze, akarod. Minek

kiált, aki úgyis fél, ha

odamennek. Aki nem meséli

el a hegyeket. Vonaton sírni.

Nézd, belógnak

az útvonalba a fák. Ha az Isten úgy

akarja, úgyis. Megkopik bennem

a szél. Hajtsd magad alá a fűszálakat,

azért nőnek. Újra. A hang nem

az enyém, amit mond, nem

lehet sajátod. A hang senkié. Amúgy

is, kinek kellene. Tükröt tart. Apa

mesél róla. Holnap

kimegyünk, nem lesz baj.

tart

ez a nyár. napjaink izzó óceánja.

harmatosra izzadja magát reggelre a rét.

mondd meg az esőnek, meg kell várnia,

míg magához tér a nyíló auróra.

oda vidd, ahonnan mindenhova lát,

mutasd meg neki a nappalok kékjét.

kiálts, hogy ő az, csak ne nevezd meg,

ne áruld el, amit suttog.

a ruhára kerülő homokszemcséket

egyenként kell leszedegetni,

különben felkarcolják a bőrt.

most repülnek ki a fészeklakók, lehetsz

az ég. törd össze a felhők roppanó ágait.

adj oda mindent, amit az öle bír,

csak azt kérd cserébe, ne ő legyen a nap.

fényrezonancia

nem szabad figyelni a légzésre.

kipárolog a tenger,

kel a nap, ég a szalma.

krémszínű otthon, apró csipke

felöltő, lázadó ég.

engedd, betakar.

ha nincsenek erek, mi tartja a vért?

öklendezd ki, ami

megmaradt belőled.

csak halkan nyiss ablakot, ne lássák,

hogy idebent alszik a fény.

Bázel

Gyűszű helyett csak kinyúlt pulóverujj jut.

Hogy tűszúrásoktól mentes a karod.

Összevarrnának a rabszolgákkal.

Védd, ameddig lehet, különben

estére te leszel, akit feláldoznak.

Kinyalogathatod a tálak alját,

de az étellel sosem laksz jól.

Mondd, hogy ne temessenek el!

Mondd, hogy te nem leszel féreg!

Takaród sosem volt, ágyad, ahol

éppen elalszol. Cérnából fonsz

szebb álmokat magadnak. Nálad

van az olló, éjjel tépik majd ki a kezedből,

de ébren csonkítanak meg.

Kormányozz észak felé! Az utolsó

akaratod legyen, hogy a darabjaidat

a madarak hordják szét!

szín

és akkor apám újra megépítette

a kicsi színt, pontosan olyat.

az udvar legvégén, a nagy farakásnál.

gondosan törte az ágakat

egy évtizeddel később.

és akkor apám megépítette a gyerekkorom.

pitypang levéllel fedte, a tartóoszlopokon

némán sírdogált a kutyatej.

elrejtett emlékekről fújta le

a védőrétegként szolgáló port.

a bővítést már csak hozzáképzeltük.

Nem történt tragédia

Az öcsém madár, én félelem vagyok,

az istenek halak.

Valaki esténként beleül

a sarkamba és sebeket tépked.

Olyankor ruhástól a zuhanytálcába

guggolok,

nézem, hogy mosakszik párában a tükör.

Éjjelre a fal csempéi közt húzom meg magam,

a fúga kavicsszemcséi nyomják oldalamat.

A reggel csak hiányzó szerveimnek tűnik fel,

amiket elkapkodtak a láthatatlan banditák.

Kutyák pusztulnak el minden

szökőév második hajnalán,

a csöpögő csap húz gyenge vart.

Az öcsém reszket néha miattam,

hogy végleg veszni hagytuk a semmit.

Hallom, ahogy anyánk tollával kitömött

párnájába suttogja:

Uram, mondd, szeretsz-e, hogyha

élni hagysz?

Mottó

Mindent elviszünk magunkkal.

A fák virágzását,

a téli pelyheket.

A munkatáborok csöndjeiben terek,

a terekben reszkető rabok.

A rabok emberek.

Ha kirohad az élet,

ha a test a földnek alászáll,

én tartom fölé a mennyet.

kár

nem tudja értékelni, mi maradt abból,

amit az utolsónak hátra hagytak.

megtanít majd vasból fonni rongybabát,

úgyis boldog lesz más helyette.

a félelmekre lassan húz cipőt,

eltapossa, mielőtt felvenné.

bennszülöttek fájásai törik meg

a lánctalpak csiszolta hullámzást,

nem tudja, meddig ér, de szép lassan

elhagyja az érkezési oldalt.

lehet csak úgy

üres kikötőben áll a fehér.

most már ne vidd el az éjszakát.

majd elfelejti, ha kell, ilyen a

tudatos álmatlanság.

a hideg levegő apró burkai,

ki nyitja ki a szemét, ha

minden bezárul? holnap

viszik haza a telet, ne maradj

itt, ha nem muszáj.

felszántani az eget, mikor

úgyis lebomlanak a madártetemek.

fűszálnyi kard, ha kivirágzik.

Horváth Florencia 2002-ben született Celldömölkön. Az ELTE magyar alapszakos hallgatója. Verseket, slam poetry-szövegeket és prózát ír. Publicisztikai munkájáért Aranytoll-kitüntetésben részesült. Számos írótáborban és pályázaton vett részt és nyert díjat, írásait számos folyóirat közölte.

"

‍